Raffay Sándor: A vegyesházasságról (Budapest, 1934)

A reformáció hatása

6 Az egyház és az állam szövetségét azonban igazában 1184-től keltezhetjük, mikor is III. Lucius pápa és I. Frigyes (Barbarossa) császár a veronai székesegyházban ünnepélyesen fogadalmat tett, hogy az eretnekséget halálra üldözi. A császár ki is adta a birodalmi átkot, a pápa pedig az „Ad abolendum" kezdetű dekrétumot, melyben nemcsak az eretnekeket, hanem azok pártfogóit is kiközösítette és átokkal sújtotta. Ε szellemben rendelte el már az 1179. évi III. lateráni zsinat, hogy a püspökök kötelesek egyházmegyéjüket évenként meglátogatni, ott az eretnekeket felkutatni és ellenük a büntető intézkedéseket megtenni. A világi hatóságok és a földesurak pedig kötelesek a kiszabott büntetéseket végrehajtani. Ε zsinati rendelkezésben két dolog kezdetét találjuk meg: A canonica visitatióét és az inkvisitióét. A kiátkozott és üldözött eretnekekkel való házasság megengedésének csak egyetlen feltétele volt, az abiuratio haeresis, ami azonban nem egyszerű szakítás volt az eretnekséggel, hanem annak egyenes kárhoztatása, sőt megátkozása. Hogy pedig még titkon se lehessen vegyesházasságot kötni, az 1217. évi IV. lateráni zsinat elrendelte, hogy a házasulandókat minden esetben nyilvánosan, a templomi szószékről kell kihirdetni, és mindenki köteles, a házassági akadályok bejelentésére. Természetes, hogy nem annyira a vérségi, mint inkább a vallási akadályt kutatták. A templomi kihirdetés szokása egészen a legújabb időkig, mindenütt meg van, de egyházjogi jelentősége a polgári házasság behozatala óta már megszűnt. A reformáció hatása. A XVI. század hatalmas vallási mozgalma, a reformáció, óriási tömegeket vont ki a pápa egyházából. A róm. kat. egyháznak ezentúl nem holmi apró-cseprő „eretnek" csoportokkal volt dolga, hanem némely országban még önmagánál is erősebb és államjogilag biztosan megszervezett egyházi közösségekkel kellett megküzdenie. Annál inkább érezte hát a vegyesházasság rendezésének szükségét. A reformáció szervezkedésével egyidőben tartott tridenti zsinat, ha atyáiban több lett volna a bölcseség és kevesebb a hatalmi elbizakodás, még megmenthette volna a keresztyénség egységét, de oktalanul egymásra halmozott naiv „anathemáival" ennek örökre útját vágta. A tridenti zsinat a vegyesházasság kérdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az megengedhető abban az esetben, ha a katolikus fél vallása veszedelemben nem forog. A zsinat által kiadott „Tametsi" kez-