Gaudy László: Ifjusági istentisztelet (Budapest, 1933)
11. Az igehirdetés
ismeret és tapasztalat is kötelezi az igehirdetőt arra, hogy a perikópa rendszert átnézze, sőt áttanulmányozza abból a szempontból, hogy annak összefüggő anyaga mennyire egészíti ki általában az ifjúság vallási igényeit és mennyire kelti az if juságban azt az érzést, hogy ismerős .anyag felett hall olyan meditációt, amelyei ő, az ifjú, esetleg másképen lát és másképen szövegezett volna meg. Ennél a megindulásnál egyszerre a kérdések sokasága áll az igehirdető elé. Maga előtt látja a valláspedagógia őskérdését, a koncentrikus körök gyakorlati hasznát és hátrányait s az egyéni meggyőződés és a tapasztalat között nehéz döntenie. Nem is szabad kérdésünk keretében e tekintetben másképen dönteni, mint az ifjúság, és az ifjúság szükségletének ismerete alapján. Ha az igehirdetők ezt a szempontot veszik komoly mérlegelés alá, akldor az eredmény nem lehet más, minthogy lehetőleg függetleníteni kell magunkat a perikópa rendszertől. Ezzel az állásponttal nem vagyunk és nem akarunk tiszteletiének lenni az egyház sok száz éves gyakorlatával szemben, hanem főelvként azt állítjuk fel, hogy az igehirdetésben meg kell találni azt, ami az egyháznak is és az ifjúságnak is a legjobb. Azok a folyóiratok, amelyek meditációkat közölnek az ifjúsági és gyermekistentiszteleti igehirdetés számára 12 3), részben hűségesen követik a perikópa rendszert, részben pedig a szabad textusok gyakorlatára rendezkedtek 'be. A gyakorlat is általában követi ezt az eljárást. Hazai evangélikus egyházunkban az az eljárás alakult ki, hogy amennyiben az esedékes perikópa igék közül vagy az evangéliumi, vagy a levélbeli ige alkalmasnak látszik az ifjuisági igehirdetés számára, az nyer feldolgozást, ha pedig nehéz, vagy az ifjúságnak nem megfelelőnek látszik, akkor folyamodnak az igehirdetők a szabad textusokhoz. A hazai róm. kath. exhortáció egyik elméleü munkása 12 4) szerint a sorozatos és tématikus igehirdetés helyes. Egyik német pedagógiai folyóirat azt a szellemeskedő eljárást fedezte fel, hogy az elméikedéi alapjául a Mut család 12 5), (Anmut, Armut, Schwermut stb.) szétágazó és sokszorozódó szavaiból lehet összealkotni az elmélkedés sorozatát s ebben az esetben egészen ahhoz az amerikai igehirdető eljáráshoz érkezünk, ahol a lelkésznek előbb van meg az igehirdetés témája, mint a szentirásbeli igéje 12 6). Sokan olyan témákat összeállításán fáradoztak az igehirdető sorozatban, mint amilyen témákat Weinel a népfőiskolák exhortációira állított össze 12 7). Az ifjúsági istentiszteleti, vagy gyermekistentiszteleti prédikációs köteteknél 12 8) pedig a szerint, hogy a szerző angol, vagy német, vagy svájci theoiogus, érthető theologiai, gyakorlati ós helyzeti szempontok voltak a döntő tényezők. Vájjon ezeket az elgondblásokat vezette-e a lelkipásztornak önmagához intézett az a kérdése: mjt találok én a mai ifjúságnak a Szentírásban? Niebergali végzett ilyen irányú kísérletet 12 9), s talán aimak idején nem is végzett rossz kísérletet — a felnőtt gyülekezet szempontjából, de más az ifjúsági istentiszteletnek a közössége. Helyesnek tartom azt, hogy ilyen okokból meginduló meditálás vezesse a lelkipásztort munkájában. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy ennél az eljárásnál a legerősebb subjektivitást össze kell kapcsolni az objektív megállapítások szerinti szükségekkel. Vissza kell emlékezni a lelkésznek arra, hogy ő mint diák mit kapott és mit nem kapott, s mivel a visszaemlékezések nem lehetnek egészen pontosak, saját eddig végzett munkáját is ugy vegye vizsgálat alá, hogy az, amit eddig ő, mint igehirdető lelkész adott, mit jelentett volna neki, mint diáknak. Valószínűtlennek látszik az, hogy ezt a gondolatsort a maga logikai szakadásai miatt pontosan végig lehessen követni, de a munka és az eredmény javításához ezen az uton el kell indulni. A lélektani önvizsgálódásokat ki kell egészíteni a helyzet és a hallgatók t 39
