Gaudy László: Ifjusági istentisztelet (Budapest, 1933)

9. Az ima és az ének az ifjúsági istentiszteleten

belső indítástól: ezt 4z imát nekem is el kellett volna mondani. Nem a fizikai utánzás kényszerének hatását kell kiváltani az ifjúságból s ezért nem is szabad formális hatásokra törekedni, hanem a tudat alatt élő hitélet aktivitását kell ugy mozgásba hozni, hogy ne szégyenkezzék az ifjú, hanem természetesnek találja azt és szívesen tegye. Ezért ennek az imának nem sziabad kizárólag kedély impulzusokat tartalmaznia, nem lehet kizárólag értelmi hatásókat gyakorolnia, hanem e két adottság olyan összhangban szólaljon meg, hogy az elhatározás szinte önmagától kövelelje ki azt, aminek az ilyen imádsíág után tényleg következni kell. Nem lehetetlenül nagy feladat ez és tapasztalat szerint bőven vannak erre lehetőségek, de az előkészítést csak az adhatja meg, háj a vallástanitási tárák alatt nemcsak az ismert s már monotonná váló óra előtti és utáni imát mondjuk el, hanem olyan imaközösséget is ápolunk, amelyek rövid és egyszerű imákban közösségbe hozza az ifjúságot és a vallástanárt. Az iskolának és a templomnak ez az együttes működése szerencsés személyi találkozások esetében kimondhatatlan erőt és értéket jelent. Ha az igehirdetés követeléseinek szükségletein felül a mindennap hangjaj is megszólalnak a főimádságban, ugy kell ezeknek bekapcsolódni látszólagos diszharmonikus sajátosságuk mellett is olyan természetesen hassanak, mint ahogy a Mi Atyánkban: „Add m|eg a mi mindennapi kenyerünket" hat a keresztyén lélekre. Nagyon kell arra vigyázni, hogy ez a prózai rész t'ul lapídáris ne legyen s >ne essünk olyan hibákba,, hogy a rossz és hanyag tanulók speciesét kíméletlenül emeljük ki s a farizeus és publikánus példáihoz hasonló jeleneteket idézzünk elő legjobb szándékunk ellenére is. Nem kevésbbé fontos az istentiszteletet kezdő és befejező két imádság, amelyek az oltár előtt hangzanak el. Jelentőséget enn'ak a két imának elsősorban nnaga az oltár ad. Az oltár és az evangélikus ifjú fogalmának megvizsgálása a foglyain a tos vallástanítás szempontjából különösen figyelemre méltó. Elmondjuk, hogy az egész egyetemes egyház közvéleménye téves fogalmakat alkotott magának ;az oltárról. Nem tudják sokan azt, hogy több-e mint régi idők kultikus emlékeinek hagyatéka s más>-e, mint valami emlék abból az egyházszakadási időből, amikor még Luther nem mert annyira határozott lenni, mint Zwingli: és Kálvin, hanem sokak által sikerületlennek tartott egyházszervezeti felépítésében a régi helyen hagyta az oltárt, vagy pedig az oltár az a szentséges szent hely, ahol az Isten igéje csonkitatlanul és megváltozhatatlanul hirdettetik, ahol a szentségek kiosztatnak s ahol az imádság is egészen idomulni kénytelen e tények igazságához és hatalmához. Minidig olyannak kell lenni az ifjúsági istentisztelet keretében elhangzó kezdő és befejező oltári imádságnak, hogy annak emberi vonatkozásai teljesen leegyszerüsittesssniek! s a kérő és hálaadó imádság olyan nemes veretű motívumai és lényege nyujtassék, hogy mindenkiben az imádság legyen úrrá az imádság hallgatásakor: most betölti a templomot a hívek együttes akaratának megszólalásaképen a lelkész imájában mindaz a kérés ami a hinek szivében él és mindaz a hálaadás, ami Isten elé kívánkozik· A közösségi érzés épen olyan domináns része ezeknek az imáknak, min;t az oltár előtti elmondásban rejlő szentségi jellege s az ifjúságot ugy kell ránevelni az áhítatos csendben való meghallgatásra, hogy a hitbeli meg termékeny ülés· hatása alól senki ne vonhassa ki magát. Igazán csak dszköz a lelkész, aki ebben a tevékenységében kizárólag a szent szolgálat és komoly, Istennel való szembenállás« foglalkoztathat. Kötelességnek kell éreznie, hogy az alkalmas szövegek megtalálása után, vagy szent hangulatban megírván: azokat, mint ljiturgus olyan lélekkel vigye közel az ifjúsághoz az imádságokat, hogy amit ő a lelkében érez és elmond, annak teljes igazságát el tudja hinni ez a sokszor skeptikus ifjúi lélek. Ne felejtsük el, hogy az ifjúság valójában örül bensőjében mindig an28