Raffay Sándor: A vegyesházasságról (Budapest, 1934)

Az 1868. LIII. t.-c. rendelkezései

19 sem követ el vallás elleni sérelmet, mert nem a keresztség teszi az embert valamely felekezet tagjává és így az úgynevezett „elkeresztelést" büntetni nem lehet. Ebben a kérdésben azonban maga az illetékes miniszter sem látott tisztán. Ezért adta ki Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1884. július 11-én a sok zavart előidéző 24.727. sz. rendeletét, amelyben az 1879. évi XL. t.-c. 53. §-ára hivatkozva, a keresztelést végző lelkészeket arra kötelezte, hogy a keresztelési bizonylatot a gyermekre nézve illetékes egyházi hivatalba beküldeni kötelesek. A vonakodókat pedig az e §-ban megállapított igen súlyos, de nem a keresztelés végzését megtorolni kívánó büntetéssel fenyegette meg. A róm. kat. papság azonban ellenszegült, amiből igen sok szükségtelen fenekedés származott. Trefort utódja, gróf Csáky Albin miniszter, a helyzet enyhítésére törekedve, 1890. február 26-án kiadta 10.086. sz. rendeletét, amelyben elődjénél sokkal helyesebb álláspontra helyezkedett és a keresztelési bizonylatok kiadásának szüksé. ges voltát indokolta meg: „Múlhatatlanul szükséges, hogy az illető hitvallás lelkésze, ha már a keresztelés tényét maga nem végzi, legalább a keresztelési bizonylat megküldése által, ennek az anyakönyvbe való^ feljegyeztetése és későbbi intézkedés és nyilvántartás céljából szerezzen tudomást, — különben az 1868. Lili. t.-c. 12. §-a teljesen illuzóriussá válik." Egyúttal a mulasztást kihágásnak minősítve, a büntetést nem az 1879. XL. t.-c. 53. §-ára hivatkozva, 10—50 forintig, ismétlődés esetén 100 forintig terjedhető bírságban szabta meg. Kétségtelen, hogy a miniszter helyes úton járt. Normális viszonoyk közt élő és okosan kormányzott államban lehetetlen, hogy csak azért, mert az egyik fél erősebb és vakmerőbb, állandóan zavarja a felekezetközi békét. Csáky rendeletének meg is kellett volna hoznia a szükséges nyugalmat. Maga a róm. kat. püspöki kar is hajlott erre, mikor 1890. április 12-én tartott tanácskozásából megengedte, hogy a plébánosok a keresztelési bizonylatokat a másvallású lelkészeknek kiadják. Az alsó papság azonban már szélsőségbe hajlott. Mint az özönvíz, úgy áradt szét az ultramontanizmus divatja. Molnár Jánosok támadtak, akiknek a „hecckáplánokból" toborzott serege többre becsülte a 10 forintos „martiromságot", mint a törvények tiszteletét, a polgárság nyugalmát és a társadalom rendjét. Valóságos lázadást szítottak a tételes törvények ellen. Százával körözték az országban a kérvényeket és gyűjtötték az aláírásokat, hogy az 1868. évi LIII. t.-c.-t töröljék el és a gyermekek vallásának megszabását bízzák a szülőkre. Az Alkotmány című 2*