Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

10 redékeiből Budapesten állítottunk fel ideiglenes theológusképző intézetet, de pár évi fennállása után ez is megszűnt. A pécsi egyetem keretében felállított, de természetellenesen ma is Sopronban működő theológiai fakultásunk már nem tudja megőrizni a régi patriarchális szellemet, mert hiszen egyetemi polgárokkal foglalkozik ée nehezen tudja összeegyeztetni az egyetemi fakultás szellemét a szerényebb evangélikus theológiai intézet szellemével. Itt már internátusunk is van, de még ma sem tudjuk, hogy ehben megtaláljáik-e, és ha megtalálták, meg tudják-e tartani a theológusok lelki nevelésének azt a módját, amely egyházunknak igazán lelkes, odaadó és hűséges pásztorokat ad. Nem akarok a vádaskodásnak még csak a gyanújába sem esni, amikor megállapítom, hogy a fakultás a lelkészi kar egyházias mivoltát nem emelte. Ez a dolog természetéből következik. A régi egyházi lelkészképző intézetekben nem egyetemi polgárok nevelődtek, hanem lelkészjelöltek. Az egyetemi fakultások hallgatóit és tanárait az elvont tudományos világnézetek befolyásától elzárni nem lehet. De nem is szabad. Ez a világnézet azonban nagyon kevés ponton találkozik az evangélium világnézetével. A kettő párosítása pedig nem mindig sikerül. Ötven év távlatából kénytelen vagyok megállapítani, hogy a lelkészképzés egyházunkban nagy változást szenvedett és ezt a változást egyházunk egész szervezete és élete érzi. Ötven évvel ezelőtt a lelkészek egymáshoz való viszonya sokkal testvériesebb volt, mint ma. Régente a lelkészek mindig öleléssel és testvéri csókkal köszöntötték egymást. Ez már magában is kizárta a tiszteletlenséget, sőt a közönyösséget is. Régente bárhova köszöntött be az evangélikus lelkész, mindenütt „urambátyám" és „uramöcsém" szóval fogadták, és egymást családtagnak, atyafinak vallották. Ma még az egyivásúak is úgy meg nagytiszteletűzik egymást,