Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 1. fejezet. A római császárság

mány szerint maga elé idéztette Jézus életben levő rokonait, mikor azon= ban látta, hogy azok egyszerű, szegény és veszélytelen emberek, kény= telen volt elbocsátani őket. Rómában elfogatta Flavius Clemens consult és feleségét, Flavia Domitillat, aki közeli rokona volt. Clemenset „isten= telenség" bűne miatt ki is végeztette, feleségét pedig száműzte. Ez a Clemens valószínűleg azonos azzal a Római Kelemennel, aki a római gyü= lekezet presbitere volt és a gyülekezet megbízásából levelet írt a korintusi gyülekezetnek. Egyesek azonosítják vele a Fii. 4,3=ban említett Kelement is. 2. Domitianus bukásával ismét hitelét veszítette Rómában a keleti isten= királyság gondolata, de egyúttal elbukott a Flaviusoknak az az igyekezete is, hogy családjuk számára biztosítsák a császári trónt. Domitianus utóda, Nerva (96=98) adoptálta Traianust, mint legkiválóbb tábornokát s ezzel kijelölte mint utódját a császárságban. Ebben az intézkedésben érvénye= sült az a Platón által hangoztatott szempont, hogy a legjobbnak kell ellátnia a király tisztét. Stoikus tanítás szerint pedig az istenség a hatal= mat arra ruházza, aki a közösség tagjai közt erkölcsi és szellemi tekintet= ben leginkább kimagaslik. Ilyen értelemben igyekezett uralkodói tisztét ellátni Traianus (98=117), egyik legkiválóbb római császár. Uralkodása alatt érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését. Nemcsak kiváló katona és hadvezér volt, hanem kitűnő szervező is, aki nagy gonddal szervezte újjá a birodalom közigazgatását. Az ő idejében, ii2=ben fordult a kisázsiai Bithynia helytartója, az ifjabb Plinius a császárhoz utasításért, hogyan járjon el a keresztyének= kel szemben. Leveléből értesülünk arról, hogy a keresztyének száma terjed nemcsak városokban, hanem falvakon is. Plinius — levele szerint — azt a gyakorlatot követte, hogy azokat a vádlottakat, akik a császárkultuszban résztvettek, büntetés nélkül szabadon bocsátotta, viszont azokat, akik az istenek és a császár szobra előtt nem voltak hajlandók áldozatot bemu= tatni, halállal büntette. Traianus válaszában azt a rendelkezést adta, hogy a keresztyéneket hivatalból nem, hanem csak feljelentésre kell büntetni. Amennyiben a vádlottak keresztyén voltukat tagadják és ezt áldozat be= mutatásával is megerősítik, büntetés nélkül szabadon bocsátandók, viszont az ellenkezőket büntetéssel kell sújtani. Névtelen feljelentéseket azonban nem szabad tekintetbe venni

1

7. Traianus rendelkezése hosszú ideig érvény= ben volt és útmutatásul szolgált a római hivatalnokoknak a keresztyének ellen folytatott peres eljárásokban. Traianus alatt szenvedett vértanú= halált Rómában Ignatius antiochiai püspök. Traianus idején kiújultak Egyiptomban és Észak=Afrikában a zsidó= ellenes zavargások és lángbaborították egész Észak=Afrikát. A lázadást csak súlyos harcok árán lehetett elfojtani. 1

7 Plinius, ep. ad. Traian. 96. 97. 65