Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-06-19 / 5. szám
MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 5. szám 2 „Az árvák virága.“ Az újpesti református egyháztanács legutóbbi ülésén Orosz István presbiter figyelemre méltó javaslattal állott elő. Indítványánál abból indult ki, hogy a református egyházat külsőségeiben mindenkor a pompa nélküli egyszerűség jellemezte, hiven Kálvin tanitásaihoz, aki halála előtt is azt kívánta, hogy az ő temetésén ne legyen „semmi külső fény és pompa“ ! Kérdi, miért nem csinálhatnák meg ezt ugyanígy a magyar protestáns egyházak? Ezzel nem bántanék meg azokat sem, akik lelki szükségletnek tartják „kegyeletük lerovásának külső megörökítését.“ Mert kegyeletüket más formában is kifejezésre juttathatják s azt megörökíthetik. „Amikor a halálra, a temetésre gondolunk, — mondta Orosz István indítványának megindokolásában — legtöbb esetben szinte elválaszthatatlanul társul ahoz az árvákra gondolás is. De ha nem igy lenne is, lehetne-e szebb, felemelőbb és lehetne-e hasznosabb megörökitési formája a kegyelet lerovásának, mint az árvákkal kapcsolatban ? Egy holland ref. családapa súlyos beteg volt. A család tagjait hónapokon át lekötötte az ő ápolása. Mikor tudomására jutott Magyarország, közelebbről a magyar gyermekek sok nélkülözése, arra kérte övéit, hogyha ő meghal, kérjenek magukhoz egy magyar gyermeket. A család teljesítette a kívánságot és az a magyar kisleány, aki hozzájuk került, a legdrágább ajándékot kapta: a szívnek igaz, őszinte, nem képmutató, meleg szeMit köszönhet a világ a protestantizmusnak? Jegyzet DR- RAFFAY SÁNDOR ev. püspök előadásából. A Bethlen Gábor Szövetség tudományos és irodalmi szakosztálya nyilvános szakosztályi ülések keretében „A protestáns szellem hivatása a magyar nemzet életében“ cimen rendezett tudományos értékű és igen nagy érdeklődést kiváltó előadássorozatot. Az előadók különböző szempontokból foglalkoztak ezen minden protestánst egyformán érintő és érdeklő kérdéssel. Az előadások közül néhányat már vázlatosan ismertettünk is. Ezúttal Raffay Sándor ev. püspök nagyértékü előadásából közlünk részleteket, mely a nagyszámban megjelent előkelő hallgatóságra igen nagy hatást gyakorolt. Sokan félreértik a protestantizmus fogalmát, — mondotta többek közt. — Protestánsnak lenni nemcsak annyit tesz, mint azonosságot vállalni az 1529-es speyeri birodalmi gyűlés tiltakozóival. Protestánsnak lenni annyit is jelent, mint vallást tenni valamiről : protestáns ember az, aki szilárdan kitart a maga meggyőződése mellett. Hirdetik azt is, hogy a protestántizmus alapjában forradalom volt, de hiszen minden változás, amely a világban végbemegy, a legnagyobbtól a legkisebbig tulajdonkép forradalom, — forradalom maga az emberetetet. Lehet, hogy a gyermek is szeretetreméltó volt, de bizonnyal hiszem, hogy főokozója volt e szeretet megnyilvánulásának az elhunyt kedves iránti kegyeletérzés. Nem egyszer mondtuk s mondjuk el a mi megcsonkított hazánkról, hogy szegény, kifosztott, földretiport, elárvult stb. És amikor ezt külföldön meghallották, legelsőnek a protestánsok ^s azok között a holland reformátusok siettek segítségünkre, gyermekeink segítésére. Hangos a levegő a szegény árvák „jaj“-szavától s az ő könnyeiktől sós a levegő párája, akiket a halál kifosztott, földretiport, talán teljesen elhagyott árvává tett. Itt járunk közöttük, de fülünk süket, szivünk érzéstelen irántuk; talán sajnáljuk őket, de ne nem segítünk rajtuk, ezt másokra bizzuk. A halál és az árvaság gondolata karöltve jár- nak. Kifejezhetnők-e szebben, az örök szeretet nagy Istenének tetszőbb módon elhunyt halottunk iránti kegyeletünket, mintha elhunyt kedvesünk iránti szeretetünk melegével egy árva gyermeknek a könnyét szárítjuk fel?“ Határozati javaslatában Orosz István árva-alap létesítését indítványozza, olyképen, hogy ezen alap létesítését vegye az egyház kezébe, intézzen felhívást a hívekhez, az árvák ilyetén támogatására. A koszorút megváltók egy-egy szalaggal átkötött pálmaágat kapnak, a szalagon az egyház pecsétjével és ezzel a felirással: „Az árvák virága“. Az egyházi hivatalban könyvet fektet fel, melybe bejegyzendő: fejvonalra a halott neve, sorokba a riség örök, uj nosztalgiája aziránt, hogy állandóan friss gondolatokat, meglepő alkotásokat hozzon létre. A reformáció a lelkek forradalma volt, uj életirány jelentkezése, a réginek, a legrégibbnek alapján. A protestántizmus egyetlen irányitója Krisztus evangéliuma, egyetlen Útmutatója maga a küzködő Krisztus, benne sem embervolta a lényeg, hanem Istennel való egysége, amelyet egyedül ő mondhatott el magáról. Azokkal nem tartjuk méltónak vitázni, akik odáig vetemedtek, hogy a protestántizmust — pestisnek nevezték. A pro- testántizmusnak semmi egyéb a lényege, mint az, hogy öntudatos kemény jellemű egyéneket adott a világnak. Tagadhatatlan hogy a protestántiz- musban nagyon sok a szubjektivitás. Én azonban kiforrott emberi jellemet az egyéniségnek bizonyos felfokozott mértéke nélkül el sem tudok képzelni. Mindig többre becsüli az ember a rakoncátlan, de eredeti észjárású gyermeket, mint azt, aki egy lépést sem tud tenni „majom útmutatás“ nélkül. A zseni is maga a szubjektivitás. Ebből ered, hogy a reformáció együtt jár a revolucióval, annak konstruktiv megfogalmazása szerint — a vallás- szabadság, a nemzeti szabadság hősei jórészt protestánsok. A reformáció nem történeti tény, amely be van fejezve, hanem történelmi folyamat, amelynek alighanem sohasem lesz vége. A reformáció nem lezárt dogma — éppen ezért nem lehet le-
