Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

50 hogy a többség ma is előljár az egyház hűséges szolgálatában. De mind gyakrabban találkozunk olyanokkal, akik az államhoz kívánnak átpártolni. Igaz, hogy ott olyan előnyöket is élveznek, amilyeneket mi nekik megadni nem tudunk. De azért mégis csak fájdalmas, hogy az átpártolás divatja kezd lábrakapni tanítóságunk, sőt tanárságunk körében is. Ez az oka, hogy ifjúságunkat ma új úta'kon és új módszerekkel igyekszünk egyházunk iránt való hűségükben megtartani és egyházunknak biztosítani. Az új útak és új módszerek azonban még ikipróbálatlanok. Ezért kell velük óvatosan bánni és ezért kell a különböző helyeken különböző módszereket alkalmazni. Középiskoláinkban ugyanez a helyzet. Az iskolákra vonatkozó országos törvényekben, kiváltképen pedig az újabban divatos rendeletekben nem sok kíméletet látunk autonómiánkkal szemben. Úgy látszik, az állam élén állók elfelejtették, hogy az általános népnevelés és a szabad kutatás elvén alapuló egyetemes kultúra úttörői mi voltunk. Az állam, ha lehetne, még az emberi gondolkozást is paragrafusokkal kormányozná. A középiskolára vonatkozó rendelkezések pedig nem az erkölcsi és a szellemi erőknek kifejlesztését, hanem csak a munkabírás és a használhatóság fokozását tartják szem előtt. Kényszerhelyzetünknél fogva felekezeti iskoláinkban is ez az állami szempont az uralkodó. És az ősöktől örökölt evangéliumi szellem ápolását és fejlesztését szinte csak loppal végezhetjük. Hiszen felekezeti tanáraink az anyagi érdekek és a külső előmenetel ezernyi szálával vannak hozzákötve az állami kultúrpolitika elgondolásaihoz és intézkedéseihez. Akiket az apáktól örökölt hagyományos egyházhűség és az egyéni vallásosság nem köt egyházunkhoz, azok csak evangélikus vallású óraadók a saját iskoláinkban, de nem az egyház veteményeskertjének öntudatos, hívő és áldozatra is kész munkásai. Ez az