Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 4. fejezet. A hellenizmus kultúrája

sabb létformába emelkedik, a test pedig széthull. Amíg a lélek a földön él, addig ismerőképessége korlátolt, de mégis egyedül a lélek képes meg= ismerni a mindenséget, mert hiszen része a világértelemnek. Misztikus gondolkodásának értelmében hirdeti Poseidonios végezetül is a monotheizmust, amennyiben egy pantheista módra értelmezett végső létezőben véli felismerhetni a világmindenség létrehozóját és fenntartóját. Ez az istenség hordozza az embert is: „gondot visel rá." Poseidonios gon= dolatvilága így lendül át vallásos síkba és az átélés melegétől fűtött lelke= sültséggel dicsőíti azt az istenséget, amely a mindenségben revelálódik s mégis a fölött is van, a világot pedig úgy kormányozza, mint a hajót kor= mányosa. 7. Ebben az összefüggésben kell megemlítenünk a stoikus filozófia későbbi szakaszát, az ún. „római stoát". Képviselői már a római császárság idején működtek és főként a stoikus morál hirdetésével tűntek ki. A hel= lenizmus századaiban a stoikus filozófia meghódította Rómát is, neveze= tesen azokat a felső társadalmi rétegeket, melyeknek kezében az állam vezetése volt. A stoikus gondolkodás adta a köztársaság és a császárság sok vezető politikusának és közéleti szereplőjének azt a kemény férfias erkölcsöt, melyet éppen a rómaiak szívesen egyesítettek vallásos hévvel. A stoikus erkölcsi gondolkodásnak a Kr. u. 3. század elejétől fogva jelen= tős befolyása volt az ókori keresztyénségre is. A római stoa képviselői közül külön is érdemes megemlíteni C. Musonius Rufust (a Kr.u. 1. század= ban), aki különösen a házasságról és családról vallott magas etikai tanítá= sával tűnt ki, továbbá Lucius Annaeus Senecát, Nero nevelőjét és egy ideig miniszterét, Epiktetost (kb. Kr. u. 50=130) és Marcus Aurelius csá= szárt (uralkodott 161=180). Seneca nem képviselte a stoikus gondolkodást következetesen, inkább eklektikus volt. Filozófiai írásai mégis nagyjelentőségűek lettek, mert Cicero mellett Seneca volt az, aki a filozófiát a rómaiknál népszerűsítette. A filozófia azonban nem formálta Seneca alakját és életstílusát. Már az ókorban is észrevették, hogy milyen élesen különbözött Seneca valóságos életmódja attól, amit írt és „tanított". „Szakadj el a gazdagságtól, mert veszedelmessé válik tulajdonosaira és terhessé lesz számukra!"

4

9 — írja alkalmilag. Viszont ő maga nagy vagyont szerzett, korának egyik leggaz= dagabb embere volt és nyilván kényelmes jómódban töltötte napjait. Mint a császári udvarba bejáratos nagyúr, Néró nevelője és utóbb államminisz= tere kénytelen volt megalkudni sok mindennel, amit írásai szerint hely= telenített. Ezért sokan ma is kétes jellemnek tekintik

4

0. írásaival ennek ellenére nagy hatást gyakorolt nemcsak az ókori keresztyénségre, hanem az újkorban is és sokan úgy vélik, hogy számos nyilatkozatával olyan erköl= 4

9 V. ö. Bühler: Kultur der Antike, II, 262. lap. 5

0 V. ö. Stauffer: Christus und die Caesaren, 4. kiad. 151 k. lpk. 52