Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom

A mesterségekben dolgozók társadalmi helyzetét nemcsak a munka fentebb vázolt értékelése nyomta le, hanem az a körülmény is, hogy a római állam szervezete a mesterembereket és bérmunkásokat kizárta a köz= pályákból. Ez megnehezítette, sokszor lehetetlenné tette, hogy az illetők társadalmi osztályukból felemelkedjenek. Ezért szállt a mesterség apáról fiúra. Viszont az elmondottak ellenére is becsülték a mesteremberek mun= káját, amint az közben=közben egyes sírfeliratokon is kifejezésre jut. 3. Az ókor társadalmi életének egyik igen fontos részét alkották a különféle szórakozások. Ezeket a társadalom a legegyszerűbb polgárnak is ingyen vagy majdnem ingyen biztosította. A szórakozás követelése szólal meg az ismert jelszóban: Panem et circenses! Azok a császárok és városi magisztrátusok, amelyek ennek a követelésnek nem tettek eleget, ment= hetetlenül elveszítették népszerűségüket. Az ellenük forduló közhangulat pedig előbb vagy utóbb, de biztos bukást jelentett. Innét volt, hogy — elsősorban Rómában, de vidéki városokban is — hihetetlen összegeket fordítottak a legszélesebb néprétegek szórakoztatására. Ezért volt meg a viszonylag kicsiny vidéki városoknak is a maguk — mai viszonyokhoz mérten igen nagy — színháza vagy amphitheatruma. A szórakozások közt első helyen a színházat kell említeni. A klasszikus görög tragédiákat a császárság korában alig adták elő, csak Euripides művei szerepeltek elég sokáig a műsoron. Annál kedveltebb volt a vígjá= ték, amely a hellenizmus idején Menandrostól fogva és azóta is állandóan művelt műfaj volt. Az életből ellesett jelenetek, szerelmi témák, amelyek happy end=del végződnek, tették a vígjáték vonzó főtémáit. A vígjáték válfajai voltak a mimus és az atellana. Amaz többnyire életkép volt, melyet kupiészerű énekek tarkítottak, emez pedig még vaskosabb tréfák= kai teletűzdelt, állandó karikatúra=alakokat megjelenítő bohózat. A csá= szári Rómában nagyon kedvelt előadási darabnak számított a pantomimus: olyan táncdarab, amely az életből vagy a mítoszból vett jeleneteket tisz= tára a tánc segítségével, beszéd nélkül érzékeltette. Sokszor nagy pompá= val, fényes kiállításban adták elő és ezért a színházlátogató közönség rajongott érte. Sokszor sikamlós témáinak nagyon is naturalista megjelení= tése miatt sok kifogás is hangzott el ellene. A keresztyének a színházat éppen erkölcstelen tartalma miatt kerülték. A színház mellett a cirkuszi és amphitheatrumi játékok vonzották a közönséget. A cirkuszban versenyeket bonyolítottak le: ezek alkalmat adtak arra is, hogy a versenyzőkre fogadjanak. A versenynél induló csoportokat színekkel jelölték: Rómában különösen a „zöldek" és a „kékek" voltak a kedvenc színek. Mivel pedig a császárság korában poli= tikai pártok nem voltak, a politikai ellentétek sokszor a cirkuszi verseny= zők színei mögé, ill. az egyes színekre tett fogadások mögé rejtőztek el. — Az amphitheatrumban zajlottak le a legizgalmasabb versenyek, a gladiátori játékok és az állatviadalok: sokszor nagy kegyetlenséggel, mert 105