Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

18 egyházunk híveiben erősehb volt a lutheri öntudat, meri erősebb volt a lelkészekben, tanárokban és tanítókban is. ötven évvel ezelőtt még nagyon feltűnő és mindenki által elítélt eset volt, ha valaki az egyház vezetőemberei közül akár hithagyásra, akár az egyház elárulására vetemedett. Ma fájdalmas látni, hogy nemcsak presbiterek, egyházfelügyelők, tanárok és tanítók, hanem még lelkészek családjaiban is kötődnek vegyes'házasságok és adódnak reverzálisok. A lelkészeknek ilyen korban és ilyen közhangulat mellett sokkal komolyabban és az evangélium erejének teljes érvényesítésével kell betölteniök hivatásukat. És ennek nincs is akadálya, mert népünk egészében ma is ímegadja lelkészeinknek nemcsak a tiszteletet, hanem a bizalmat is. A tisztelendő ma is tisztelendő, ha magatartásával, hite erejével és munkásságával rászolgál. Szavát ma is szívesen meghallgatják és meg is szívlelik, amit legjobban bizonyít az, hogy ha bibliaórákat tart a lelkész, azokat szívesen látogatják, ahol evangélizáció folyik, ott hálásan veszik a veliik való törődést, mert híveink egészében véve ma is szomjúhozzák az igét és szívesen hallgatják az Isten üzeneteit. Az utolsó ötven év alatt azonban lelkészeink magatartása is bizonyos változáson ment keresztül. Valahogyan elvilágiasodott. Ügy, mint ahogy az evangélikus családoké is egészben véve. S ezt a közszellem okozza. Régente a lelkészi családok élete úgyszólván mindenütt egyszerű, tiszta és bensőséges volt. Ma azonban sok lelkészi családban is beférkőzött a modern kor sok társadalmi betegsége és lélekrontó félszegsége. Ma már látni kifestett arcú papnékat, teljesen modernül viselkedő papleányokat és templomot mellőzni tudó papfiakat. A lelkészek is megváltoztak. Míg egyrésziik az igében való elmélyedés gyümölcseképen fokozottabb önmegtartóztatást és nagyobb hitet mutat, addig másrészük önteltséggel és nagy magabízással akarja egyéni értékét elis-