Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

55 Iák növendékei, lassanként elfelejtik egyházi énekeinket és megszokják, hogy apáik sem énekeltek, ha éppen nagyobb ünnepek alkalmával be is tértek az Isten házába. Még nagyobb baj az, hogy a teljes szabadosság következtében vannak tanítók, akik mint kántorok a maguk elgondolása és hangulata szerint csavargatják ki az énekek dallamait, úgyhogy egyházunk éneklő egyházból vagy hallgató, vagy élvezhetetlenül éneklő egyházzá válik. Hála Istennek, a régebbi tanítók, mint kántorok, e helytelen szokása mind kevésbbé uralkodik és így van reményünk, hogy ha egyszer az egyetemes énekügyi bizottság 60 évi hallgatás után tettre szánja magát és megszerkeszti az egyetemesen kötelező énekeskönyvet, amely többé nem szövegkönyv, hanem hangjegyekkel ellátott valóságos énekeskönyv lesz, akkor egyházunk visszatérhet az ősi útra, amelyen a sajátos és egyéni lutheri istentisztelet ünnepi formáit teljesen kialakíthatja. ötven év távlatából azonban, ha emlékezetem vetítővásznán jelennek is ímeg lehangoló történések, mégis Istent magasztaló hálával állapíthatom meg, hogy egyházunk élő, alkotó és fejlődő egyház. Amit mi gyarló emberek bölcsnek vélt balga elgondolásainkban vétünk az egyház Urának szándéka és céltűzése ellen, azt Isten gondviselő kegyelme kárunkból is javunkra fordítja. Nem a mi buzgóságunk, munkánk és szolgálatunk tartotta meg eddig egyházunkat, nem is a mi gyenge hitünk fogja megtartani ezentúl is e sokat próbált hazában a imi legtöbb próbát szenvedő evangélikus egyházunkat, hanem egyedül az egyház hatalmas Ura, akitől várjuk a jobb jövendőt és akinek legyen dicséret és dicsőség az Úr egyházában öröktől fogva mindörökké!