Karner Károly: A felekezetek Magyarországon a statisztika megvilágításában (Debrecen, 1931)
I. rész. A felekezetek népesség« hazánkban. - 2. A felekezetek szaporodása
Karu er Κ. : A felekezetek Magyarországon a statisztika megvilágításában. ; 23 ÉV R. kath. G. kath. Reform. Evang. G. kel. Unit. Izr. Általában 1906—10 2 3 8-9 9-6 9-3 8-9 9-6 9-6 8-2 9-1 1921—25 2 3 9-9 10-3 10-1 10-4 9-4 11-3 9-6 10-0 1926 9-2 9-0 9-1 9-6 7-5 10-8 8-1 9-1 1927 9-2 8-9 8-8 9-5 7-4 8-4 8-7 9-1 1928 9-4 9-3 9-2 9-4 7-7 8-6 8-8 9-3 Eszerint a prot. egyházak hívei közt nemcsak hogy nem csekélyebb a házasságkötések száma, mint pl. a nagyobb termékenységet mutató gör. katholikusoknál, vagy római katholikusoknál, hanem még valamivel nagyobb is. A házasságkötések gyakoriságának a kérdése a születési arányszám magasságának a kérdésénél teljesen számításon kívül maradhat. Hazánkban politikusok, szociológusok, statisztikusok és más, közéletünk jelenségeivel foglalkozó vezetőférfiak már régen figyelnek a születések állandó csökkenésére. A köztudatban is benne él a kérdés, mint az „egyke" problémája. Az összeomlás utáni első években Pezenhofer Antal „A demográfiái viszonyok befolyása a nép szaporodására" című terjedelmes, államférfiak figyelmébe ajánlott és azóta hírhedtté lett müvével terelte a figyelmet és közérdeklődést a kérdésre. Müve azon a tételen épül fel, hogy az „egyke minden meglevő és képzelhető népbetegség között, faji szempontból, a legborzalmasabb és a nemzet létét veszélyeztető bajok közt a legvégzetesebb" (18. 1.). Pezenhofer szerint az egyke elsősorban erkölcsi természetű népbetegség : „nincs . . . még egy bűn, amelynek alapján oly biztos ítéletet lehetne mondani az emberek erkölcséről, mint az egyke, nincs is tehát alkalmasabb eszköz a vallás erkölcsi befolyásának kutatására, mint ez" (39. I.). A részletes vizsgálódás során a szerző bizonyítási eljárásával igyekezik igazolni, hogy az egyke hazánkban majdnem kizárólagosan a protestantizmus és különösen a református lakosság körében lép fel. Elismeri ugyan, hogy „az utóbbi évtizedekben az egész országban rohamosan, sőt ijesztően csökken a katholikus nép szaporulata" (147. 1.). „Ez a romlás azonban a lehető legtermészetesebb valami : teljes erővel működő ezernyi oknak szükségszerű eredménye" (u. o.). Nevezetesen a katholikus lakosság vallási gondozás tekintetében sokkal elhanyagoltabb viszonyokat mutat, mint a protestantizmus (v. ö. kül. 156. 1.). Ily körülmények közt az egyke elsősorban a protestantizmus betegsége : „A nép szaporodásának legfontosabb tényezője, az egyke leghatásosabb, sőt egyetlen ellenszere a katholicizmus" (243. 1.), vele szemben „a protestantizmus ... a jelen korban már a legjobb esetben egy tiszteletreméltó, hajdan jó szolgálatokat tett bútordarab, amelyet hajdani értékes szolgálatai és az emlékek miatt, amelyek hozzá fűznek, kegyelettel őrzünk, de amelynek ma már semmi gyakorlati hasznát sem lát juk" (252. és k. 1.). Ha ily körülmények közt „a protestantizmusnak nincs hazánkban létjoga", akkor csak természetes, hogy Pezenhofer felhívja a protestantizmus vezéreit, hogy híveikkel együtt térjenek vissza a római egyházba (6. 1.). Ezen statisztikának indult, de apologiává, t. i. a magyar katholicizmus apológiájává lett (v. ö. 3. 1.) munka statisztikai részének okfejtését dr. Schneller Károly 2 4 tette bírálat tárgyává és állapította meg statisztikai szempontból a Pezenhofer által elért „eredmények" tarthatatlanságát. Ε helyen Schneller okfejtését nem reprodukálhatjuk, amint Pezenhoferét sem részleteztük, ez saját munkánknak csak felesleges megterhelését jelentené : Pezenhofer „teljesen hibás statisztikai módszere és könnyelmű kovetkeztetései" 2~' nem is érdemlik meg, hogy könyvére sok szót vesztegessünk. Pezenhofer műve azonban fontossá nem is tudományos szempontból tarthatatlan eredményei miatt lett, hanem azért, mivel újra erre a kérdésre terelte a figyelmet és alkalmat adott az ahhoz legkülönfélébb szempontokból történt hozzá2 3 Évi átlagban. 2 1 „Születési arány és vallásfelekezet", Pécs, 1923. (Különlenyomat a miskolci ev. jogakadémia 1922—23-i almanachjából.) 2 5 V. ö. a „Társadalomtudományiban Ρ. P. aláírással megjelent cikknek megjegyzését, 1926. 303. 1.
