Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-19 / 8. szám
8. szám. Újból visszaidézi, élűiről kezdi és próbálja leszögezni e ködös gondolatot. Meg kell világosodnia! Igazság, úgy van!... De az új igazság csak a ragudás előfáj- dalmainak képét mutatja. Még odáig sok jajjt kell beleszenvednie a homályos gondolat születésébe. Tehát mégegyszer, újból. A pap behunyja szemeit s őt ujját csomóba vonva kezdi századszor az ismeretlen igazság már ismerős utait. Még nem tudja az eredményt, de lelke sejti, hogy jó ösvényen halad. A felfedező út nehézségeiben sokszor pillanatra bánja is, hogy mért nem halad kitaposott nyomokon. De aztán megbánja bánását, szégyenli gyengeségét s neki vág a theológiai gondolkodás ismeretlen utainak. Tehát, hogy is van? Ezekben a vallástörténeti könyvekben az van, hogy voltak napimádók, tüzimádók, - ősök kultusza is divatozott.... A filozófia történetében meg azt olvasom, hogy Thales a vizet tartotta minden dolgok ősalapjának, Anaximander a korlát nélküli kaotikus ősanyagot, Anaximenes a levegőt, Herakleitos a tűzet.... A pap arca kipirul s ujjongó öröm járja át, mert a háttérben már jön, már bontakozik a homályos gondolat. Jötte sejtelemszerű és mint a pára oly finom.... A pap újból ismétli gondolatait: a vallás- történetben vannak tűz, viz, levegő imádók, a jóni bölcseket meg a világ alapelvét keresi a tűzben, vízben, levegőben.... Nincs itt valami hasonlóság? Valami hasonlóság a vallási és filozófiai megismerésben? Mert a vallás is megismert valamit, a filozófia is megismert valamit. És ezek a valamit oly csodálatosan hasonlítanak egymáshoz. A pap összeráncolja homlokát, teste izzani kezd a gondolkodás feszülésében. Mintha már derengeni látna valamit a ködben ... s ekkor kopogtatnak. A homályos gondolat fölrebbent és szárnycsattogva távozott. A pap a megismerés vágyában a gyilkos kopogtatástól meg- semmisülten áll föl székéből — és szembe találja magát a kurátorral, aki meg sem várva a szabadot, betoppant. Neki lehet, ő bennfentes. Tisztelendő úr, hol van a Nagy Istvánné zsákja? Miféle zsákot gondol kurátor úr? — kérdi a pap elnyomott fájdalommal s közben arra gondol, hogy ne kapjon-e elő villámgyorsan valami zsákot a Nagy Istvánné zsákjaként, hogy mielőbb lerázhassa nyakáról a gondnokot. De ezen számítását keresztül húzta a kurátor, aki minden lehetőséget megragad a hosszú beszédre. Hát mikor a gabonaszedés volt, a Nagy Istvánné itt hagyta a zsákját a magtárban s most rajtam keresi. Gondoltam, hogy a tisztelendő úr bizonyosan tudni fogja, hogy merre lett? Széthánytam már az összes zsákokat a magtárban, de nem akadok nyomára. Nem éppen nagy zsák, hara zsák, bötiik is voltak rajta . .. Nem tudja a tisztelendő úr...? Dehogy tudom én azt gondnok úr, már hogy is tudnám? Ott kell annak lenni valahol; ha otthagyta, nézze csak meg jól gondnok úr. Megnézhetem éppen . . . s kiballag a gondnok úr. A pap megkönnyebbülten föllélekzik s azonnal visszatér a ködhöz, honnét elrebbent a homályos gondolat. Tehát a filozófia is rájött valamire, meg a vallás is, mormogja magában. És ezek a megismerések oly szörnyen hasonlítanak egymáshoz. Igen, van a dologban valami. Itt a tűzimádat — ott a tűz, mint filozófiai gondolat; itt a levegő, mint imádat tárgya — ott a levegő, mint a mindenség ősalapja. A megállapítások egyeznek. Csak más úton jött rá a vallás, más úton a filozófia. A megismerés útja más. De az eredmény ugyanaz. A vallásban imádat, a filozófiában alapelv. . . . Valami tehát egyezik és valami különbözik. A végpont egy. Amerikába lehet Brémából, de lehet Fiuméből is indulni. Meg kell keresnem, hogy világosabb legyen dolog, hogy mely népek imádták a tűzet, vizet, levegőt. . . . Hol is az a vallástörténet? Tisztelendő úr a Nagy Istvánné zsákja nincs sehol ! jelenti az offenzív kurátor — kopogtatás nélkül. Már másodszor minek is volna kopogtatni? A pap a megismerés lázában lehűtve erőtlenül ejti az asztalra Paul Wurm Religionsgeschichte-jét. A felbugyborékoló düh hullámzását lenyeli két keserű nyelésben, A mellénye alatt heves hullámzásban jár a melle... Érzi. hogy igazságtalanság történik vele, jogtalan, meg nem értő. Lelke messze jár a nem földi vágy szárnyán s abból a másik világból beszél, mint hajnali álmában megzavart álmodó, ki a fellegek honában járt s ruháját teleharmatozta az érzékfölötti világ finom párázata. Majd megkérdem a cselédtől, gondnok úr, hátha tudni fogja, hol a Nagy Istvánné zsákja? örzsi, Örzsi gyere csak be... Mondd csak nem látad a Nagy Istvánné zsákját? Kurátor úr keresi. Nem volt nagy zsák, hara, bötűk is voltak rajta.... Múltkor a tisztelendő úr búzáját azokban a zsákokban vitték a malomba, amelyikben a hívek hozták. Egyéb ha azok között nem volt — feleli örzsi. Hát akkor kurátor úr lehet, hogy közte volt a Nagy Istvánné zsákja is — mondja a pap s közben szégyenli magát a kurátor szeme előtt, hogy ezt nem tudta... . Az örzsinek kellett megmondani, hogy lehet, hogy ott van. Ekkor aztán a kurátor úr töviről hegyire kezdi elmondani, hogy ő emlékszik arra, mikor a Nagy Istvánné a búzát hozta, hogy milyen volt a zsák, milyenek a hetük rajta, kivel találkozott az utcán, mikor arról a búzaszedésről hazament, amikor a Nagy Istvánné a búzát hozta.... A pap mellénye alatt a hullámzás egyre hevesebb, de azért keserves — szórakozottsággal bólogat a kurátor beszédjére, hogy persze, persze.... Amint a beszélő szeme közé néz, úgy érzi, hogy nem ért semmit belőle s a kurátor szemeiből is az ő problémáját akarja kinézni. Azt a homályos gondolatot — persze, persze! No hát akkor megnézem a malomba, hogy ott-e a Nagy Istvánné zsákja ... Isten áldja meg tisztelendő úr! — Isten áldja meg kurátor úr! A pap erőtlenül hanyatlik vissza székébe, arcán az élettel való elégedetlenség bús felhőjével. O minek van bennünk a tökéletes és megértő élet vágya és sejtelme, ha a körülöttünk zsongó élet tökéletlen és 122 121
