Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 1. fejezet. A római császárság

II. rész RÓMA ι. fejezet A római császárság A császárság megalakulása A Kr. e. ι. század római története sorozatos belső küzdelmek és polgár= háborúk egymásutánja. A küzdelem lényegileg az államvezetés arisztokrata „köztársasági" hagyományait őrző szenátusi párt és a szélesebb népi veze= tést igénylő „néppárt", utóbb pedig a katona=diktátorok közt folyt. A század közepe táján Julius Caesarnak sikerült a hatalmat kezében egye= sítenie, s már=már ott tartott, hogy megalapítja az egyeduralmat, amikor Kr. e. 44 márciusának idusán meggyilkolták. Caesar előtt a keleti helle= nisztikus uralkodók isten=királyságának példája lebegett és ezek mintá= jára akart uralkodni. Hataümát a hadseregre alapozta, de nem volt tekintettel azokra az előjogokra, amelyeket nemcsak a kiváltságos római rendek, elsősorban a szenátus tagjai, hanem általában a római polgárok is és velük Itália biztosítottak maguknak a provinciákkal szemben. Ezért bukott el. Caesart ellenfelei ugyan meggyilkolták, de nem voltak képesek átfogó és életképes reformprogramot kidolgozni a birodalom új megszervezésére, így érthető, hogy Marcus Antonius Caesar végrendeletének végrehajtását ígérve Caesar unokaöccsével, Octavianusszal és Marcus Aemilius Lepidus= szal a 2. triumvirátusban szövetkezett a birodalom megszervezésére. Lepidus azonban a triumvirátusból rövidesen kihullott és a tulajdonkép= peni küzdelem a hatalomért Antonius és Octavianus közt folyt. Antonius a birodalom keleti felét tartotta kézben és Caesar politikai végrendeleté= nek irányvonalában haladva továbbra is azt a célt látta szemei előtt, hogy a hellenisztikus istenkirályok mintájára alapozza meg hatalmát és szer= vezze meg a birodalmat. Ebben a törekvésében elfogadta Kleopatra támo= gatását, akinek már Caesarral is volt viszonya és akitől Antoniusnak gyermekei is születtek. Keleten és főként Kisázsiában és Egyiptomban Antonius és Kleopatra együtt ünnepeltették magukat. Octavianus a régi rómaiság képviselőjeként lépett fel. Szívós makacs= sággal, élesszemű előrelátással és céltudatos kitartással készült a hata= 55

Next

/
Thumbnails
Contents