Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

48 Ötven év távlatából a lelkészi és a nemlelkészi elem egymáshoz vaió viszonyában is komoly változás észlelhető. Régebben a nemlelkészi elem inkább a mecénások és a protektorok szerepét vitte egyházunkban. Történelmi nevek gazdag és befolyásos viselői, hatalomban és áldozatokban tehetős előkelő híveink egész serege között válogathatott a hívők tábora, hogy kit állítson vezető helyre vagy építő munkába. A történelmi nevek itt-ott megmaradtak, de az öröklött vagyonok elapadtak. Ma már a nemlelkészi elem nem a mecénások és protektorok szerepét tölti be, hanem a lelkészek valóságos munkatársává lett. Az ősöktől örökölt buzgóság ma már nem anyagilag nyújtott áldozatokban vagy adományokban, hanem készséges és testvéries szolgálat végzésében nyilatkozik meg. Ezért is lett egyházunk anyagiakban szegényebb, de alkotó munkában gazdagabb. Az alkotó munka terén az utolsó ötven esztendő folyamán csakugyan meglepő eredmények gyönyörködtettek. Ne csak a folyton épülő templomokra gondoljunk itt, ha nem a műit század végén sokszor szükségtelenül feladott iskoláink pótlására, új iskolák építésére s kiváltképen kultúrális és szeretetintézmények létesítésére. Mintha csak a reformáció kezdete hajolna vissza hozzánk, nyomdák létesültek, könyvkiadó vállalatok keletkeztek, lapok indultak és olyan intézmények keltek életre, amelyekről ötven évvel ezelőtt még szó sem esett. Gondoljunk csak magában arra, hogy ma három diakonissza-intézetünk van s azok legnagyobbja, a Fébe Diakonissza Anyaház nem is ötven esztendő alatt, hanem két évtizeden belül egymaga annyi alkotást létesített és tart fenn, amennyi ötven évvel ezelőtt az egész egyetemes egyházban együttvéve sem volt. Vagy gondoljunk a templomi énekkarokra, amelyek némelyike ma már az ország bármelyik énekkarával felveheti a ver-