Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

9 és mutatta magát. Lassanként azonban odajutottunk, hogy a hivatalos órák megtartását ugyan mindenki kötelességének tekinti, de nem ritkán hangzik el lelkészek ajikáról is a lefokozó mondás: én csak a templomban és a hivatalos órák alatt tartozom lelkész lenni, azontúl ember vagyok. Örömmel állapíthatom azonban meg, hogy újabban az ébredés különböző mozgalmaival kapcsolatosan lelkészi karunk már ismét kezd igazi hivatásának felismerésére és gyakorlására eljutni, de azt is meg kell látnom, hogy e tekintetben még nagyon is a kezdet kezdetén vagyunk. Az általános külső életviszonyok hatásának következménye, hogy a lelkész hivatalnok marad. Sok a levelezés, sok az intézkedés, sok a statiszti'kázás, sok a formalitás az egyházi élet minden terén. Sokkal több, mint ötven évvel ezelőtt volt és még sokkal több, mint amennyit az egyház evangéliumi szelleme kár nélkül elviselhetne, sőt még mint amennyit a jó közigazgatás is megkívánna. Ma minden jelentéktelen dolgot nyilvántartunk, irányítunk és ezzel sokszor munkánkat korlátozzuk. Ez is egyik oka annak, hogy még az esperesek is ritkán tudnak eligazodni a sokszor nem is az egyházi hatóságok által követelt ügyek miként való elintézésében. Viszont lelkészeink már annyira megszokták a felettük vagy mellettük lévő hatóságok beleavatkozását, hogy alig mernek valamihez hozzáfogni, vagy valamit végrehajtani, amíg arra utasítást nem kapnak. Mindez határozottan kárára és nem előnyére van az egyházi életnek. De theológusaink képzése is más ma, mint volt azelőtt. ötven évvel ezelőtt még három theológiánk volt. Az első világháború után bekövetkezett méltánytalan megcsonkíttatásunk azonban mind a három theológiát kizökkentette életének addigi menetéből. A soproni theológia megmaradt ugyan, de igen nehéz viszonyok között vergődött. Az otthonukból kiüldözött pozsonyi és eperjesi theológia tö-