Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

IV. rész. A ZSIDÓSÁG - 5. fejezet. A zsidóság vallása

A tizenkéjt pátriárka testamentuma élesen szembeállítja Istent, aki a mennyei szentek szentjében lakik, és a Beliárnak nevezett Sátánt. „Az Ür királyságával" szemben Beliár felállította a maga, „az ellenség király= ságát" (Benj. 9, Dán. 6) és ott uralkodik angyalai, a gonosz és tisztátalan démonok fölött, ö vezeti tévútra az embereket is, gonosz kívánságot támaszt bennük és szerencsétlenséget, nyomorúságot és ítéletet hoz rájuk, így csábította el a pogányokat és kísérti állandóan Izráel fiait is, mert „azon a napon, amikor Izráel hisz, véget ér az ellenség királysága" (Dán. 6). De „a világ végén" 22

9 maga Isten hajtja végre a nagy ítéletet Beliár fölött (Lévi. 3). Abban az idő-ben feltűnik a Jákób házából való csillag (v. ö. IV. Móz. 24,17), azaz a Júda nemzetségéből való messiás, aki kitölti Izráelre a kegyelem lelkét, úgyhogy mindnyájan Isten gyer= mekeivé lesznek és az ő parancsolatai szerint járnak (Júda 24). Ekkor elpusztulnak Izráel ellenségei, a messiás összegyűjti a szétszóródott Izráelt és a pogányok közül is megmenekülnek, akik segítségül hívják az Urat. A halottak feltámadnak s az ítéletben ki=ki elveszi megérdemelt sorsát. Az igazaknak pedig a messiás megnyitja az utat a paradicsomba. A messiási remény ebben az iratban is mutat nacionalista színeket, de a váltság Izráel megmentésén túl utat nyit a pogány népeknek is a paradicsomba. 4. Ettől az erősen nacionalista érzelmektől fűtött messiási váradalomtól élesen elkülönül az, amelyet Énók könyvének „példázataiban" (Én 37=70) találunk. Ezek a példázatok valószínűleg a Kr. e. 1. század folyamán keletkeztek, tehát kb. egy évszázaddal fiatalabbak, mint Dániel könyve. A messiást rendesen a „választottnak" (v. ö. Ezs. 42,1) és az „igaz"= nak (v. ö. Ezs. 53,11) nevezik és azonosítják a Dán. 7,i3=ból ismert „emberfiához hasonlóval": „ö az emberfia, övé az igazság és igazság lakozik nála. ö nyilatkoztatja ki a titkok kincseit, mert a mennyei lények Ura őt választotta ki . .. Letaszítja a királyokat trónjaikról és elűzi őket biradalmaikból (Én. 46,3=5). Isten a „választott" kezébe adja majd az ítéletet: „Boldogok lesztek akkor ti igazak és választottak, mert dicső= séges lesz osztályrészetek! Az igazakon ragyog majd a nap világossága és a választottakon az örök élet világossága." (Én. 58,2=3.) Ebben a váradalomban az egyik döntő mozzanat, hogy az emberfia nem kollektív személy, amely a megújult Izráel népét szimbolizálja, hanem emberentúli, mennyei lény. Rá a szerző — s ez a másik fontos mozzanat — olyan íráshelyeket vonatkoztat, amelyek a deuteroezsajási „ebed Jahve" énekekből származnak (v. ö. Én. 46,4 és Ezs 52,15; Én. 48,4 és Ezs. 42,6; 49,6). Az Emberfia=messiás a világ teremtése előtt teremtetett, tehát praeexistens. Isten őt választotta ki, hogy úr legyen az emberek fölött. 22

9 V. ö. Lévi 10; ugyanezt a kifejezést találjuk az Újszövetségben, v. ö. Mt. 13,3; 24,3; 28,20; Zsid. 9,26. 436