Kovács Sándor: A haladás törvénye a keresztyénség történetében (Budapest, 1929)

15 nem egyéb, mint a szegett szárnyú sas porban vergődése; halálra fárad a nélkül, hogy célját elérné, vagy hozzá közelebb juthatna. Ε hit két fokozatban jelentkezik. Bizonyos lehetek a saját vallásom, hitem egyedül üdvözítő voltában a nélkül, hogy mások hitét feltétlen hamisnak, tévedésnek tartanám; amikor rám nézve legfontosabb, hogy Isten előtt kedvet leljek, amikor ez a hit az én egész életem, legfőbb kincsem, üdvösségem, a miért nyugodtan fölveszem a szenvedés keresztjét. Másik formája az, a mikor saját hitem igazságát azzal akarom erősíteni, hogy mások hite hamis hit, amit a Sátán éjnek éjszakáján hintett konkoly gyanánt a tiszta búza közé s amit könyörtelenül ki kell gyomlálni. Ez a forma az államvallások, az uralkodó és uralmukat féltő egyházak, valamint érvényesülésre törekvő szekták közös klasszikus jellemző vonása, mert a szabad eszmeharcot nem bírják. A háborúnak szeghetetlen törvénye, hogy a harcolók maguk akarják megválasztani a harcteret, ahol erősebbnek érzik magukat. Ε hit első formája szüli a vértanukat, akik inkább halálba, máglyára mennek, semhogy üdvözítő hitüktől elszakadjanak, vagy azt megtagadják, második formája teremti a vértanukat, mert más fegyvere a meggyőzésre nincsen, mint a hatalom és erőszak, amely Jézus tanításával ellenkezik. A keresztyénség időnként bekövetkező megifjodása kétségtelenül a történelmi szükség és erkölcsi erők eredménye. Az emberiség nem új keretet és formát vár a régi elkorhadt helyébe, hanem új termékenyítő gondolatot, tartalmi gazdagodást, értékgyarapodást. A formák, amint jelentkeznek, el is pusztulnak, amint elpusztulnak a templomok, ledőlnek az oltárok, ha szeplőssé lesz a láng, hazuggá a tűz, mely rajtuk ég. A keresztyénségben megvan a tisztaság és szabadság felé törekvés; látható ez a költők, művészek alkotásaiban, a nagy egyházatyák, a reformátorok s legfőkép Luther irataiban. A lelkiismeret joga és a vallásszabadság az evangélium és maga Isten oltalma alá van helyezve. Az ágostai hitvallás XVI. cikke szerint, mely a világi hatalom iránt való engedelmességről szól, ha a felsőség és törvény bűnös dolgot kívánna, „inkább kell