Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom

2. A rabszolgák helyzete az ókor különböző szakaszaiban és a külön= böző népeknél nem volt egyforma, hanem részben jelentős különbségeket mutat. Az Ószövetség is ismeri és elfogadottnak tudja a rabszolgaságot. A régi Izráelben a törvény szerint sor kerülhetett arra, hogy a legyőzött ellenséges népből a nőket rabszolgákként tartották meg (v. ö. 2. Móz. 21,32; 4. Móz. 31,7.18). Izraeliták általában csak nem=zsidókat tarthattak rabszolgaként. Viszont adott körülmények közt — eladósodás következ* tében, amikor valaki önmagát adta el rabszolgaként, vagy amikor a bíró a tolvajt, aki az okozott kárt nem tudta megtéríteni, eladatta rabszolga* ként — zsidók is rabszolgákká válhattak zsidóknál. Ez a rabszolgaság azonban a törvény szerint csak hat évig tarthatott (2. Móz. 21,2; 3. Móz. 13,12; v. ö. Jer. 34,8 kk); Hogy a rabszolgaság az Újszövetség korában is magától értetődő intézménynek számított a zsidóság körében, azt mutatja Jézus példázata az irgalmatlan szolgáról (Mt. 18,23*35). A görögöknél a régebbi időben — Kr. e. a 7=6. században — amikor számuk még kicsiny volt, a rabszolgák benn éltek a családban, sokszor bizalmi helyet töltve ott be. Később, amikor számuk szaporodott, hely* zetük is nehezebbé vált. Főként három munkakörben foglalkoztatták őket: a mezőgazdaságban, az iparban és a bányákban. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak viszonylag kedvező körülmények közt éltek és elég szabadon mozoghattak. Jórészt nem voltak rosszabb helyzetben, mint a bérmunkások. Jóval nehezebb volt az ipari műhelyekben foglalkoztatottak sorsa. Mivel egy=egy üzemben viszonylag sok rabszolga volt együtt és tartani lehetett tőlük, szigorúan bántak velük. Legrosszabb soruk azonban azoknak volt, akiket bányákban dolgoztattak. Ezek végezték a legnehezebb munkát, sokszor embertelen körülmények közt. Bányákba többnyire büntetésül küldték a rabszolgákat. A szökéstől és a lázadástól való félelem miatt különösen a műhelyekben és a bányákban dolgozó rabszolgákat a munkaidőn kívül akárhányszor megbilincselték. Ez, vala* mint a kemény büntetések, amelyekkel az engedetleneket büntették — és természetesen a sokszor kegyetlen bánásmód —, nem javított a helyzeten, hanem csak még jobban elkeserítette a rabszolgákat. Gazdája számára a rabszolga elsősorban dolgozó lény, munkaeszköz, „eleven szerszám": mint ilyen vagyontárgy, amelyet használhatósága szerint ítélnek meg. így is értéklik: a jó és használható rabszolgát az értelmes és tisztességes gazda meg is becsüli, kíméli és gondozza. Innét érthető Xenophon nyilatkozata: „Az emberek barátjukat nyugodtan hagy* ják nyomorogni, sőt elpusztulni. De ha rabszolgájuk beteg, azt orvoshoz viszik és gondosan ápolják. Ha pedig meghal, elpanaszolják és veszteség* nek tartják 9

2." Nagy különbségek adódhattak a rabszolgák helyzetében azáltal, hogy gazdájuk hogyan törődött velük és hogyan igyekezett munkaerejüket ki* 8

2 Xenophon, memor. II, 4,5. 107