Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-19 / 8. szám
Bizonyítja ezt a minapi egyh. gyűlésen történt meg- interpellálásom. „Igaz-e — Tisztelendő úr — hogy a generális gyűlésről kidobták? Igaz — felelem nemcsak kidobtak, hanem valóságosan letaglóztak, mint címeres ökröt szokták, mert az elnöki mestervágások után midőn az utcára kerültem a gázlámpákat is csillagoknak néztem. „De hogyan és miért történt ez?“ Nem egyébért — kedves barátom mint azért, hogy „rövidnek muszáj lenni“. Mi volna, ha minden „alantas közeg“ (lásd 1682 904. számú püspöki levelet) büntetlenül bele kotyogna a szentek tanácsába? „Igaz, de akkor minek kontárkodott bele a tisztelendő úr?“ „Nem egyébért — barátom — mint azért; hiszen vissza fog tudni emlékezni mit kérdezett nem régen tőlem az András gazda, midőn bejelentettem itt, hogy kérvényünket elutasították s mit feleltem én? „Nem volna e jobb — Tisztelendő úr — ha már így nem érünk el semmit, ha tetszenék felkérni valamelyik szerencsésebb lelkésztársát, ha mindjárt meg is fizetjük, hogy csinálja meg ő ami kérvényünket, hátha az eredményesebb lesz? Szóval azt akarja ugye mondani: „Te szamár vagy, keress hát magad helyett okosabb embert, aki azt jobban meg tudja csinálni mint te! És igaza is van, mert nem az a fő, hogy a kérvény jó legyen; hanem hogy mennyi segélyt kaptunk rá? Ez e szégyen érzet vitt Budapestre, ez az elkeseredés bírt felszívlalásra és ugyan az kényszerít ezen sorok megírására is. A legjobb tehetségem és lelkiismeretem szerint akarom szolgálni egyházam ügyét, hogy nem csak megszolgáljom kialszudott kéremet, hanem ki is érdemeljem azt a bizalmat és szeretetet, mellyel irántam, mint lelkipásztor iránt viseltetik. Ezzel pedig csak öregbíthettem előtte érdemeimet.“ A generális konventen azonban csúful megjártam. Pedig ma is megvagyok győződve róla, hogy igazásu volt akkor amidőn azt kívántam, hogy az egyetemes gyűlésnek ne legyen végső célja szanktifikálni a Jánosik- féle nagyon is ósdi mérték rendszert. Megmohofodott ágyú tót vénasszonyok szentül hisznek még ma is abban, hogy a hegyek között még él Jánosik a regeid aki arról volt híres, hogy a rablott posztóvészeket és vásznakat az őt erdejében felkereső szegény tót diákoknak egyik bükkfától és másikig vagyis nod buka do buka“ mérte. Az adóalapi bizottság mértéke sokban hasonlít a Jánosikéra. Hiszen van olyan egyház nem egy, amely ezer korona segélytől esett el első szóra, később aztán újra legalább is százakat kapott. Tudom, hogy nem vagyok hivatva senkinek tanácsot osztogatni, mégis kérdem? Lehet-e, maradhat-e az így? Gúnyolódjon, nevessen-e rajtam az akiről tudom, hogy tudva — és erőszakosan javított az igazság mérlegén, én meg híveimmel együtt szenvedjék, mert hasonlót nem volt lelkem megtenni? Viseljem 10 hosszú esztendeig annak a következményeit, hogy kérvényem revizora, nem jól végezte a dolgát?! Itt nem csak pénzről, de magasabb erkölcsi és egyházi érdekekről is van szó. Ezeket nem lehet sem elnöki letromfo- lással sem előadói kedélyeskedéssel, sem baráti módon elintézni, mert ahhoz az államsegélyhez, minden szegény egyháznak joga van és semmi esetre sem gyűjthet addig az egyik egyház vagyont — bármily furfangos vagy befolyásos legyen a papja, — mig e másik nyomorog. Ismétlem nem vagyok jogosítva senkinek tanácsokat osztogatni, de abból a bibliai példából kiindulva, hogy Bálám sem vetette meg teherhordozójának az intését, én is bátorkodom nehány megjegyzés megkockáztatni. 1. Az adóalapi segély igazságos elosztásának az elő- feltéte az, hogy valamennyi egyház háztartása, könyvvitele és elszámolása egyenlővé, vagy legalább is összehasonlításra alkalmassá tétessék. 2. Ennek következtében minden adőalapi segélyt élvező egyház egyforma kulcs alapján vesse ki és szedje be adóját és készítse a számadását. 3. Ezen előmunkálatok sürgős keresztülvitele után revideáltassanak az adóalapi segélyre jogosultak kérvényei. 4. Ez a revízió alaposabb és általánosabb megnyugvást keltő legyen, mint a mostani segély megállapítás. 5. Az adóalapi segélytől részben nagy egészen elesett egyházak ideiglenes ellátása a rendkívüli segélyekre félretett tartalékból utaltassák ki. 6. Pro futuro kívánjuk, hogy a bizottsági tárgyalásokról kimerítő jegyzőkönyv vétessék fel és közöltessék az összes érdekeltekkel, az egyházak pedig kérvényeikre kapjanak rendes megindokolt végzést, hogy legalább tudják, miért estek el a segélytől! 7. A kérvények elbírálására olyan előadók alkalmazandók, akik az egyházi háztartási dolgokban járatosak s akik ráérnek minden kérvénnyel beható figyelemmel és szeretettel foglalkozni. Tovább is folytathatnám. Egyelőre azonban meg volnék azzal is elégedve, hogyha szavam nem hangzanék el anélkül, hogy az illetékesek meg ne hallanák s azokon, akiket a segélyosztás sommás eljárásánál sérelem ért, segíteni ne igyekeznének. Losoncztamási. Ferenczi Samu, ev. lelkész A törvény. (Válasz Binder L. cikkére.*) Binder nézete a törvényről minden más, csak nem keresztény nézet. A monizmus gyümölcse. Olyan fanyan és posvány mint az a fa, melyen termett. Mert ha Bindernek igaza volna, akkor az ő törvénye maga az Isten, kinek fenséges nevét ajkára nem veszi. Akkor ez a törvény Isten akarata volna, ki az embert ezen törvények árjába dobta, hogy ott könyörtelenül elvesszen. Binder első tévedése az, hogy „a törvény az igazság“. Igazság csak az, ami az ember lelkében megérlelődött és tudattá vált. Voltaképen a törvény is ugyanaz. A * Binder L. „A törvény“ című cikke az Evang. Lap ez évi 4. számában jelent meg. 117 118
