Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-16 / 51. szám
51. szám. földön, mert napjaid megszámlálván Emlékezzél és lásd meg mit tanultál eddig az életről, az emberektől“. Mit tanultam ? Nos hát emlékezem, ha úgy akarod. Mit tanultam? Megtanultam gyűlölni. Azelőtt ezt az érzést nem ismertem. Nem tehettem másként, példát mutattak. Láttam az ellenséget, amint rettenetes vadsággal felém rohant, hogy szivem vérét vegye. Csak a gyűlölet acélozta meg izmomat. Szemet szemért, fogat fogért. Megöltem, mert meg akart ölni. Láttam azokat, akik védtelen foglyokat, sebesült vitézeket halomra öldöstek. Láttam pokol és halálgépek robbanását. Láttam a martalócokat, amint békés lakosok háza tetejére tüzcsóvát vetettek, amint az utolsó falat kenyeret vették el az asszonyok szájától. A csecsemőt az anya emlőiről letépték, hogy a következő pillanatban a sziklához paskolják. Csillagok fölött akartam járni és valami kegyetlen sors a sárba taszított. És láttam az embert ember formájából kivetkőzve, megismertem, megutaltam önmagamat és azóta gyűlölök ... gyűlölök mindent". .Elég, elég" — szól a Lélek „nem ezt vártam tőled. Más valamiről beszélj-. Bizonyára mást is láttál, mást is hallottál! „Igen, láttam még mást is. Láttam népeket felvonulni diadalorditással az ajkukon és láttam ugyanazokat másnap gyászindulóktól kitérve. Törpék támadtak, akik óriásokkal keitek tusára s önásta sírjukba rohantak. Hatalmas nemzetóriásokról tudok, akik a pokol minden hatalmát zúdították a szerencsétlen világra, hogy Mam- monnak szobrot emelhessenek. Államférfiakat láttam, akik hatalmi vágyuknak nemzetüket áldozták fel. Vannak királyok, akik hatalmi őrületükben vérbeli kötelékeket téptek szét, évtizedes testvéri szövetséget tettek csúffá, kigúnyolták mindazokat, akik „Isten kegyelméből uralkodóknak" nevezték őket. És megtanultam ezektől, hogy az árulás valami pokoli élvezetet szerezhet az embernek, amelyért üdvösségünket is érdemes feláldozni". „Elég, elég" — szól a Lélek" — antikrisztusi szavakat mondasz. Elég, nem akarlak tovább hallgatni“. Nem. Még nem hallgatok. Emlékezzél — mondottad óh Lélek — emlékezni akarok tehát. Hallottam emberekről, akik az éhezőnek dúsan rakott asztalukról nem adták oda a morzsákat sem, akik a szomjazó elől elcsukták üdítő itallal telített tömlőiket. Láttam a gazdag háztulajdonosokat, amint a hadakozó gyári munkás családját télvíz idején kihelyezték az utcára. Láttam a végrehajtót, amint a sírhalom fölé boruló özvegy testéről letépte a gyászruhát. Láttam embereket, akik testvérüktől uzsorakamatot vettek, és vér és J<önny- vakolattal és sóhajtéglákkal építették föl palotáikat. Láttam tobzódó, gyémántékes tömegeket őrjítő zene mellett és láttam embereket lihegő mellel, kékülő ajkakkal, aszott kezekkel, üreges szemekkel ég felé tekinteni. És láttam asszonyokat, akik elájultak, amikor a férj hősi haláláról szóló hír megérkezett és másnap negédes mosollyal nyújtották kezüket az új kérőnek. És megtanultam ezektől kíméletlenül eltaszítani utániból mindazokat, akik haladásomban akadályoznak, megtanultam szóval szívtelennek lenni". 808 A Lélek összegörnyedt e szavak rettenetes súlya alatt. S az Ember, mint aki jól végezte dolgát, büszke főtartással feláll. „Megállj!" — hangzik a Lélek szava. „Én mentem veled a széles úton, kövess te most engem a keskeny ösvényen. Emlékezzél — mondottam — és én is emlékezni akarok. Átrepülöm veled a jelent és elvezettek a Golgatha keresztje alá. Mert ott lakom én. Te megtanultál gyűlölni. Szemet szemért, fogat fogért. És ott látod a megdicsőíilt emberfiát, aki így szólt: „én pedig azt mondom, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak". Azt hiszed óh Ember, hogy ő megöli azokat, akik őt megölni akarják. „Uram bocsáss meg nékik" —mondotta. Azt hiszed ö gyűlöli azokat, akik tüzcsóvát vetnek a szomszéd házára, akik az anyától a kenyeret, a csecsemőtől az anyatejet veszik el? Nem, imádkozik érettük. S ha a sors letaszított téged a sárba, tekints fel reá s ismét fölemelkedsz a csillagokig. Emlékezel? Hogy járt ó a betegek és bélpoklosok között, hogy istápolta a lelki szegényeket, hogy vigasztalta azokat, akik sírnak, hogy bocsátott meg a parázna asszonynak. Emlékezel? Én emlékezem és megtanultam tőle magamat, az embert becsülni, megtanultam tőle szeretni „Beszélj, beszélj" — szól megrendülve az Ember — „rég feledett dolgokat idézel föl lelkemben". „Láttam népeket a harcba vonulni alázatosan, vérző szívvel, csak azért, mert másként nem tehettek. Láttam őket a szorongattatás idején el nem csüggedni, a győzelem napjaiban el nem bizakodni. Láttam őket sírni nemzetek pusztulása felett és láttam őket elnyomott népeket felszabadítani. Államférfiakkal volt találkozásom, akik a békét a végsőkig megőrizték. És láttam fejedelmeket, akiknek a legnagyobb hatalom adatott meg e földön és mégsem használták fel gyengék elnyomására. És amikor kitört az „elkerülhetetlen" láttam őket meghajtott fővel: Te látod telkemet Uram, hogy nem én akartam így. És megtanultam tőlük az árulás és hitszegés helyett a hűseget és mindenek felett az alázatosságot*. „Beszélj, beszélj" — szól tüzelő orcával az Ember — „új világ kapui nyílnak meg előttem". „Hallottam emberekről, akik utolsó falat kenyerüket osztották meg embertársaikkal. Láttam harcosokat, akik utolsó csepp vizüket adták oda sebesült ellenségüknek. Olyanokat is ismerek, akik a hajlékukból kiverteknek meleg tűzhelyet adtak, akik becsületes keresményüktől fölépített palotáikat a szegények előtt megnyitották. Láttam angyalokat, akik az utca népe között osztották ki szeretetadományaikat. És láttam anyákat is hitveseket, akik a hősi halált halt kedvest bánatukban követték a halálba. És megtanultam ezektől az útszéli koldust keblemre ölelni és nyertem tőlük tiszta szívet és emelkedett, jóságos lelket". „Bocsáss meg óh Lélek az elvetemült Embernek, nem akarok többé ellened vétkezni, szüntelen szavaidra emlékezem s a széles út helyett a te keskeny ösvényeden akarok vándorolni. Nem bánom, ha tüske meg is tép, tövis meg is szakgat, szeretni, szeretni akarok, hűséges, alázatos akarok lenni, csak ezt a tiszta szívet, emelkedett lelket újítsd meg én bennem". 809 i
