Gaudy László: Ifjusági istentisztelet (Budapest, 1933)
9. Az ima és az ének az ifjúsági istentiszteleten
vetkez tetőseket tudjon levonni arra vonatkozólag, hogy imádkozott-e vele az ifjúság és hogyan. Ezeket az előmunkálatokat feltétlenül el kell végezni mindazoknak, akik kötelezve vannak arra, hogy az ifjúsági istentisztelet fungensei legyenek. Ha lelkiismeretes tanulmányait igy elvégezte a lelkész, azelőtt a kérdés előtt áll, hogy mit és hogyan használhat fel a múlt kincsei közül. Hosszadalmas mérlegelés nélkül azt kéül indítványoznunk, hogyha a lelkész olyanokat fedez fel,a melyeket alkalmasnak véJ az ifjúság gyógyítására, azokat használja fel. Bizonyára a Zsoltárok imagyüjteményében bőségesen fog olyanokat találni, amelyek könnyen hasznosíthatók s ezzel elérhetővé válik az a szerintünk nagyon helyes követelés, hogy az istentiszteleten ne csak evangélium és epistól (a, olvastassék, hanem egy harmadik bibliai szövegre is sor kerüljön. Ezzel állást foglaltunk abban a kérdésben, hogy kötött imaszövegek használandók az ifjúsági istentiszteleten. Természetesen nemcsak abban az értelemben, hogy a meglevő agendális vagy egyéb áhitat-irodalom írott termékei hasziálandók fel, hanem abban a tekintetben, is, hogy az imádság céljainak legjobban való megvalósítása érdekében a saját szerzeményű imák is lehetőleg megirandók. Ezt abban a jó reménységben valljuk, és ajánljuk követendő gyakorlatnak, mert tapasztalati meggyőződésünk az, hogy igy a komolyság és alkotás iránti tisztelet tényei is felébreszthetők az ifjúságban. Az úgynevezett szabad és nem kötött szövegű imák szerepe lehető minimálisra szorittassék. Nem lehet és nem szabad kitenni az amúgy is nehezen figyelő ifjúságot annak, hogy téves stilizálásokkal megkezdett szavak és mondatok újrakezdésével olyan megjegyzésekre és gondolatokra adjunk alkalmat, amellyel az egész istentisztelet addigi hatását komolyan veszélyeztetjük. Az istentisztelet berendezése már önmagában adja a szükséges szabályokat. Beszéljünk először is az igehirdetés után következő nagy imádságról. Az, aki a Pfenningsdorf felé 5 vaíláslólektani fokozattal tisztában van s annak a gyakorlati értékével az istentiszteleten is számol, annak arra is kell gondolni., hogyha az igehirdetés a legjobban is sikerült pedagógiai szempontból (ez a legritkább eset) még akkor is szükség van arra, hogy az igehirdetés pozitivumaíj az ifjúság lelkében megrögzittessenek s azok az evangéliumi igazságok és kötelességek, amelyek a beszéd hatása nyomán megszülethettek ,az imádság bensőségével ugy hassanak, az Isten előtt álló ifjúság szivére, hogy abból semmji, el ne vesszen. Az igehirdető az alázatosan imádkozó lélek kegyességével és komolyságával kérje Istent az ifjúság által jól érthető és szívesen hallgatott formában arra, hogy amit Isten lelke közölt, mindaz, mint jó magvetés, jó talajba hulljon. Páthosz és szónoklás nélküli egyszerű szavak olyan közvetlen hangon szóljanak, hogy 7 az ilyen imádság természetessége megértesse az ifjúsággal azt az igazságot, aamiit a felnőitt hivek már természetesnek tartanak: meg kell köszönni Istennek az ige hallását és vigasztalását. Az imádság alapgondolata igy, magán viseli bizonyos mértékben azt a barhti theologia által aláhúzott gyakorlatot, hogy közvetlen érintkezésünk lévén az Ige által Istennel, olyan szentséges hangulat részesei vagyunk az igehirdetés alatt, amelyre rá kell eszméltetni az ifjúságot. Ezzel az istentisztelet egésze olyan világosságot gyújt az ifjak lelkében, hogy a közvetlen érintkezésnek ezt az esetleges hiányát az imádság áthidalhatja. Akár tematikus volt az egyházi beszéd, akár ébresztő, akár éptfö tartalmú, a főima komoly áhítatával és bensőséges voltával azt az Istenben hivő lelkipásztort is megmutatja, aki az üdvösség elnyerését nemcsak magáranézve érzi fontosnak, hanem az egész gyülekezetre nézve. Olyan addig talán ismeretlen hangokat kell megütni, amelyek nem hagyják szabadulni az ifjúságot attól a 27
