Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 4. fejezet. A hellenizmus kultúrája

Filozófiai gondolkodásának kiindulópontja, hogy meg akarja szabadí= tani az embert a babonás félelemtől, alapszempontja és célja pedig a boldogság, iU. kellemes élet biztosítása. Ezért Epikuros ugyan nem tagadta az istenek létét: egész gondolkodását a tapasztaláson nyugvó ismerés járta át és nyilván nem tudta és nem merte kétségbevonni mindazt, amit az antik mitológia az istenekről elmondott. De úgy vélte, hogy az istenek valahol távol élnek az emberektől a saját boldogságuknak. Nem árthat* nak az embernek, de nem is várhat az ember tőlük semmi jót: ezért feles* leges a babonás félelem. Metafizikailag Epikuros Demokritos atomelmé= letét vette át és az anyagi atomok mellett lelki atomok feltételezésével építette azt tovább. Az atomelmélet értelmében a természeti történést nem isteni erőkkel, hanem természeti törvények érvényesülésével magyarázta, bár Demokritos elmélete a mozgás tisztára mechanikai törvényszerűségét visszautasította és így helyet kapott világképében az esetlegesség. A világ= valóság részleteinek a felderítésével Epikuros nem vesződött, azt feles* legesnek tartotta. Gondolkodása inkább arra irányult, hogyan biztosíthatja az ember a maga számára a boldogságot, éspedig nem egyes gyönyörteljes pillanatok vagy hosszabb-rövidebb élvezetek, hanem a tartósan zavartalanul boldog élet, a tartós gyönyörérzés formájában. Az erény is csak annyiban cél, amennyiben biztosítja a kellemes életet és boldogságot. A legfelsőbb erény az, hogy az ember megismerje, mi az igazi és mi a hamis gyönyör, ill. élvezet és úgy rendezze be életét, hogy tartós, háborítatlan örömöt biztosítson magának. Mivel pedig az örömöt a fájdalom és szenvedés rabolja el, azért a fájdalom*, ill. szenvedésmentes élet hozhatja csak meg a boldogságot. Ezért életcélul is a fájdalommentességet állapította meg. Ezen az alapon rendezte be Epikuros a saját és tanítványai életét. A boldogságot nem élvezetek halmozásával, még kevésbé kicsapongó élet* móddal akarta biztosítani, hanem inkább mértékletesség, sőt sokszor az élvezetekről való lemondás gyakorlásával. Kertjében tanítványaival együtt nagyon szerényen élt és elhárította magától azt a lehetőséget, hogy jöve= delmének gyarapításával a szükségesnél többet szerezzen meg magának és tanítványainak. így igyekezett biztosítani a zavartalan nyugalmat, az ataraxiát és a fájdalmaktól való mentességet, amely a boldogság alap= mozzanata. Hogy mindezt elérhesse, Epikuros kiadta a jelszót a sok nyugtalansággal járó közélettől való visszavonulásra: „Élj visszavonultan!" (görögül: lathe biósás), azaz rejtve a közélet piacán mozgó sokaság számára. Ezzel az epikureizmus az egyén önzését proklamálta, és az egyén boldogságát fölébe helyezte a közért, a másokért való fáradozás kötelességének. Epikuros filozófiája nem hódított meg nagy tömegeket, annál nagyobb befolyást gyakorolt azonban a közélettől egyre inkább visszavonuló polgári és jómódú kispolgári körökben. Amikor részben a hellenisztikus utódállamokban, részben pedig a római császárságban a közéletből a poli* tikai tevékenység egyre jobban kiszorult, az epikureizmus lett sokak 48