Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez (Budapest, 1933)
Ágendák és énekeskönyvek
51 Ezt az éneket azért közlőm, hogy nyilván álljon előttünk a prosa természete. Versbe nem szedett és rímmel el nem látott ének volt. A prosát a hinmus, vagyis a verses gyülekezeti ének követte. Ezek közlése után azt mondja Geleji: Possunt cani eodem tempore: Te Deum laudamus etc. Item: Symbolum Apostolicum: Mi hiszünk mind egy Istenben, etc. Ex ceremoniis Trinitatis. Peracta Coena D. Versiculi: Jol toettél veluenk buenoesoekkel, Irgalmas Isten, Diosirtessél szent háromság Egy oeroek Isten. Alius versiculus: Mennyetek el békességgel Vr Isteninek áldottai. Minden koron dicsirjétek az ti szent Atyátokat. Hála légyen az Istennk, ki minket érdemuenk nólkuel fiává mind fogadott, csak az oe jóvoltából.·' Ezután ismét Mmnust énekeltek. Gelejinél az egyházi év heoriologikus rendje is megvan. Minden ünnepre ós minden vasárnapra más-más antifonát közöl a perikopák textusainak megfelelően. Közli azonban a református atyafiak zsoltárait is. Ugyanígy közöl minden vasárnapra való responsoriumot is. Nagyon szépek az elbocsátó áldások: Karácsonykor: „Hálát most adgyunk mindnyájjan az Vr Istennek, ki fia szueletósével megszabadított oerdoegek hatalmasságából. Ennek illik hogy énekellyuek az Angyalokkal: Dicsoesség magasságban Istennek." Úrvacsora után: „Mennetek el Vr Chistusnak hue vendégi békességgel. Meg elégedvén lelketek szent testével vérével. Hálát adgyatok oe neki illy nagy jótéteményéért. Rendelvén életeteket oe szent toervénye szerént." Imádság után: „Igaz Isten, ki nem hibász beszédedben, te Ígérted, Hogy meghalgatsz ha koenyoerguenk szuekséguenkben teneked. Halgass meg tehát ezekben, téged kéruenk, kegyelmesen. Add meg az mik jók minekuenk, szent fiadnak nevébe." A beszéd végén: „Mindenható Atya Isten, ki szent igédben minékuenk Hirdetteted az mrt kévánsz el hagynunk vagy koevetnuenik. Add érthetnuenk az mit hallánk s megtartanunk az mit órtuenk, Életuenket is az szerén mindenben redelhetnuenk." Geleji Katona István öreg Graudálját csak a nagyobb gyülekezetek számára, 200 példányban nyomták ki. A kisebb gyülekezetek nem juthattak ilyen drága könyvhöz. Tehát nem is követhették utasításait, nem énekelhették énekeiket. A Graudáit csak ott lehetett használni, ahol énekkarok is voltak. Ezek hiányát pótolhatta egy-egy ügyes kántor is. De már Geleji panaszkodik rájuk: „Egy részént az Gantoroknak ha nem tudatlanságoktól is, de restségektoel vagyon, hogy az Templumon kuevoel az Scholábau az Deákságot és gyermekséget inem gyakorollyák es az nótákra meg nem tamittyák, hanem az Ghorusban tsak néki kezdik s azomhan az Deákság utánnok zenduelvén, ha magák jól tudnák ás, az szájakból kivonszák, melly miatt gyakorta igen dísztelen és az halgatók