Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-08-14 / 9. szám
2 MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 9. szám Akartok-e? SOLTÉSZ ELEMÉR protestáns tábori püspök beszéde a margitszigeti vitézavatáson. Vitézek! Amikor tekintetem átöleli ezt az ünnepi díszben, ünnepi csendben várakozó sokaságot, amely a maga néma mozdulatlanságában mintha a Szentlélek ajándékainak befogadására állana készen; amig a lelkem megfürdik e napsugaras képnek erőt, méltóságot, dicsőséges múltat, Ígéretes jövőt sugárzó szépségeiben: egész valómat akkor is, eddig is egy gondolat- foglalkoztatja. Ez a gondolat átszövi hétköznapi munkámat, ünnepi áhítatomat, megtöri pihenésem áldott csendjét, fölriaszt édes álmomból; de ugyanez a gondolat elnémítja keblemben az egyéni élet kicsinyes aggodalmait, apró cseprő panaszait, lecsillapítja a testi-lelki szenvedések fájdalmát, megfékezi a csalódások, nélkülözések, veszteségek miatt jajongó, a megalázó jelen és a bizonytalan jővő miatt elkeseredésre hajló szív reményvesztett kétségbeesését. Ez a gondolat — jól tudom — nemcsak az enyém, hanem a tietek is és minden igaz magyarnak el nem felejthető gondolata : Mi lesz hazánkkal, nemzetünkkel ? És erre a lelkünket betöltő, földi üdvösségünket vagy kárhozatunkat hordozó kérdésre szent hitünknek csak ez lehet a felelete: Az lesz, amit Isten akar! De meggyőződéssé, életelvvé edződött hitünk azt is tudtunkra adja, hogy a mindenható, szent és láthatatlan Isten e látható, bűnös és elmúló világban gyarló eszközök, arasznyi létü emberek által viszi véghez a maga örökkévaló akaratát. Azt kérdem hát ma tőletek, vitézek: Akartok-e hazánk, nemzetünk jövőjének kialakításánál eszközök lenni Isten kezében ? Alázatos, de öntudatos, magatokban tehetetlen, de Isten kegyelme által mindenre képes eszközök. Akartok-e előljárni az egyéni, családi jólétet, nemzeti erőgyarapodást, tisztességet biztositó, becsületes, építő munkában, mint ahogy előljártatok a harcoknak pusztulást, halált, de ugyanakkor dicsőséget, halhatatlanságot szerző mezein? Akartok e, mint kiváltságos rend vitézei, földi hivatástok kitűnő betöltésében példa- adóan vitézkedni hazánk, nemzetünk javára, utolsó órátokig ? Akartok-e lenni e nemzet alvónak, erőtlennek látszó testében az éltető, zajtalanul, de ellenállhatatlan erővel ható kovász; a parányi, de idővel terebélyes fává növekvő mustáimag; a nemes oltóág, amely a nemzetfa csonka törzséből uj, életerős hajtásokat sarjaszt uj, boldogabb, véget nem érő létre? Akartok-e? Mert ezt várjuk tőletek, ezt reméljük Isten által; erre mutatnak, mutassanak mindenkor követendő utat elöljáróitok; ezért kérjük rátok a Mindenható gazdag áldását buzgó imádságban. Ezt várja, ezt kívánja tőletek Vezéretek, akinek emésztő godjait, égő tusakodásait, rendíthetetlen hitét, törhetetlen reménységét, nappali munkáját, éjszakai nyugodalmát, szeretteit, családja tagjait áldja meg az Isten mind a két kezével 1 Tépett vitorláju, roncsolt bordázatu, viharvert gálya hőslelkö parancsnoka, szegény Csonkaország lelki testi erőkben gazdag, Istentől áldott Kormányzója: fény nevedre, áldás életedre! Magyar szívvel* Nem ér íelkemíg a magyar ütés! — A magyar ököl lágy bársonydarab! — A magyar harag nékem napsütés, Magyar düh foga belém nem harap! De cirógatás sem ér Íelkemíg, Ha idegen ujj nyúl felém puhán, Lelkem elbújik akkor félve, mint Ijedt csiga az érintés után! Magyar legyen az ököl és tenyér! Magyar legyen a bánat és öröm! Magyar a száraz fekete kenyér, S magyar a gond, amivel megtöröm! Idegen pompa, fény ha rám vetül, Én elfordulok és tovább megyek, Sehol, soha nem leszek egyedül: Magammal viszem magyar könnyemet! AGYAGFALVI HEGYI ISTVÁN. A protestantizmus helyzete és teendői a többi magyar egyházzal szemben, Irta: SZTEHLÓ KORNÉL. (Folytatás.) Ha néha megemlité is a népek életét, az csak azért történt, hogy a szabadságra törekvést, az alkotmányos n emzeti jogok védelmét súlyos lázadásnak, a nemzet legdicsőbb fiait, kik annak jogai mellett a kényuralom ellen küzdöttek, bün- tetésreméltó gonosztevőknek ábrázolják . . .“ De hát talán azóta megváltoztak? Nem valószínű, mert amidőn rendfőnökük a pápával a rend visszaállítása felől tárgyalt és a pápa bizonyos reformokat követelt, a rendfőnök azzal utasította el a pápa ajánlatatát: „Sint ut sunt, aut non sint“. Legyenek úgy, amint vannak vagy ne legyenek. Hogy a protestánsok iránti gyűlöletük nem fogyott még, bizonyítja a következő újabb eset. A Kalocsából hazatérő kis gróf hallván mamájától, hogy egy roformátus templom beavatásánál meg akar jelenni, elszörnyüködve felkiálltott: „Mama az nem lehet, nem tudod, hogy az nagy bűn?!“ A mama csititására akis gróf váltig, azt hajtogatta, igen is nagy bűn, mert ezt neki a páterek megmondották. A kis grófból később főispán lett. Ezek után áttérek azon kérdésre, mi a teendőnk a kultúrpolitika terén, milyen állást kell nekünk X
