Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-27 / 22. szám
22. szám. sasunk szelte át a léget felettünk, az isteni e/ő csudáiéinak az emberi erő csudáit mutatna. * „Hier fanden Major Zulavszky des 30. Honv. Landst. Inf.-Regimentes und k. k. St. Dr. Wangel in den Oktober- Kämpfe 1914 ihren Heldentod“. Zulavszky a világhírű vivő a legkiválóbb katona volt. Sajátságos játéka a sorsnak, hogy a legszebbek és legbátrabbak pusztulnak el mindig. De magyarázata egyszerű. A könnyű, az átlagember saját én-jónak kielégítésében találja meg élete célját. Megelégszik azzal, amit az egyik nap a másik után hoz. A tömegen felülemelkedő azonban ideálokat keres Hit és haza, jó és erkölcsös nem üres fogalmak előtte. Ideáljaiért életét is feláldozza (lézus). Ebben a háborúban is legnagyobb részben azok a katonák pusztultak el leghamarább, vagy váltak nyomorékokká, akik tudták, hogy miért küzdenek. S míg a köznapi ember hihetetlen csökönyösséggel ragaszkodik az utolsó pillanatig az élethez, a másik mosollyal az ajkán lép a túlvilágba. Az emléktábla fölött sasok keringenek. Úgy rémlik, mintha a hős katona és az önfeláldozó orvos lelke járna a sasokban fölöttem. * Sajátságos érzés ma a tengeren utazni. Oda is elszólított a kötelesség. S noha éreztük, hogy a víz sima tükre ezer titkot, ezer halált takar, hogy állandóan aknasorok között járunk, hogy ott berelkednek az ellenséges tengeralattjárók a szűz dalmát vizek bejáratánál az arcizmok meg sem rándultak. Isten itt elé talán, legközelebb jár az emberhez s az ember talán éppen már könnyű lélekkel dalol: Hol annyi élet sors jfegyét lesi. Enyém csak a halált keresgeti. Nevetve, vígan nézek a szemébe, Oly régen ismerős nekem a képe. Magyar szívet adott az Úr nekem, Itt is dacos vagyok, a tengeren. Halál sies, ha kedved tartja, máma Dalolva megyek még a másvilágra, * Éppen az „Elektra“ elsüllyesztési helye fölött rohan tájtékot vetve a hajó. És gondolkozom. Akik egy évtizedekre nyúló testvéri szövetséget bontanak fel kaini lélekkel, azok az emberszeretet dictálta nemzetközi egyezményeket nem fogják betartani. A fehér testű, vörös kereszt jelvényű Elektra a tenger fenekén pihen, örökre figyelmeztetve bennünket a háború keresztyén- voltára. Mostar, 1916. május 11. Szántó Róbert. Emlékezés. Sötét, mély gyász tölti be lelkünket. Egy ifjú, sokra hivatott pályatársunk lelke szállt el körünkből. Kesergő lelkűnkben a fájdalom, szenvedő szivünkben a bánat indulatja szinte perbe száll a teremtő Istennel s kérdi: Miért cselekedted ezt Uram. ... Ezt zokogja az özv. édesanya szive, ezt a miénk is, mert annak remény342 sége, nekünk pedig dicsekvésünk Sevela János hullott porba. Született 1892-ben földmives családban. Elemi oktatást a szüfőhelyén, Lednickisfaluban az izr. iskolában nyert. Már ekkor kellett éreznie édesatyjának elvesztése következtében az árvaság nyomorait. Testvérei közül egyedül ő lépett szellemi pályára s hagyta ott szülőházát. Elment Trencsénybe, ahol a főgimnáziumot egy nemes szivű ev. úrnak, Kubo ZT.-nek anyagi támogatásaival jó eredménnyel végezte el. Valósággal család- tágga lett. 1913-ban került a pozsonyi ev. theol. Akadémiára. S így azok az álmok, melyeket már, mint gyermek szövögetett, valóra váltak. Az evangélium szolgálatába állott, mert nem akart egyebet tudni, hanem a Jézus Krisztust és az Ö országát munkálni. A munkatér itt megnyílott számára. A szeretet erejével hűséges kertész módjára ápolgatta a tudás és a hit világának gyümölcsöt termő fáit s illatozó virágait. Igen a hit és annak gyümölcse a szeretet vezette őt a beteg katonák ágyaihoz. A háború kitörésekor — mert szerette hazáját és embertársait — önként kért hivatásának megfelelő munkát. Betegápoló lett. És ennek meg is felelt. Odaadással csüngött a hősökön. Nemcsak sorvadó a testet gondozta, ápolta, hanem a lelket is. Az evangélium fényével és igazságaival igyekezett a szenvedéseket enyhíteni. Sokan, de nagyon sokan a katonák közöl meg is hálálták jóságát.... És talán a munka közben már maga is beteg volt. De nem hitt magának. Végre is a kórházi levegő, a nappali és éjjeli munka megtörték erős szervezetét. A tüdőbaj és a csonttuberkulózis egy évig tart' emésztő munkájával' e hó 19-én a diakonisszaházban romba döntötte persátorát. Holttestét a helybeli sírkert halottas házában helyezték. Ide vonult ki e hó 22-én az Akadémia tanári kara és ifjúsága gyászfátyolos nemzetiszinű lobogóval, hogy a nemes tanítványt, ajószivű barátot átadják az örök nyugalomnak, ide a gyászolók sokasága. Köztük volt Kuba E. egykori patrémusa, a katonai orvosi karnak képviselője, volt főnöke: Dr. Aich A. A gyászment rövid ima után a temetői kápolnába vonult, hol Okáli Adolf helybeli lelkész mondott magyar és tót nyelvű beszéd keretében vigasztaló szavakat. A beszédet és az ifjúság karának gyádalait a sírnál követték Dérer Gyulának III. é. theol.-nak, évfolyam társának az ifjúság mély érzéseit tolmácsoló szavai. Kesergő szeretet könnyeivel tette le az ifjúság és pártfogája Kubo E. a sírhantra a koszorúkat. . . . Mindnyájan osztozó részvéttel állottunk körülötte. A tanító és hű barát lelke kesergett és kesereg. Vajha ez a vesztesség közelebb hozná sziveinket egymáshoz! Ottmár Béla, ev. theol. A déli végeken. Szántó Róbert verses kötete. Már az északi végek felé ragadott a vonat, mikor fölvághattam Szántó Róbert. „A déli végeken“ című költeményes könyvecskéjét. Valahol a Kárpátok ormain a lengyel határ felé magyarázta honvéd főhadnagy 343
