Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
I. rész. A HELLENIZMUS - 4. fejezet. A hellenizmus kultúrája
esi elveket hirdetett, amelyekkel megelőzte a keresztyénséget. Az ilyen, a keresztyén gondolkodással többé kevésbé rokon nyilatkozatok miatt támadt az ókorban az a vélemény, hogy érintkezésben lehetett kortársával, Pál apostollal. Ennek a véleménynek az alátámasztására később — való= színűleg a 4. században — egy apokrif levélváltás is keletkezett Pál apostol és Seneca között. A császárkori stoikus filozófusok közt a legkiemelkedőbb személyiségnek Epiktetost (kb. 50=130) mondhatjuk. A kisázsiai Hierapolisból szármázott, rabszolga volt, majd pedig libertinus és először Rómában, majd a filozófusoknak Domitianus által történt kiutasítása után az epirusi Nikopolisban tanított. Előadásaiban, amelyeket Arrianus jegyzett fel, nem foglalkozott ismeretelméleti és metafizikai kérdésekkel, hanem a régi kynismushoz visszahajló stoikus etikát képviselte nagy belső átéléssel és főként mélyen gyökerező küldetéstudattal. A filozófus küldetését abban látta, hogy az embereket nevelje és azok gondolkodása és életmódja felett nevelő felügyeletet gyakoroljon: mint ilyen a filozófus „mindnyájunk atyjának, Zeusnak szolgája". Platonikus hatás alatt gondolkodásában erős dualista elemek is érvényesültek. Tanítványaitól erős önnevelést követelt, hogy akaratukat, kívánságaikat és érzelmeiket arra korlátozzák és irányítsák, ami „hatalmunkban van", ti. képzeteinkre és az azokhoz kapcsolódó affektusokra. Nagy nyomatékkal hangsúlyozta azt a régi stoikus képzetet, hogy az emberek — tekintet nélkül származásukra vagy társadalmi helyzetükre — mind az istenség gyermekei. Ez a képzet nála erősen vallásos színezetet kap, de ugyanakkor kihat humanitárius irányban is, mert belsőleg eltörli a különbséget különböző társadalmi állású emberek, pl. szabadok és rabszolgák közt is. Az Epiktetos tanításából összeállított Kézikönyvecske hosszú évszázadokon keresztül egészen a legújabb korig mély hatást gyakorolt a filozófiai etikára. Nagy nevelő hatást gyakoroltak a császár-filozófusnak, Marcus Aure= /ÍMsnak az elmélkedései is 5 1. Nála is jórészt hasonló gondolatok érvényesülnek, mint Epiktetosnál, aki nagy hatással volt rá. Elmélkedéseivel belső én=jét vizsgálja és erre akarja indítani olvasóit is. 5 1 V. ö. Marcus Aurelius: Elmélkedések, ford. Huszti József. 53
