Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 3. fejezet. Társadalmi és gazdasági viszonyok a hellenizmus korában

szabályozták és egyúttal enyhítették a rabszolgákra kimérhető bünteté= seket, azonban ezek lényegileg nem sokat javítottak a helyzeten. Jelen= tősebb volt, hogy a stoikus filozófia az emberről és az emberi szabad= ságról vallott nézeteivel kisebbítette a közgondolkozásban a szabad ember és a rabszolga közti űrt. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy kb. a Kr. e. 2. század elejétől fogva egyes hellenisztikus városokban szaporodott a rabszolgafelszabadítások száma. Azonban nem egyszer fordult elő, hogy felszabadított rabszolgák — különösen nők — felszabadulásuk után is gaz= dáik szolgálatában maradtak. Hallunk arról is, hogy felszabadított rab= szolgák felszabadításuk után voltak kénytelenek ledolgozni szabadon* bocsátásuk árát, ami lényegileg azt jelentette, hogy csak látszólag szaba= dúltak fel. Női rabszolgáknál még az is előfordult, hogy felszabadulásuk után született egy vagy több gyermeküket kénytelenek voltak előbbi gazdájuknak rabszolgákként átadni. A rabszolgák számát az egyéb lakossághoz való viszonyban nagyon nehéz megállapítani a ránkmaradt adatok fogyatékossága miatt. Görög= országban a hellenizmus századai alatt valószínűleg szaporodott a rab= szolgák száma s valószínűleg ugyanez volt a helyzet Kisázsiában is, melynek jóléte e századokban nagyobb mértékben növekedett, mint Görög= országé. Szíriában is mindig voltak rabszolgák, számuk azonban való= színűleg nem volt különösebben jelentős, mert a mezőgazdasági üzemek elegendő és olcsó napszámost kaptak, nagyobb ipari üzemek ebben az időben pedig még nem voltak. Jóval nagyobb lett a rabszolgák száma e területen, mikor római uralom alá került. Viszonylag kicsi lehetett a rab= szolgák száma a Ptolemaiosok alatt Egyiptomban. Rabszolgákat valószí= nűleg főként a király és az udvarhoz közelállók, általában a betelepült görögök tartottak, talán főként Alexandriában, ahol jelentős ipari üzemek is voltak. Az osztályharc ι. A görög városokban régtől fogva — már a hellenizmus századai előtt is — dúlt az osztályharc. Athénban már a Kr. e. 5. században is voltak viszonylag jelentős számú munkást foglalkoztató ipari üzemek. Tudjuk, hogy ilyenek voltak Demosthenes, a híres szónok atyjának és az ugyan= csak híres szónok, Lysias műhelyei. Az utóbbiban 120 rabszolga dolgozott. Xenophon alkalmilag említi, hogy egy bizonyos Nikias 1000 rabszolgát adott bérbe bányaüzemeknek. Athénben már a Kr. e. 5. század második felében kialakult az a polgári osztály, amely büszke volt vagyonára és — Demosthenes szavai szerint — „nagyobbra tartotta magát a sokaságnál". Ezért vagyonára hivatkozva akart érvényesülni az államban is. Demosthe= nes is ehhez a jómódú polgári osztályhoz tartozott, de mégis hevesen támadta és gáncsolta az öntelt gazdagokat. Aristophanes is ezt a maga= biztos, hencegő gazdagot jellemzi Plutos c. vígjátékában: 36