Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 4. fejezet. A hellenizmus kultúrája

kialakult individualista gondolkodás irányvonalába estek és jelentős mér= tékben hozzájárultak az erkölcsi gondolkodás fejlesztéséhez. A metafizikai érdeklődés ellanyhulása is okozta, hogy a platóni aka= démia háttérbe szorult, tagjai inkább matematikával foglalkoztak, majd pedig uralomra jutott az ún. középső akadémiában az ismeretelméleti szkepszis. Ez azután nemcsak a hellenizmus idején, hanem utóbb, a csá= szárság első századaiban is jelentős képviselőket talált (Arkesilaos, Karneades, Ainesidemos, Sextus Empiricus, stb.) és kifejezte a műveltek belsőleg megfáradt rétegének egyik irányzatát. 2. A közgondolkodás formálásában azonban jóval nagyobb jelentőségre tettek szert azok a filozófiai irányzatok, amelyek részben a szofistákhoz, részben pedig Sokrateshez kapcsolódva az erkölcsi életforma kialakítását helyezték gondolkodásuk középpontjába. Sokrates személye és életműve halála után egyre inkább fordulóponttá lett a görög gondolkodásban és nemcsak Platón etikai idealizmusának kialakításához vezetett, hanem döntő forrásává lett annak az etikai gondolkodásnak és magatartásnak, amely a hellenisztikus filozófiában olyan széles teret kapott. Maga Sokrates is a „bölcs" eszményképévé lett igazságkeresésével, az igazság előtt való feltétlen meghajlásában, főként pedig önmagában lezárt, harmonikus, belsőleg tiszta erkölcsi jellemével. De ugyanekkor döntő fordulat állott be az erkölcsi közgondolkodásban is. Eladdig az erkölcsi közgondolkodást a szokás, az egész közösségre, annak minden tagjára egyformán kötelező hagyományos magatartás hatá= rozta meg. Sokrates volt az, aki ezzel a szemlélettel először helyezte szembe a maga sajátos értelemben vett daimonionját — ma legegyszerűb= ben úgy mondhatnánk: lelkiismeretét. Ez ugyan nem volt modern érte= lemben vett autonom lelkiismeret, mégis az átlagos közgondolkodástól, babonás istenfélelemtől és szokásokban megnyugvó középszerűségtől füg= getlen lelkiismeret volt. Ez a lelkiismeret és a belőle folyó új etikai gon= dolkodás lett a hellenizmus korától fogva mindig újból a közgondolkodás= ban olyan hatalommá, amely szembefordult a lelkiismeret függetlensége és szabadsága nevében a közgondolkodás erkölcsi középszerűségével, tunyaságával és a nyers erőszak hatalma előtt meghunyászkodó féle= lemmel. Ez a közgondolkodástól, főként pedig a polis erkölcsi köztudatától füg= getlenülő erkölcsi tudat először a kynikusoknál válik szembeötlő jelen= séggé. Jellemző rájuk az elméleti tudományokkal szemben a közömbösség és a törekvés olyan életfolytatásra, amelyben kevés a szenvedés és sok az öröm. Ezt elsősorban lemondással, a szükségleteknek és az igényeknek a lehető legkisebbre való csökkentésével és az adódó apró életörömök élvezésével igyekeztek elérni. Ezért vetették meg azokat az életörömöket, amelyek az embert foglyul ejthetik és amelyek utóbb szenvedéssel fizet= nek. Diogenes lett ennek az életszemléletnek a legismertebb, anekdotákkal 46