Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-11-20 / 16. szám
2 MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 16. száfei Vitéz Horthy Istvánt jelöltéit a tiszántúli református egyházkerület fögondnokául. Degenfeld József gróf halála óta betöltetlen a magyar protestantizmus legnagyobb szervezetének, a tiszántúli református egyházkerületnek főgondnoki széke. A rendkívüli fontos egyházi pozíció betöltésére igen sok kiváló közéleti férfiú került kombinációba. Legutóbb az egyházkerület közvéleménye egyhangú bizalommal foglalt állást a probléma olyan megoldása mellett, hogy vitéz Horthy István nyugalmazott lovassági tábornokot, az egyházkerület heves-nagykunsági egyházmegyéjének gondnokát jelöljék a kerület főgondnoki méltóságára. Az ünnepies felkérés november 16 án történt meg a református egyetemes konvent elnöki fogadótermében. Baltazár Dezső dr.-nak, az egyház- kerület püspökének és a konvent lelkészelnökének vezetésével nagyobb küldöttség jelent meg, amelyben a többi között résztvettek: Szomjas Gusztáv, ny. főispán, országgyűlési képviselő, egyházkerületi főgondnokhelyettes. Sass Béla egyetemi tanár, Révész Imre dr. egyházkerületi lelkészfőjegyző, Szentpéteri Kun Béla dr. felsőházi tag, egyetemi tanár és Pappszász József dr. földbirtokos, egyházmegyei gondnok. Vitéz Horthy Istvánt a terembelépésekor éljenEszmény volt egyszer a nő. Vad nekiiramodás ma az élet és apró örömök kergetése. Szilaj kurjongatás lett a dal és ahol egykor örömtüzek gyultak, kiégett emlékek hamuja sötétlik. Ami nagy és szép volt, elszállt, mint illata a hervadó virágnak és olyan lett az élet, mint a letarolt erdő. Csipkerózsika és á királyfi bűbájos legendája csak mesében él. Rómeó és Julia történetét színházakba bámulni járunk, titokban zokogjuk vissza a múltat, melyben a férfiú lovag, a nő pedig eszmény volt. Egyetlen kegyetlen ökölcsapás ma az élet, amelyben ezer sebet kap a lélek, amelynek csak könnye van, fölemelkedni és megpihenni nem tud. Rigyogást csak az lát, aki az égre néz, boldogságban az hisz, aki álmokban él. Vásári portéka lett a szív, üldözött a lélek, kiveszett az érzés és üres lett az élet, akár a vihartépett fa, melynek sárba hullott minden virága. A régmúlt, az más volt. Egekbe emelte az embereket a lelkek ereje. A dal a szivek zenéje volt, amely az ég felé szállt, akár a fohász. Könnye akkor is támadt a leánynak, de ami akkor a szemekben csillogott, a mámoros boldogság örömkönnye volt. Eszmény volt a nő, mérhetetlen volt ereje a szerelemnek és a háborúban elesett férfi ajkán a leány nevével halt meg. Drága kicsi Csipkerózsa eltévedve ma is itt jár a földön. Érző lelke kutatva keres, drága kincseket rejt a szive és két áldott fehér keze tele bol* zéssel fogadta a küldöttség, amelynek nevében Baltazár Dezső dr. püspök üdvözölte vitéz Horthy Istvánt: — Az egyházkerület alkotótagjai értekezletükön, úgymond a püspök, egyhangú lelkesedéssel állapodtak meg abban, hogy megüresedett főgondnoki székünk históriai nevezetességű pozícióját Excel- lenciádnak ajánlják föl. Kérjük, hogy nagy történelmi jelentőségre emelkedet nevével, a Horthy- névvel és kiváló egyéniségének súlyával ezt a széket földisziteni méltóztassék. Kérjük, legyen a nagy elődnek méltó utóda, szomorúságunkban vigasztalónk és legyen az egész magyar református egyháznak is védője. Egyházunk jól felfogott érdekében és a magyar nemzet javára is óhajtanánk ezt. Vitéz Horthy István a püspök éljenzéssel fogadott szavai után kijelentette, hogy köszönettel fogadja az egyházkerület részéről nyilvánult megtisztelő bizalmat, bár érzi, hogy Degenfeld József gróf egyénisége és példája igen suiyos teherrel nehezedik rá. Reméli, hogy — nagy elfoglaltsága ellenére — Isten segítségével meg tud felelni a bizalomnak. Mint értesülünk, az egyházkerületi közgj ülés az uj főgondnokra a szavazást már el is rendelte, azonban a kérdés személyi része vitéz Horthy István nyilatkozata után eldöntöttnek tekinthető. (B. H.) dogsággal, örömökkel. Tiszta és vonzó, mint az orgonavirág, amelyen a hajnal harmata csillog és hajló, karcsú, akár a nád, mely a szellő érintésére is reszket. Odaadása a lélek odaadása, amely csak igaz lelkeket fog meg, amint más bánatát is csak az érzi át, aki maga is szenved és vigaszt nyújtani az képes, aki maga is vigaszra szorul. Szeme ragyogása, ajka mosolya, bársonya két karjának, keblének hamva azé, aki kívánja, aki akarja. Tündérszárnyakon a boldogságot hozza és a legtisztább örömöket, amikor két hüs kezével simogatva magához szorítja a drága férfi fejét. Akinek lelkén sebet szakított az élet, szenvedő szomorúságában bizalmatlan önmagával szemben is, csalódott leikével úgy hiszi, hogy az önzés és érdek által megrontott levegőben részére már csak utszéli kóró terem és éppen ezért nem akarja meglátni fehér lelkek tiszta kivirágzását sem. És ezért kerüli el a fétfi a leányt, aki pedig megálmodott nagy boldogságát hozza magával. A lélek rettentő sebeit egyedül a tiszta szerelmében odaadó nő csókja gyógyítja meg, az élet őkölcsapásai alatt leroskadt férfit felemeli az asz- szony, aki szent, mert szerelmes pazarlásában kifosztja önmagát, hogy párjára szórja lelkének min. den ragyogását. Tündöklő tisztaságát, szerelmét, odaadását, gyöngédségét, mindent, mindent . . . És nem érdemli-e meg minden hódolatunkat az, aki életünk egész boldogságát adja és ugyanakkor önmagát feláldozza. Gállowich Jenő.
