Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-10-09 / 13. szám
MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 3 13. szám bői ki akarunk jönni. Trianon nemcsupán a területi épség, a nemzeti és országhatárok szempontjából igazságtalanság: Trianon az igazi Antikrisz- tus, merénylet a kereszténység ellen. Nem túlzás állítani, hogy Jézust szolgálja az, aki Trianon ellen küzd. Sajnos, ha körülnézünk az országban, azt látjuk, hogy a magyar lélek még nem kész a föltámadásra. A magyar lélekből kiölték a föltámadás gondolatát, pedig egy nemzet nem akkor hal meg, amikor legyőzik, de ha nincs elég hite a föltámadásban.“ Hegedűs Lóránt beszéde után az amerikai lelkész csoportról-csoportra járt és megható közvetlenséggel, szeretettel beszélgetett el a volt hadifoglyokkal, akik közül nem egyre oly sok év után is egészen jól emlékezett és maga elevenitett fel nem egy szomorú epizódot a fogság idejéből. A kormány, illetve a honvédelmi miniszter nevében Csaszkóczy Emil ezredes mondott hálás köszönetét azért a nagyszerű emberbaráti munkáért, amellyel a magyar hadifoglyokat segítette, majd Halik Miksa dr. királyi közjegyző tolmácsolta a szibériai magyar hadifoglyok szeretetteljes üdvözletét. Szűnni nem akaró taps fogadta Teeuwissent, amikor felállóit, hogy megköszönje az üdvözléseket. Beszéde alatt felragyogott a hadifoglyok szemében a visszaemlékezés fénye s megható volt látni azt a hatást, amelyet az amerikai lelkész szavai keltettek, amelyet Victor János dr. teológiai tanár tolmácsolt. „Nagy a boldogság számomra — mondotta Ref. Teeuwissen, — hogy ismét köztetek lehetek Most is csak azzal biztatlak benneteket, amivel annakidején a siralmak földjén, hogy ne adjátok át E-des, tiszta leányszivekben él még a romantika És a fehér virágos leányszobákból nem is fogja azt kiverni soha az élet. Holdvilágos nyári éjszakákon, amikor millió csillag ragyon az égen, a szétterpeszkedő sötét hársak alatt virágillatát hordja széjjel a hajnali szellő és a mélységes csöndben egyszerre felcsattog szerelmes éneke a fülemülének, nyiladozó leányszivekben ezerszeres erővel rezdül meg az érzés. Fájón-édesen boldogan . .. Az élet legtisztább, legnagyobb örömei, mélységes gyönyörei abból támadnak, ha két érző lélek szive dobban össze. Hatalmas érzésben fonódnak össze a lelkek és élik az ember benső igazi boldog életét, amely örökké tart, mivel ez nem az idegek pillanatnyi élete, hanem lélekből támadt. A trubadúrok kihalnak és eltűnnek a várkis- asszonyök . .'.'Az álom nélküli pihenést keressük és a kényelmet, futó örömöket, ha azok csak pillanatig tartanak is. És a férfi nyers önzésében nem is sejti, hogy életének legboldogabb ragyogását öli meg, amikor a tiszta, fehér leánylélekből erőszakkal kitördös minden ideálismust, amely pedig annak egyetlen és legdrágább kincse. Gallowlch Jenő, magatokat kétségbeesésnek és küzdjetek minden megpróbáltatás ellen. Isten meghallgatta imámat: megnyitotta az utat a hadifoglyok előtt, az otthon felé. Legyetek ezért hálásak a gondviselésnek. Amikor a magyar kormány első kiküldöttje megérkezett Szibériába, — folytatta Teeuwissen — akkor egy magyar zászlót hozott magával. Én ezt a lobogót — úgymond a lelkész megindult hangon — elhoztam magammal, itt van most is a kezemben és megtanultam a magyar jelmondatot: „Nem, nem, soha!“ A lelkesedésnek szinte leírhatatlan vihara tombolt, amikor beszéde végén meglobogtatta hallgatósága felé a kabátja alól elővett nemzeti lobogót és amikor beszédét a magyar irredenta jelszóval, a „Nem, nem, sohá“-val fejezte be. Hegedűs Lóránt záróbeszédében nagy hatás mellett igy szólt: „őszintén mondjátok meg, nem jobban töltöt- tük-e az időt a mi mosolygó, vidánikedélyü barátunkkal mint ahogy azok mulatnak, akik félmeztelenül táncolnak a bárokban. Szégyeljék magukat, inkább himlőt viseljenek az arcukon, mint az ucca ledérbélyegét. Ne lábficamokat, hanem a Teeuwissen lelkészhez hasonló sziveket tanuljunk megismerni az amerikaiaktól. Az ünnepen dr. Ravasz László református püspök és dr. Sebestyén Jenő theológiai tanár imádkozott. A volt tíadiloglyokhoz Töltéssy Zoltán ref. lelkész is szólott. Rácz Tilda művészi készséggel énekelt, Szathmáry Margit pedig Hu- bay „Csárdajelenet“-ét játszotta hegedűn nagy lendülettel és sok gazdag színnel. Carlyle a vallás lényegéről. Irta: ZSOLDOS BENŐ, budapesti kir. Ítélőtáblái bíró. Annak a sajátszerű filozófus léleknek, kiben az angol irodalomtörténet egyik legeredetibb nagyságát dicsőiti a müveit világ s aki idestova félszáz évvel ezelőtt, 1881. február 5 én hunyta le szemeit örök álomra Chelocában: Thomay Carlyle-nek évekkel ezelőtt nehány kiadatlan levelét tette közzé az egyik angol folyóirat. Ezeket a leveleket, melyek erősen átható sugarakat vetitenek egy mélységes gondolkodó lélek bensőbb rejtekeibe : a párisi Saint Simon-Társasághoz intézte Carlyle az 1830 és 1831. években. Tehát abban az időben, mikor javában irta az ő „Sartor Resartus“-át, ezt az utánozhatatlanul jellegzetes psychologikus regényét. Thomas Carlyle sehogy sem tudta jó szemmel nézni a Saint Simonistáknak azt a törekvését, hogy magukat vallásalapitók gyanánt tüntessék fel, tanításaikat pedig a vallás köntösébe igyekezzenek beburkolni. Egyik ilyen kiadott levelében keményen ki is kél ez ellen s visszautasitja a Saint Simonisták bárminemű jogát ahhoz, hogy közösségüket egyháznak nevezzék. Mert hát, a mint mondja, a saint simonizmus talán lehet egy vallásnak gyarló utánzata, de vallásnak semmi esetre sem tekinthető. Azt Írja Carlyle, hogy ő
