Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-27 / 22. szám
' 22. szám. utitársam az egykori csaták színhelyét, megmutatta a hős kapitány és kis kadettja örök nyugvóhelyét, kik egymás mellett estek el és egymás mellett alusszák álmaikat, — mikor elolvastam műve ajánlását, vagy előszóját: a „Ne bántsatok!“ című verdét. Evvel a verssel eszembe jutott az én egykori kamarásom, ahogy a pozsonyi theologusok lakótársaikat tisztelik, eszembe jutott, amint hangulatos estéin tenyerébe hajtja a fejét s amint kiírta magából érzéseit, papirosával megkönnyebbülten nekem tartva így szólt: Kamarás, verset írtam!... * Most egy egész kötettel jött fel a mostári Festungs- spitalból. Valahogy valami megérintette lelkét ebből a nagy világfelfordulásból s dalba folyt érző lelke érzése. Vergődik a viiágkinok súlya alatt, piheg, dacol, zavarba jön és tisztán lát..., egyszóval végig járja a háborús lélek kálváriáját. Nem úgy ir, mint a Hinterland poétái, kik zsakettet csináltatnak maguknak földes-szürkéből és verseikben nem tudják, hogy mit érezzenek, hanem úgy ír, hogy hallgatódzik a Narenta partján, katonát temet ingyen, nézi és szenvedi, amint a sebesült bordán kisuhan a lélek a kórház szalmazsákján ..., mit mondjak még? végig szenvedi a katonabetegség halál- ízű kínjait maga is s amidőn fölkel abból a betegségből, amibe már annyian belehaltak, kezébe veszi a tollat és ir.... Egy kissé más érzéssel veszi az ember kezébe az élmény patinájával bevont verseket, mint azét a poétáét, aki azt kérdi otthon a lerongyolódott beteg katonától: „Maga már megint itthon van?- És.<nem- sebesült meg? Csak beteg?“ A harctéri világnézet-elváltozásért kér bocsánatot első versében és szerényen jelenti azt a dacos igazságot, hogy lehet másként is érezni, gondolkodni, beszélni, tenni, mint a tollas vánkosok korszakában, van vágy, harag, gyűlölet, sóhaj és könny halálközelségben elváltozott formában, sok új van most a világon, de semmin ne csodálkozzatok, ne bántsatok! Prózában hozzáteszem: ha akadnak benne nem papos versek, ne Ítéljetek róluk megkövesedett sablontok szerint, hanem nézzetek be a fejlövéses lila szemeibe, hallgassátok percekig jajj-jajját, másnap újból, harmadnap újból ... és csak azután ítéljetek. Sokféle érzésszövedékből forródnak Szántó versei össze, de alaphangjuk a fájdalom. Még a „Vigadjunk pajtás“ címűből is kiszűrődik ez érzés, úgy a sorok közül. Megérezni némely Versén Gyóni Géza forrongó lelkének szeretetét, mely itt-ott egy-egy hasonló élményéből és kifejezéséből előcsillan. Ostoroz, de gúnyol is, ott ahol a korbács kevés: az ifiasszonyok bűnös élvezetvágyát szembeállítja az édes anyai szív örök bánatával. Sokoldalú meglátást sok tapasztalatot, sok szenvedélyt, de mindenekfölött sok fájdalmat tartalmaz Szánló Róbert verseskötete. Verselése ügyes és egyéni. A kötet a világháború szülötte, de szeretettel fogjuk olvasni a béke áldott napjaiban is. Endreffy János. . SZEMLE. Az már jó régen volt, hogy Prőhle Károly és báró . Podmaniczky Pál evang. katonákat látogattak az ausz,- trLi kórházakban. Azóta ezen a téren — pedig ez volna ám az igazi belmisszió, ha Ausztriában történik is., —y a mi egyházunk eleget tett kötelességének és boldogan pihen babérain. Ez az önelégültség nem jogosultba munkára, hitsorsosaink látogatására és vigasztalására ma nagyobb a szükség mint a szent felbuzdulás első, rövidre szabott napjaiban! Magyar katona még mindig, nyomja elég az ausztriai kórházak ágyait. ElhagyatotF- ságuk és idegenségíik még most is akkora, mint l^et~i, detben volt, mert a protestáns lelkigondozás a tábori lelkészek számának a szaporítása következtében ugyani, javult, de nem a magyarság előnyére. Az osztrák tábori; lelkészektől ugyanis senki sem kivánja, hogy magyarul is tudjanak s igy azok a legjobb szándék és a legr elismerésre méltóbb buzgóság mellett sem lehetpekr, valami nagyon a magyar katonák segítségére. A mi. buzgóságunk szalmalángjának pedig felette hamar vége lett. Ezt azért vagyunk kénytelenek némi rezignáltság-. gal konstatálni, mert lapunknak egy Ausztriában utaaó. barátjától vettük azt a szomorúan hangzó értesítést, hogy Ausztriának egy nagy városában, ahol negyven, kórház van, azóta, mióta Prőhle Károly ott megfordult, magyar istentisztelet még nem volt. Magyar imádságos könyvekben, bibliákban, magyar olvasmányokban nagy a hiány, holott állandóan száznál több magyar protestáns sebesültnek és betegnek volna szüksége rájuk Nein merjük kikeresni a dátumát .annak, hogy. Prőhle Károly és báró Podmaniczky Pál egyetemes egyházunk megbízásából mikor utazgattak Ausztriában, azonban az bizony jó régen volt! ... Nagyon régen! ... Szegény jó magyar katonák valahogy majd csak kiheverik, hogy nem hallottak azóta magyar prédikációt és nem volt senki, aki egy kis imádságoskönyvet adott volna nekik, hiszen ők nehezebb sebeket, égőbb fájdalmakat is kihevernek. Hanem hogyan heveri ki a mi egyházunk és protestantizmusunk ezeket az apró mulasztási bűnöket?!... Az ausztriai kórházakban levő magyar prot. katonák lelkigondozásának az ügyét a református egyházzal együtt jobban fel kellene karolnunk. Nem alkalomszerű megoldásokkal kellene lelkiismeretünket álomba ringatnunk, hanem komolyan gondoskodnunk róla, hogy több magyar tábori vagy amolyan lelkész kerüljön Ausztriába. A három nyelv is szép hasznossági principium, azonban kár volna miatta a magyar katonák lelkigondozását elhanyagolni hagyni! Egy eltévedt reménysugár csillan meg a Frankfurter Zeitung hasábjain, ahol a május 18.-i estilapban a köv. hír jelent meg: „Vom ungarischen Kultusminister ist die Errichtung einer evungelisc/i-theologisc/icn Fakultät an der Universität Pressburg in Aussicht gestellt. Die Fakultät soll womöglich in Verbindung mit der Reformation im Herbst 1917 errichtet werden.“ Ilyen hírekre nem mindig lehet ötemeletes palotákat építeni, mert azt sohasen lehet tudni, mennyi belőlük 345 344
