Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-02-19 / 8. szám

8. szám.

természetben, a nagyvilágban vannak egymásra ható atomok a legtarkább változatokban, de törvény ott nincs. Törvény akkor keletkezik az ember lelkében, ha az egymásra ható atomokban látja az ok és okozati viszonyt, ha a tünemények tarkaságából kikeresi azt ami lényeges és abból fogalmat alkot. Törvény és igazság csak ott létezhetik, a hol öntudat van. Nagy tévedés a lelki állapotokat a makrokoszmoszba kihelyezni és azoknak ott önálló, örökkévaló létet biztosítani. Ez megjárja a költőnél, de nem a bölcselőnél.

Binder cikkénél a háború pesszimizmusa szól. Az teszi „fáradttá és bátortalanná.“ Azért fölkiált: „A törvény se lát, se hall. Az emberekről mit sem tud. Igazsága érvényes a kövek és hegyek országában, az emberekében azonban nem.“ Micsoda törvény az, kérdjük, mely az élettelen természetben uralkodik, de az emberről mit sem tud. És mégis bele kergeti az embert átkos sorsába, hogy „végig kelljen néznie a nagy haláltusát,“ hogy „hallja a végtelen fájdalom jajongását, mely megöli az emberiség lelkét.“

Úgy jött-e ránk az a háború mint egy örökkévaló, megmásíthatatlan törvény következménye? Nem és ezerszer nem! Ezt a háborút a királygyilkósság, a földéhség, a vak gyűlölet, az anyagi irigység és a hitszegés okozta, mely igen is lát és hall is; mely éveken át kovácsolta gaz terveit. És ami bennünket győzelmes ellentállásra képesít, az nem a szuronyerdőből szikrázó erő, hanem mind azon erkölcsi törvények mint hatalmak, melyeket az emberiség Isten segítségével lelkében táplált és érlelt, hogy diadalra jussanak és unokáink lelkében fokozódott erővel újra ébredjenek. Az emberi léleknek is vannak törvényei, de felettök nem lebeg hollószárnyakon a fatalizmus, hanem a szabad akarat géniusza. Azt a golyót, mely útban van harcoló szeretteink szive felé, nem téríthetjük el útjából; de tagadjuk itt is a megmásíthatlan törvény létezését, mert az erkölcsi hatalom módot fog találni arra, hogy az a golyó emberölés céljából ne hagyja el többé a puska csövét, így gondolkozunk mi, akik ma vagyunk, holnap talán voltunk“; mert hiszünk az erkölcsi tökélyesbülésben, mint igazi, örökké való törvényben.

A monizmus kificamított észjárása az, mely lanyhává és léhává tette a most dívó világnézetet és vele együtt a közerkölcsöt. Ha csak a törvény létezik mint lelkem- ből kihelyezett hatalom, hiába küzdők vágyaim ellen. Ha agyam moleküljei úgy vannak összeszerkesztve, hogy miattuk lopni kénytelen vagyok, akkor azt mondhatom, hogy nem tehetek róla, mert beteg vagyok. Betegségemet kleptomániának híjják és ne merjen senki moleküljeim ellen pőrbe szállni. Szerinte a jó és rossz eszméi a régi hitbuzgóságnak szüleményei. Túl kell emelkedni azokon. Csak egy az ember végcélja: élni életét saját vágyai szerint. Utánunk jöhet azután a vízözön. Ez modern gondolat, mely becézi az egoizmust és individualizmust és így megmérgezi az erkölcsi tudatot. Ez a mi hitünk legnagyobb veszélye.

Binder szerint a törvény nem hallgatja meg a mi imáinkat. Tehát az ima szubjektív hatását is tagadja.

119

De a keresztény nem imádkozik a törvényhez, „mely nem ismer sem könyörületet, sem szeretetet, sem bűnt, sem megigazulást, sem örömöt, sem fájdalmat, sem reményt, sem kiábrándulást“. Imáinkban nincs „sem könnyelműség, sem hányivetiség, mely arra a vakmerőségre vissz, hogy a törvény kezét megfogjuk“, hanem a legmélyebb alázat és bizalom. Binder beszél az imáról, de úgy látszik, sohasem tanult imádkozni.

Egy a gúnyoláshoz jól értő német író azt meséli, hogy mikor Kant a tiszta ész kritikáját megírta, mely szerint Isten léte tisztán be nem bizonyítható, szolgája szomorúan és szemrehányólag nézett rá, mint aki keresztény világnézetét megingatta. Akkor Kant szolgája iránti könyörületből megírta a praktikus ész kritikáját, melyből Isten léte igenis kimagyarázható. Binder úgy látszik szintén úgy akar rajtunk segíteni, midőn elsőben azt mondja: „A törvény mellett minden tehetlen és erőtlen, még a szeretet is“. Végül pedig avval vigasztal, hogy „a törvény a legerősebb szeretet és legmeghatóbb könyörület“. Tehát az emberben élő szeretet és a törvényben megnyilatkozó szeretet között nincs út, mely egymáshoz vezetne. Szomorú és sivár gondolat.

Binder nem hisz Istenben. De miután Isten nélkül ő sem élhet, úgy tesz mint a fetisimádó: csinál magának egyet. Nem ugyan fából vagy agyagból, hanem kihelyezi lelkének alkotását, a törvény fogalmát a világba és azt díszíti fel a mi jó Istenünk tulajdonságaival. A jó keresztény tudja, hogy ezek a gondolatok szappan- buborékok, melyek egy ideig csillognak a napsugárban, de azután semmivé puffadnak. Isten igéje pedig marad örökké.

Modor. Lenhardt Károly, esp. felügyelő.

Az igaz papság tüköré.

L

A jó pap holtig tanul.

A pap benn ült dolgozó szobájában és dühös volt. Századszor zavarták már ki gondolataiból, melyekbe el akart merülni. Embergyűlölő fojtós köd ereszkedett már mellére. Hitvány, apró, kicsinyes dolgokkal jöttek hozzá, amit a harangozó is elintézhetett volna. Tehát a pap is tudjon róla.... Ment a tíz perc, meg a negyed óra, mert ha valaki kicsinyes dologért is jön a paró- chiába, már még se illendő oly futamosan távozni.

A pap már tűkön ült, ha lépteket hallott kívülről és haragos bizalmatlansággal tekintett az ajtóra, hogy beereszti-e a rosszkor zavarót? Érezte elhagyatottságát, hogy még az ajtó se barátja, mert ha az volna, most bezárulna örökre.

Előtte szerteszét heverő könyvek; csupa filozófia, meg vallástörténet. Bévülről a papot az új igazság, megismerése előtti állapot repesztette. Félig — meddig már kinyújtja kezét a homályos gondolatra, hogy megfogja s az öntudat fényében szemlélje . .. s a homályosság, csak újból szétterpeszkedett a gondolaton.

120