Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez (Budapest, 1933)

Ágendák és énekeskönyvek

51 Ezt az éneket azért közlőm, hogy nyilván álljon előttünk a prosa természete. Versbe nem szedett és rímmel el nem látott ének volt. A prosát a hinmus, vagyis a verses gyülekezeti ének követte. Ezek közlése után azt mondja Geleji: Possunt cani eodem tempore: Te Deum laudamus etc. Item: Symbolum Apostolicum: Mi hiszünk mind egy Istenben, etc. Ex ceremoniis Trinitatis. Peracta Coena D. Versiculi: Jol toettél veluenk buenoesoekkel, Irgalmas Isten, Diosirtessél szent három­ság Egy oeroek Isten. Alius versiculus: Mennyetek el békességgel Vr Isteninek áldottai. Minden koron dicsirjétek az ti szent Atyátokat. Hála légyen az Istennk, ki minket érdemuenk nólkuel fiává mind fogadott, csak az oe jóvoltá­ból.·' Ezután ismét Mmnust énekeltek. Gelejinél az egyházi év heoriologikus rendje is megvan. Minden ünnepre ós minden vasárnapra más-más antifonát közöl a perikopák textusainak megfelelően. Közli azonban a református atyafiak zsoltárait is. Ugyanígy közöl minden vasárnapra való responsoriumot is. Nagyon szépek az elbocsátó áldások: Karácsonykor: „Hálát most adgyunk mindnyájjan az Vr Istennek, ki fia szueletósével megszabadított oerdoegek hatalmasságából. Ennek illik hogy énekellyuek az Angyalokkal: Dicsoesség magasságban Is­tennek." Úrvacsora után: „Mennetek el Vr Chistusnak hue vendégi békesség­gel. Meg elégedvén lelketek szent testével vérével. Hálát adgyatok oe neki illy nagy jótéteményéért. Rendelvén életeteket oe szent toervénye szerént." Imádság után: „Igaz Isten, ki nem hibász beszédedben, te Ígérted, Hogy meghalgatsz ha koenyoerguenk szuekséguenkben teneked. Halgass meg tehát ezekben, téged kéruenk, kegyelmesen. Add meg az mik jók minekuenk, szent fiadnak nevébe." A beszéd végén: „Mindenható Atya Isten, ki szent igédben minékuenk Hirdetteted az mrt kévánsz el hagynunk vagy koevetnuenik. Add érthet­nuenk az mit hallánk s megtartanunk az mit órtuenk, Életuenket is az szerén mindenben redelhetnuenk." Geleji Katona István öreg Graudálját csak a nagyobb gyülekezetek számára, 200 példányban nyomták ki. A kisebb gyülekezetek nem jut­hattak ilyen drága könyvhöz. Tehát nem is követhették utasításait, nem énekelhették énekeiket. A Graudáit csak ott lehetett használni, ahol énekkarok is voltak. Ezek hiányát pótolhatta egy-egy ügyes kántor is. De már Geleji panaszkodik rájuk: „Egy részént az Gantoroknak ha nem tudatlanságoktól is, de restségektoel vagyon, hogy az Templumon kue­voel az Scholábau az Deákságot és gyermekséget inem gyakorollyák es az nótákra meg nem tamittyák, hanem az Ghorusban tsak néki kezdik s azomhan az Deákság utánnok zenduelvén, ha magák jól tudnák ás, az szájakból kivonszák, melly miatt gyakorta igen dísztelen és az halgatók

Next

/
Thumbnails
Contents