Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

30 resztyéni, sean nem emberi dolog az egyházaknak egymás ellen való uszítása, mert egyik sem olyan rossz, mint amilyennek ellenfelei lefestik és egyik sem olyan kifogástalan, mint amilyennek a bigottéria beállítja. Legújabban éppen római katolikusok kezdeményezésebői az egyesítésre irányuló olyan mozgalom indult meg, ami a lefolyt ötven esztendő egyiik legérdekesebb tünete. A pannonhalmi főapát, talán a Prohászka Baltazár-féle hangulatos közeledés lassanként elmosódó emléke alatt, vagy talán az első világháború után bekövetkezett bolsevista támadások megismétlődésétől való aggodalomból, a imúlt év karácsonya körül felvetette a keresztyén egyházak egyesülésének kérdését. König Kelemen ferencrendi szerzetes erre megindította az Egység Ütja című lapját, amelyben hivatkozva a Prohászka-Baltazár-féle „Híd Pannonhalma és Debrecen között" néven ismeretes megmozdulásra és hivatkozva a húszas évek közepén Bangha Béla és Victor János között történt nyilvános eszmecserére, mozgalmat indított a keresztyén egység visszaállítása érdekében. Mikor Sőderblom upsalai érsek és még előbb Gardiner amerikai milliomos buzgósága alapján az egyházak egyesülésének kérdését tanácskozások tárgyává tették, akkor a pápaság az egységi mozgalmaktól mereven elzárkózott és a tanácskozásokon semmiféle formában nem volt hajlandó hivatalosan résztvenni. A keresztyénség többi ágazata azonban kitarlóan foglalkozott az egység kérdésével és ismételt nemzetközi tanácskozásokon tárgyalta anratk lehetőségeit. Az Egység Ütja mozgalmának ma azért nem tudok döntő jelentőséget tulajdonítani, mert az egységre irányuló komoly szándékot feltétlenül meg kell előznie, vagy azzal legalább is párhuzamosan kell haladnia a bántó és egymástól elidegenítő kellemetlenségek megszűntetésének, amilyen pl. a vegyesházasságok lenézése, a reverzálishajsza, az erő-