Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-12 / 7. szám
7. szám. mint aminap a német birodalmi tanácsban s a magyar parlamentben sokszor a békés együttműködés egy hajszálon függ? íredig hány sebet kell majd kötöznünk és gyógyítanunk a háború után. Át kell majd vénünk a világháborúnak a német Helferich szerint „kolosszális adóit“ s a magyar Tisza szerint ki kell egyenlítenünk annak a „számláit,“ a mi nem kevés energiát fog igényelni államban, egyházban, családban és társadalomban egyaránt. Vájha megtartanék a háború után is eddigi takarékosságunk és jótékonyságunk szövétnekeit s az őrületes luxussal szemben kerülnék mind azt, amire feltétlenül szükségünk nincsen. Találóan mondotta a német császár még a háború elején, hogy az „nagy szenvedést és csapást“ involvál győzőre és legyőzőttre nézve egyaránt. De kigyőzné mind felsorolni azokat a „koloszális adókat“ és „nagy számlákat“: mind meg annyi tapasztalatokat és tanulságokat, amelyektől komolyan okulnunk kell a jövőben. Új problémák és új feladatok várnak reánk minden téren, amelyeknek lehető megoldására komolyan kell készülnünk államban és egyházban egymást. Önönmagunkban s a jó Istenben vetett erős hitre és bizo- dalomra van szükségünk, hogy azokat tőlünk telhetőleg a legjobban meg is tudjuk oldani. Ép azért ne hagyuk el az Istent, kövessük a Krisztust és az ő evangéliumát, ne kerüljük az egyház szentséges csarnokait, hanem tőlünk telhetőleg a legjobban és mindenkor alkalmas időben teljesítsük vallásos egyházi és hazafias kötelességeinket egyéni és társas életünk összes vonatkozásaiban. Életünk legyen a háború után is Martensen szép szava szerint folytonos bűnbánó megtérés, újjászületés és megszentelödés az istenországa szolgálataiban. Úgy legyen! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. SchäferFerdinánd és nejeLegányi Julianna árvaházi alapítványa. Erről az alapítványról a lapok már írtak. Mivel rövid tudósításaikból nem láttuk tisztán az alapítvány ügyének az állását, a legilletékesebb helyre fordultunk felvilágosításért, ahonnan a következő közleményt kaptuk : Még a múlt század első felében Németországból Debreczenbe szakadt Schäfer Ferdinánd és kassai születésű neje Legányi Julianna, miután gyermekeik egymásután elhaltak, itt szerzett vagyonuk legnagyobb részét 1893. évi május hó 28-án kelt közös végrendeletükkel egy létesítendő árvaházra hagyták azzal a kikötéssel, hogy ennek címe legyen: „Schäfer Ferdinánd és neje Legányi Julianna árva-nevelőintézet“. Ezen végrendelet alapján jutott a létesítendő árvaháznak a főutca kellő közepén levő emeletes háza, a melynek értéke az időközben megszerzett házastelekkel együtt körülbelül 800.000 korona, továbbá mintegy 100 hold föld, nagy kert és 100.000 korona készpénz. Schäfer Ferdinánd 1896. január hó 17-én halt meg, felesége 1899. augusztus hó 25-én. Az árvaház létesítésével és vezetésével a végrendelet értelmében egy 5 tagból álló intéző bizottság lett megbízva, a felügyeleti jogot gyakorolja a debreczeni evang. egyház, Debreczen város tanácsa, az ügyvédi kamara elnöke és mint legfelsőbb felügyeleti hatóság a belügyminiszter. Talán ezen intézkedésnek az eredménye az, hogy az árvaházból 16 év óta nem lett semmi. Az intéző bizottság ugyan szerkesztett alapítólevelet, azt a városi tanácsnak és a minisztériumnak be is mutattak, de hol az egyik fiókban, hol a másik fiókban hevert, s végül nem kapta meg a jóváhagyást. Az egyházzal az intézőség mit sem közölt éveken át, mintha az a felügyeleti hatóság nem is létezett volna, bár a lelkész többször hívta fel jelentéstételre és a számadás bemutatására. Erre a lelkész a bírósághoz fordult és a végrendeleti végrehajtók elszámoltatását kérte. Ennek eredménye az volt, hogy a bíróság zárgondnokot rendelt ki. De ezzel sem haladt egy lépést sem előbbre az árvaház ügye. Sőt veszedelem fenyegette. Ugyanis a zárgondnok a kincstár ama szándékát, hogy uj postapalotát épít, utcanyítási terve végrehajtására akarta felhasználni. A Scháfer-ház és postaépület szomszédos telkek. Mindenikből több méternyi szélességben egy-egy darabot utcának elvágtak volna, az alapítvány terhére megvették volna a hátsó résszel szomszédos telkeket, a posta megkapta volna a Scháfer-féle telektömb nagyobb részét, az árvaházi alapítvány pedig a megmaradó postatclket egy romhalmazzal s egy darabkát a Scháfer-féle telekből. Ez ellen a terv ellen síkra szállt Afaterny Lajos fő- esperes. Egyháztanácsban, városi közös bizottságban, püspöknél, minisztériumokban és hirlapilag küzdött ellene, inig végre az utcanyítás terve lekerült a napirendről. Az egyház kívánságára a bíróság a múlt év nyarán kinevezte Materny Lajost helyettes zárgondnoknak. Materny első dolga volt siettetni az alapítólevél szerkesztését és jóváhagyását. Most már gyorsabban ment a dolog. A belügyminisztériumban megállapodott az irányelvekkel, majd a közalapítványi ügyigazgatóságnál részt vett az alapítólevél szerkesztésében, maga végezte Budapesten a korrektúrát a kefelenyomaton, csakhogy minél előbb kerüljön az alapítólevélre a jóváhagyó záradék. Ez végre m. é. december hó 7-én történt. Az alapítólevél négy eredeti példányban leérkezett és a f. é. január hó 23-án tartott tanácsülésen bemutatta azt a lelkész az egyháznak. Időközben az^ egyház Materny Lajos főesperest választotta meg egy elhalt bizottsági tag helyébe az intéző bizottságba s mihelyt a biróság átadja az íntéző- ségnek a vagyont és az alapítólevél egy példányát, hogy működését megkezdje, ő lesz ennek a bizottságnak is vezető tagja s ez biztosíték arra, hogy az egyház akarata és érdekei érvényesülni fognak. Most egyelőre az előkészítő munkára kerül a sor, s ha Isten is úgy akarja, 16 évi huzavona után f. é. május hóban megnyílik az árvaház. Akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. . . . Adja Isten, hogy a szervezés munkája minden további halogatás nélkül eredményes legyen, az árvaház mielőbb megnyíljon s áldásos működését megkezdhesse, 101 102
