Kovács Sándor: A haladás törvénye a keresztyénség történetében (Budapest, 1929)

14 tős politikai különbség nincsen; együtt küzdöttek, együtt véreztek. Az idegen dinasztiának szakadatlan támadássorozata a nemzet önállósága s a magyar fajnak élete ellen új elemként vegyült a vallási és politikai küzdelembe, mely a reformáció két ágát elválhatatlan szövetségbe egyesítette a nemzeti törekvések szolgálatára. Közös érdemük az a nemzeti jellemű műveltség is, ami a reformáció ihletére hazánkban fellángolt s mely a katholicizmust is magával ragadta, versenyre kényszerítette. A fejlődés vonalán végigtekintve megállapíthatjuk azt a tényt, hogy a keresztyénség igazi céljának az ember meghódítását tekinti Isten országa számára. A cél szolgálatában két irányvonal jelentkezik, néha egymás mellett, gyakran egymással harcolva, olykor egymást felváltva. Az egyik irány, mely azonban nincsen történelmi egyházalakhoz kötve, a tekintély fegyverével, tehát politikai eszközzel akarja megvalósítani s e munkája közben eljut addig, hogy öncéllá lesz; a szervezet megszilárdítása, a hatalom gyűjtése elnyeli az eredeti célt, Isten országa eszménye elbágyad a földi törekvések tülekedésében és zsivajában. A másik irány, megint egyházalaktói függetlenül, az apostoli kor példáján indulva a meggyőzés, prédikálás eszközéhez folyamodik s az egyén megtisztításán, megváltásán át akarja felépíteni az egész emberi társadalomban Isten országát. Szemében az anyagi hatalom, világi gazdagság mellékes, mert ennél nagyobb kincsnek tartja Krisztussal s az Istennel való egységét. Ε két irány térvívóharca közben egy-egy szempont megmerevítése, rideg hangsúlyozása a leváló részekből megszüli a szektákat, amelyekben eredetileg a visszahatás az uralkodó elem, a tiltakozás valamely az egyházba észrevétlenül besurrant és szertelenül érvényesülő idegen gondolat ellen. A harc igazi hajtó és feszítő ereje az egyedül üdvözítő hitnek tudata, akár monarchikus, akár demokratikus jellemű legyen a külső szervezet. Közömbös, hogy formába, hitcikkbe van-e öntve, vagy csak a küzdő lelke mélyén rejtőző érzés, mely uralkodik az egész seregen. A fontos az, hogy a küzdők érezzék és higyjék, hogy ők vannak az igaz hit birtokában és győzelmük a világ boldogságának feltétele. Ε hit nélkül hódítást nem képzelhetünk el. Ε nélkül a harc