Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom

hákba öltözik, sok klienssel és rabszolgával jelenik meg a fórumokon, gyaloghintó követi a sétáján, de kénytelen elzálogosítani utolsó gyűrűjét, hogy meg tudjon ebédelni (epigr. I, 57). Ennek a kifelé sokat mutató életmódnak volt a következménye a sok csalás és vagyoni bukás. A munka szégyennek számított, ezért mindenki arra törekedett, hogy minél kevesebb munkával minél fényűzőbben éljen és minél többet mutasson akkor is, ha ehhez az anyagi lehetőségek nem voltak meg. Viszont a dolgozóknak Róma rengeteg kereseti és megélhetési lehetősé= get biztosított, nem annyira iparosként — ilyenek viszonylag kis számmal voltak és az üzemek elsősorban rabszolgákat foglalkoztattak —, hanem inkább a rendkívül fejlett kereskedelem, a vele kapcsolatos külön= böző szállítások és az ezekkel együtt járó pénzüzletek révén. A felsorolt adatok leginkább Rómára vonatkoznak. De nagyjából ugyan= az volt a helyzet a provinciákban is. Noha a birodalom élete döntő módon a fővárosban lüktetett, a provinciákban is alakultak tartományi közpon= tok, egész országrészek életét összefogó metropolisok, melyek ugyanazt a szociális helyzetet tükröztették, mint a főváros. A nincstelenek nyomora 1. A proletárok nagy tömegei Rómában és a birodalom nagyvárosaiban állandó gondot okoztak a kormányzatnak. Az éhínség elhárításáról ugyan a gabonajuttatásokkal gondoskodtak, azonban a nincstelenek ennek elle= nére nagy nyomorban éltek. Az 1. század 2. felében különösen Martialis világított rá epigrammái= ban a nincstelen tömegek tehetetlen nyomorára. Rómában a proletariátus nagy, 5=6 emeletes bérkaszárnyákban lakott. A lakásokba többnyire ros= katag külső lépcső vezetett: Martialis 200 lépcsőfokról is beszél. „Hajlé= kodba ha lépsz — mondja (epigr. VII, 20) —, szegd le előbb a nyakad!" Az odúszerű lakásokban hideg tűzhely fogadja a belépőt. A tűzhelyen törött fülű korsó, a lakásberendezés egy gyékény, egy üres ágy, rajta kevés szalma és poloskák. Az ilyen szegények egyetlen ruhadarabja a rövid „toga", amely éjjel takaróul szolgál, táplálékuk pedig fekete kenyér és savanyú bor. Kenyéren kívül legfeljebb ha valami főzelékre, lencsére, borsóra és hagymára tellett: ezekből már egy as-ért (kb. 0,07 svájci frank) lehetett annyit kapni, hogy az éhes ember megtölthette a gyomrát. Néha került az asztalra olcsó halféle. A főtt birkafej és a füstölt disznófej már ünnepi ebédszámba ment

8

4. A nyomorral az ókorban is igen sokszor együtt járt a hajléktalanság. A lakbér fizetésének határnapjain, főként július i=én sokszor lehetett látni azokat az ínségeseket, akiket a háziúr nem tűrt meg tovább a lakásban, mert nem tudták fizetni a lakbért. Sokan szorultak közülök az utcára, a 8

4 V. ö. Martialis, epigr. II, 53; XI, 32 és 56; Friedländer, id. h. I, 159. lap. 101