Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-09 / 50. szám
50. szám. A p-otestantizmiis lényege nem a szokás, hagyomány vagy a tan, mert különben igazok volna azoknak, a kik semmi változást sem engednek. A protestantizmus eszményi elv, a folytonos benső történés elve, amelyben nincsen megállapodás, hanem folytonos fejlődés. Hogy a protestantizmus nagy történelmi korszaka nem váltott ki magából örök időre szóló változhatatlan dogmákat, ez nem a protestáns elven múlott. Az elv élt, hatott a maga igaz erejével és korának megfelelő átmeneti állapotot teremtett egy magasabb fejlődési fokozathoz. Ennél többet tenni nem volt hivatása és feladata. Valakik erre azt mondhatnák : ime önmaguk beismerik, hogy a protestantizmus lejárta s kimerítette magát, de a r. kath. elv s tan változhatlan maradt s túlél minden kort és irányzatot. Erre azt feleljük, hogy a katholicizmus is telítve van már protestantizmussal. A r. k forma és tan meg van ugyan, mint a mienk is, de mindkettőnek abroncsait feszegeti a szellemi fejlődés parancsoló elve. Nekik is meg van már a protestantizmusok és azt csakis a megcsontofodott lélekrendőri intézmény tudja ideig- óráig elfojtani, de végleg feltartóztatni soha Másrészről pedig, ha nekünk nincsenek is megjegecesedett egyházi formáink, az újabb szellemi fejlődés parancsa még sem fenyegeti az egyház létét, mert a mi létünk alapja nem a forma, hanem a fejlődés szelleme. Ez a mi örökségünk, amelyet el nem vesztegetünk s lenyűgözni sem engedünk. A középkori protestantizmus elvégezte a maga müvét; a mai kor protestantizmusa folytassa azt; de ez a folytatás nem abból áll, hogy a középkor betliihöz és formáihoz görcsösen ragaszkodjunk, hanem abban áli, hogy a régi igazságoknak a kor szelleméhez mérten adjunk kifejezést. Ebben a konzervatív protestantizmus mérsékelhet bennünket, ez hivatása is, de feltartóztatni nem képes. (Folytatjuk.) Hősiesség. A hősöknek nagy tömegét produkálta ez a háború. De vájjon hős e mindenki akit annak tartanak ? Szentem van relativ és van absolut hősiesség. A háború legnagyobb részben relativ hősöket mutatott. Pedig igazi hősiesség csak az absolut hősiesség lehet. Künn feküsznek a katonák a lővészárokban. Parancs érkezik az előnyomulásra. A katonák kötelesek engedelmeskedni. Támadásba mennek át. Parancsnokuk a körülmények kényszere alatt valami hallatlan hőstettet visz véghez. Ez relaiiv hősiesség. Mert nagyon kérdéses, támadott volna-e, ha saját maga határozhatott volna. Hőssé lett, mert előtte ólálkodott a testi, mögötte az erkölcsi halál, a szégyen. Az Erzsébet hídról beleesik valaki a Dunába. Utánaugrász nem törödye a halálos veszedelemmel, kimented az illetőt. Absolut hősiességet mutattál, mert külső körülmény nem kényszerített a hőstettre. Sz.-lélek, a szeretet hajtott. Bátor embert ezret is találsz az emberek között, de hőst vajmi keveset. Helyzetek állanak sokszor elő, amikor a bátor tanácsosabbnak látja gyávának mutatkozni, amikor az erősek karja elerőtlénedik, amikor az életösztön erősebb a lelki erőnél. A hősnél ez a lelki erő az egyuralkodó. A hősiesség maga különben is valami csudálatos lelki erő, amely megmagyarázhatatlan elemekből rakódik össze. Az absolut hősiesség föltétlenül egy kikerekített világnézetet föltételez, bármily primitiv legyen is az. Az ilyen világnézetben nem szükségesek speculativ tanulmányok, nem szükséges intelligencia. Hasonló * helyzetekben mindig hasonlóan cselekedni a legprimitívebb világnézettel is lehet. És az az absolut hősiességnek is a titka. Ha én ma szem- beszállók az oroszlánnal, aki embertársamat össze akarja tépni az absolut hősiesség. De hogyha holnap már megijedek a macskától, amely vétetlenlil szobámba ugrik, hol itt a hősiesség? Ma is, holnap is, holnapután is, mindig érdek nélküli önjeloldozással cselekedni, az az absolut hősiesség. Vasmegyének egy kis evangélikus községéből származott. Zunipf Henriknek hívták. A háború elején bevonult a hadi tengerészeihez. A „Zenta“ csatahajón teljesített szolgálatot. Amikor a hajót elsüllyesztették ő is montenegrói fogságba került. De sikerült megszöknie. Napokig bolyongott a fekete hegyek között, míg végre a cattarói öbölbe ért. Újra szolgálattételre jelentkezett. A napokban szabadságra utazott. Mostárban hosszabb ideig vesztegelt vonatja. A teherpályaudvaron tűz ütött ki. Lángot fogott egy benzin hordókkal megrakott kocsi. A körülállók riadtan menekültek. És ő, hogy nagyobb katasztrófának elejét vegye beugró t az égő pokolba is emberfölötti erővel dobálta ki egymás után a hordókat. A 21. hordó felrobbant és őt a levegőbe vetette. 16 órai szenvedés után kórházunkban meghalt. Szent meghatottsággal állottunk koporsójánál. Éreztük, hogy a haza sokat veszített vele, mert az ilyen hősök egyedül álló jelenségek. És elnyomtuk a fájdalom hangjait magunkban és lelkesedéssel kiálltottuk: Hála neked Istenem, hogy hazánknak ilyen hősei vannak. Csak az absolut hősiesség hajthatta őt tette véghezvitelére. A halál hullámokon már megszerezte magának a „nagy ezüstöt“, a legnagyobb kitüntetés a fakereszt itt jutott osztályrészéül. Kegyelmes urak lépkedtek koporsója után. Katonazene. Sortüz. Olyan temetése volt, amilyen csak magasrangú tiszteknek jár. Caesart, Napóleont tartják a történelem legnagyobb hőseinek. Zsenialitásuk igaz a tömegek fölé helyezi őket. Nevük ragyog a történelem lapjain. De az igazi az absolut hősök mégis csak ezek a szerény Zumpf Henrikek, ezek az eszközök a nagyok kezében, akik jutalmukat csak a „túlnanban“ kapják meg, akiknek a nevét azonbán lelkünk aranylapjaira kell jegyeznünk, akiknek koporsójánál állva le kell tennünk a szent fogadalmat: Ha a sors hasonló helyzetbe hoz engem, — ha életem árán is — én is ilyen hős akarok lenni. Mostar, 1916. november 14. Szántó Róbert. 793 792
