Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

8 tárgyává és a dicsőséges emelkedés eszközévé. Nem ők voltak abban hibásak, hogy utánzóik ízléstelenségekbe estek vagy túlzásokba bonyolódtak, ök csak a maguk különálló értékes egyéniségét szólaltatták meg és juttatták érvényre az újszerű igehirdetésben, amellyel szokatlanul nagy hatást értek el. Ugyancsak nagy változás állott be a iközlés módja tekintetében is. A rádió új korszakot teremtett az igehirdetésben. Mivel a rádiót minden keresztyén egyház bevezette, az elől én sem zárkózhattam el. De nem kaptam rajta. Azt tartottam s ma is azt tartom, hogy a rádió (és itt nemcsak a magyar rádióról, hanem ,az egész intézményről szólok) megtehetné azt, hogy legalább az egyetlen vasárnap délelőttöt mindenütt az egész világon az istentiszteletek számára tartaná fenn. Profanizálás az, hogy bárki átkapcsolhat a jazzről a templomi igehirdetésre és megfordítva. A rádiónak nagy áldása, hogy tanyákra és kórházakba is eljuttatja az Isten igéjét. Nagy előnye az is, hogy az egyes egyházak tanítását a más egyházakhoz tartozókkal megismerteti és letördösi azoknak az ellentéteknek bántó éleit, amelyeket a hivatalos egyházak hivatalos szószólói és tényezői a közéletben olyan kínosan tudnak egymásnak szegezni. Viszont azonban a rádió a lelkészeket akaratlanul is osztályozza és alkalmat ád a hívalkodásra is. Hiszem azonban, hogy a rádiós igehirdetés lassanként megkapja a maga ünnepélyes és hitvallásszerű formáját és komoly tartalmát, amiikor is az egyháziasságot és a vallás megbecsülését széles körökben biztos alapokon, biztos formákban építi fel. ötven év alatt alkalmam volt megfigyelni, hogyan alakul át a lelkészi hivatal irodaszerűvé. A XIX. század bürokratizmusa nagy pusztítást végzett a lelkészi kar lelkületén, de tekintélyén is. Azelőtt is voltak hivatalos órákhoz kötött papok, de a lelkész csaknem kivétel nélkül mindig és mindenütt, a hivatalos órákon kívül is lelkésznek érezte