Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-10-09 / 13. szám
2 MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 13. szám ma a protestánsok hirdetik. Főtiszteletű és nagytiszteletű lelkész urak! Nem méltóztatnak azt gondolni, hogy amikor a két keresztény felekezet közé egy y-t közbe ékelünk, ez nagyon hasonlit ahhoz, amikor a hufnousion és homoiusion ,.i“ betűjén szabdalták egymást őseink a pogány világ nagy gyönyörűségére ? Mi szükség erre a disputára ? Szerintem a keresztény vagy keresztyén szó kérdése csak magyar fonetikus alapon oldható meg, ez kiejtés dolga és nem a dogmáé. Miután pedig akár a Magyar Tudományos Akadémia, akár a Kisfaludy Társaság megállapíthatja azt, hogy a szánkban levő nyelvnek a ,keresztény“-1 könnyebb kiejtenie, mint a „keresztyénit, nem tudom, miért, akarjuk mindenáron ezt a különbséget erőszakolni katolikusok és protestánsok között, hiszen az igazi vallásosság erősségét nem ilyen külsőségek döntik el az embernél. Ellenkezőleg. Azonban, hogy mindent megmondjak, ez még nem elég. Épen mert protestáns vagyok, szeret ném a katolikus egyház őrtállóit felhívni arra, hogy ők maguk intézkedjenek egy más dologban Már megint kezdődik egyes templomokban a polgári házasság lealázása és a vegyes házasság alkalmával divatos lélekhalászás. Ez tűrhetetlen. Először is lealacsonyítja a magyar állam jogát, másodszor pedig épen ott, a házasságkötés pillanatában, tehát mikor uj szeretet születnék a világra, beviszi a szerető felek közé a gyűlölködést Nem szeretném,, ha — amint igen nagy hajlam, van rá — a három protestáns felekezet, a református, evangélikus és unitárius harci riadót fújna. Bízzuk a magyar katolikusság józanságára, hogy ezt a keresztet leveszi rólunk és mind kereszté- nyék maradunk. Rev. W. Teeuwissen. Az elmúlt vasárnap szép és megható ünneplés színhelye volt a régi képviselőház. Körülbelül ötszáz Szibériát járt hadifogoly adott egymásnak találkozót, hogy szívből fakadó meleg szeretettel és hálával üdvözölje Rev. W. Teeuwissen amerikai ref. lelkészt, aki a Szibériában eltöltött keserűséggel teli évek alatt mindig szerető barátja volt a sok szörnyű megpróbáltatáson átesett magyar véreinknek. A jóságos arcú, szemüveges Teeuwissent, lelkes éljenzéssel és az ünneplés módján is kiérző szeretettel ünnepelték a volt hadifoglyok, akik közül sokan a családjaikat is elhozták, amikor Hegedűs Lóránt kíséretében megérkezett a gyűlésre. Az ünnepélyt az elnöklő Hegedűs Lóránt a következő szavakkal nyitotta meg: „Teeuwissen lelkész ur, aki a szibériai hadifoglyok önzetlen, tisztaszivü gyámolitója, segítője volt, eljött Magyarországra, ahol most mindnyájan foglyok vagyunk, a béke foglyai. Ebből a börtönEmléK. Irt»: GALLOWICH JENŐ. Emlék, amelyet eltemettem régen mélyen, a mikor csendesen leszáll az éjszaka és az égen széjjelteregeti csillagos fátyolét, lelkemben ébredezni kezd. Nesztelenül, akár egy árnyék, vagy kriptából kikelt kisértet jő felém és úgy lep meg a nagy csöndben, mint egy az éjszakában felcsendült fájdalmasan gyönyörű dal vagy messze távolban f, zengő harangszó, melynek riadt kongatása temetésre szól. Lángoltam, csalódtam. Lelkem virágbaborulását behavazta a tél és ami egész világom, életem volt tegnap, az ma már mind csak emlék. Behunyom két szemem, csak a lelkem él és fájdalmas rezdülésén át ezerszeresen érzem, hogy az emlék, amelyet eltemettem régen, mélyen, betölti egész lelkem. , Kicsordul mindkét szememből a könny valahányszor felém kisérteni jön a drága fájó emlék: egy fehér ruhácska, kicsi topánka és egy gjürött selyem szalag. . . Eltűnt aj idealizmus. Szenvedés az élete annak, aki nem képes megalkudni az élettel, hanem elhatározásaiban csupán szive tiszta és nemes érzéseit követi. És mégis felemelkedett lelkek az egyén lelki életét kívánják tovább is élni, mert a szenvedésben is találnak fájó, szomorú boldogságot és elkerülik azt a tarka, léha vásári hadat, amely csakis állati ösztönének él, válogatás nélkül habzsolja fel a kínálkozó apró örömöket és leéli az egész életét anélkül, h >gy csak egyszer is tudatára ébredne annak, hogy lelke van. Bizonyos, hogy kemény tülekedés, vad birkózás ma az élet, amelyből kiveszett minden romantika. Pedig ez volt poézise az életnek, amely ragyogás nélkül olyan, mint a tavasszal a virág nélkül maradt fa. Idegéletet élnek az emberek, kiölnek lelkűkből minden érzést, annyi emelkedett gondolat, hatalmas cselekedet alkotóját, amely szilaj viharokat, de kitörő örömöket, édes és boldog nyugalmakat is teremtett a lelkekben. Életberendezkedésében a ma emberének kényelmetlen és fölösleges valami ez, amit elűznek, megcsufolnak, de legalább is megmosolyognak. ________ ' ■ ■ .-.-i-_l _____
