Raffay Sándor: A vegyesházasságról (Budapest, 1934)

Mi volna teendő?

57 kar mindjárt a kódex megjelenése után elismerésre méltó jóakarattal megkísérelte Rómát olyan álláspontra bírni, amely Magyarország régi egyházjogi állapotának és mai nyomorúságos helyzetében nélkülözhetetlen felekezetközi igényeinek megfelel. Ebből az következik, hogy ha van komoly jóakarat, ezen az úton is remélhetünk eredményt. Két évvel ezelőtt Rómában tett utazásom egyik mozgatója az is volt, hogy a helyszínén szerezzek valamelyes megnyugtató tájékozódást arra vonatkozólag, volna-e hajlandóság a római katolikus egyház legfőbb hatóságainál a vegyesházasságok kérdésében való enyhébb felfogás és eljárás engedélyezésére. Meggyőződésem, hogy ez a jóakarat a legfőbb egyházi hatóságoknál nem hiányzik. Inkább az alantas egyházi közegek túlbuzgósága és merevsége okozza a vegyesházasságok kérdésének elmérgesedését. Erős a hitem, hogy ha a róm. kat. egyház magyar főpapsága az 5. kánonra való hivatkozással megismételné azt az előterjesztését, hogy a magyar nemzet nyugalma, a magyar társadalom felekezetközi helyzete, a felzaklatott keresztyén lelkek jézusi szellemben való megbékéltetése a régi állapotok visszaállítását kívánja; Róma nem zárkóznék el a Lambruschini-féle exceptio visszaállításától. Ha ehhez, magyar szívük diktálására hallgatva, még azt is hangsúlyoznák, hogy a szelídebb eljárás az országos törvények rendelkezéseinek is egyedül felel meg és e sokat szenvedett és ma is ezernyi bajjal küzdő nemzet belső békességének érdekeit szolgálja: erős a hitem, hogy a kívánatos és megnyugtató eredmény nem maradna el. A másik út az orvoslásra az állam útja. Minden egyes állam nemcsak jogosítva, hanem kötelezve is van arra, hogy valamennyi egyháznak és bármely közösségnek magatartását az állami törvények rendelkezéseinek szempontjából bírálja el és amennyiben valamelyik részéről ferdeséget vagy túlkapást tapasztal, azt fékezze meg. Egyetlen államban sem lehet párt, egyház, vagy bármiféle közösség, állam az államban, nem állhat a törvények felett vagy mellett oly módon, hogy magatartásával akár a törvények tekintélyét kisebbítse, akár az állampolgárok békés együttélését állandóan zavarja. Lehet, hogy e korlátozó lépésével az állam bizonyos mértékben kultúrharcot idéz fel. Mikor azonban a társadalom úgyis állandó kultúrharcban él, akkor az állam e harcnak nem lehet kényelmes szemlélője, hanem erkölcsileg a bajok orvoslására és a normális rend visszaállítására van kötelezve. A házasság erkölcsi értékének kisebbítése, tekintélyének osztályozásokkal való rongálása az állami rend és az országos törvények tekin-