Frenyó Lajos: Adalékok a szlovenszkói evangélikusok liturgiájának történetéhez (Rozsnyó, 1937)

A) A szlovenszkói evangélikus liturgia kezdetei 1540-ig

géliomi tanok hirdetéséhez, miközben a róm. kat. egyháznak nemcsak tanítását, de istentiszteletét is bírálhatta, hiszen Luther az egyház babyloni fogságáról írt művében azt is fogságnak mondja, hogy a híveknek az úrvacsoráját csak egy szín alatt osztják ki, pedig Krisztus Urunk két szín alatt szerezte azt. Hogy Preisner Tamás hangja nem lehetett a pusztában el­hangzó szó, hanem akadtak követői is, bizonyítja az a körülmény, hogy az 1523. évi reformáció-ellenes törvény után egy évre : 1524­ben Lomniczai Horváth János szepesi prépost már szigorúan tiltja Luther tanításának a hirdetését és követését 3). 1525-ben pedig királyi rendeletek mennek a szomszéd Sáros vármegyébe, me­lyekben II. Lajos király a vármegyét, illetőleg Bártfa városát hívja fel, hogy akadályozzák meg a lutheri tanítás terjedését. 4) A rendeletek azonban éppen úgy, mint a szigorú törvények nem használtak, mert 1527-ben Bártfán már prédikátor működik, akit Schuster Farkasnak hívnak s aki a kassai bírónak ugyan­azon év január 15-én német és nem latin levelet ír. 5) Ugyanez év decemberében Dévai Bíró Mátyás már főlutheránus Boldog­kőváralján. f i) 1530. december 1-én Antal eperjesi diakónus azt írja a besztercebányai tanácsnak németül, hogy a választást el­fogadja. 7) 1531. február 6-án pedig arról értesíti a beszterce­bányaiakat szintén német levélben, hogy húsvétig Eperjesen ma­rad, de azután elmegy hozzájuk. 8) 1531-ben Selmecbánya városa bizonyítja, hogy Staudacher Zsigmond pap házasságot kötött 9) s őt 1534. februán 14-én meghívja papjának, 1 0) de Staudacher a meghívást nem fogadja el.") 1531. szeptember 30-án Ferdinánd király Speyerből meghagyja az egri püspöknek, hogy a kassai két lutheri szónokot fogassa el és vasra verve vitesse el a po­zsonyi várba. 1 2) Ugyanezzel a kelettel ír a kassaiaknak, hogy a két prédikátort adják ki. 1 3) 1531. november 6-án Szalaházy Tamás egri püspök elfogatta és Likava várába vitette Dévai Bíró Má­tyást, — ami miatt Kassán zavargás támadt. Ugyancsak a püs­pök magával vitte Antal eperjesi prédikátort és Bertalant, aki azelőtt a szepesi káptalanban volt káplán. 1 4) 1534-ben március 16-án Mihály kalocsai prépost harmadszor inti a bártfai esperes­plébánost, hogy a feleséges, gyermekes concionátort, aki két szín alatt osztja ki az úrvacsoráját, az egyházból tiltsa ki. 1 5) Mindezek az adatok azt bizonyítják, hogy Szlovenszkón az evangélium a szigorú törvények, rendeletek, tilalmak, intelmek, meghagyások ellenére gyorsan terjedt s megengedik azt felten­nünk, hogy annak hirdetői nemcsak a prédikációk tartalmán, 2) Masznyik i. m. 113. 1. 3) Egyhtört. emlékek I, 143. 1. 4) Makay i. m. 20. 1. 5) Egyhtört. Emi. I. 208. 1. 6) „ „ I. 356. 1. ') „ „ II, 86. 1. ') „ „ II. 117- I. ») „ „ II. 182. 1. 1 0) „ „ II. 426. 1. 11) íj 338. ]. 1 2) Egyhtört. Emi. II. 162. 1. ") „ „ II. 163. I. >«) „ „ II. 171. 1. ") „ „ II. 336. 1. 5

Next

/
Thumbnails
Contents