Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

tének az a mértéke, amely az esetleges önzést vagy a könynyebbséget lebírhatná. Ötven évvel ezelőtt még nem volt rá eset. hogy egy lelkész nem az egyházi hatóságok útján, hanem országgyűlési képviselők vagy más személyek révén igyekezett volna a maga vagy egyháza ügyét a polgári hatóságoknál elintéztetni. Ma ez már szinte divattá vált és hiába intjük lelkészeinket, nem látják be, hogy ezzel autonómiánkat rongálják és az egyház tekintélyét kisebbítik. Ötven évvel ezelőtt nemcsak az államhoz, hanem a református testvérekhez való viszonyunk is sokkal egyszerűbb, bizalmasabb és közvetlenebb volt, mint ma. Az üldözések, a vallási ügyekben tartott országgyűlések. a folyton megújuló vallási viták, az uralkodóház és az államot kezükben tartó hatalmasságok gyűlölete és állandó támadása összefogásra kényszerítette a két protestáns egyházat. Igein sok helyen közös templomban imádkoztak, közös lelkészek szolgálatával éltek, közösen vették egymástól az úrvacsorát, közös énekeket énekeltek és a közös evangélium alapján felváltva tanították egymást. A múlt században vívott szabadságharc után megjelenő pátens nyomása alatt még jobban összeforrtak. Közös volt a két protestáns egyház sajtója, közös az irodalma. közös egyesületben éltek, sőt Budapesten közös volt a theológiájuk is. A régi közösségekből ma már csak a Protestáns Arvaegylet, a Budapesti Protestáns Iparosképző, a Protestáns Irodalmi Társaság és a Közös Protestáns Bizottság maradt meg, A niagvgeresdi egyességet, amely a két protestáns egyház gyengeségeit akarta erővé változtatni, meg kellett szüntetni, mert egyes túlbuzgó vagy tapintatlan lelkészek a közös protestáns egyházközségekben, amelyek többnyire szórványhelyek voltak, néha a többségi elv kihegyezése, máskor meg a nemzetiségi kérdés kiélezése,