Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez (Budapest, 1933)

A magyar evangélikus liturgia indulása

15 nostna Germanica in lingua erimus administrare, quam <»1> causam, ut tik is érthessétek mitsoda műveltessék itten, ime azon igéket, vos etiarn intelligere possdtis, quid agatur ihic, ecce eadem verba, meliyekkel Christus Urunk szerzette ezt a vég-vatsorát, az ti Magyar quibus Christus noster DN. instiuit finalem coenani, vestra Hungarica nyelveteken elolvasom előttetek, ki,ki szivének gondolatit egyben in lingua praelegem coram vobis, quisquis cordis sui cogitationes in foglalván és égben fölemelvén, figyelmetessen reá hallgasson, nnum cogens et in coelum attollens, attente ad ea auscultet. Ez az Agenda nem a legelsők közül va'ló. Mutatja ezt a nyelvezet fejlettsége, a kifejezések biztossága és csiszoltsága. így már csak akkor beszélhettek, mikor a liturgia formája teljesen kiérett. Ez az írott Agenda németajkú Jelkész részére készüli, akinek magyarul is kellett fungálnia. Ezért írja a magyar szöveg alá pontosan a latin fordítást, hogy a fungens tudja, mit beszél. A könyvbe miás tintával be van írva, hogy 1625-ből való. Ez azonban isemmit sem igazol, hanem bizonyosan a könyvbe beletett és külön két levélre írott Formula Juramenti dátumáról vétetett át. Az én megfigyelésem szerint 1625-ben még nem írtak ilyen tisztán magyarul. A 16. századból rá,nk imaradí írások mind panaszkodnak, hogy az istentisztelet tartásában bántó a sokféleség és a vidékenként való eltérés. Ezért már Huszár Gál is 1557-ben azt írta BuUingernek: „A szentségek kiszolgáltatásában ós az egyházi szertartásokban való eltérő egyházi szokások, úgy látszik, felettébb (kisebbítik az egyházi hivatal tekintélyét a nép előtt és igen nagy kedvetlenséget ébresztenék az avatatlanokban." (Payr 768). Bullinger azonban nem küldött istentiszteleti rendet, hanem csak az elveket foglalta össze válaszában. (Libelluis epiistolaxdjs a H. Builingero pressis et afflictis Eccl. in Hungaria earundamque ipastoribus et iministris transmissus. Tygur in Helvetia 1559). Ezt írja: „Cultus aiutem partim internus, partim externius est et conistat maximé fide, ispe et charitate, iritibusque a Deo Eccllesiis traditis. — In ctoiiistianorum templis nullius luxus, nulla superfhia, nulla avaritia locum habet. — Carte non ornaverit multis cerimoniis sed aliis quibusdam rebus neoessariis instruxit. — Nuspiam sane Dominus canere docuit, aut leges canendi praescripsit, nec apostoli eins praecepe runt honas, quas vocant canonioas recitaire. Liberum in Ecclesia Semper fűit vei canere moderate vei a cantu abstinere. — Primus ipse Dominus coenam sacram pane et vino celebrams nulluni luxum, nulláim pompám, nullás operosas caeremonias nobis commendavit ut simplicitateni sibi piacere et cor fidele internis bonis ornatum probaretur dein oinstra ret." A gyülekezeti életnek és az istentiszteletnek rendjéről az első időkben a firaterniitások és az esperességek gondoskodtak. Az iilyen határozatoknak felette értékes gyűjteménye az evang. egyetemes egyház levéltárának V. 18. jelzésű darabja, melynek címe: Acta Ecclesiastica. Eb-