Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-12-09 / 50. szám

Egyforma elbírálás.

A dobsinai áll. polg. fiúiskola igazgatója a napokban körlevél formájában az összes hitfelekezetek hitoktatóit értesítette arról a miniszteri rendeletről, mely a hitoktatói óradíjakat szabályozza. Itt a következő érdekes és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium felfogására jellemző adatokat találtam:

a róm. kath. hitoktató kap heti 2 óráért havi 20'— K-t az ev. i ef. • „ „ » 2 ,, „ 10 „

az izr. „ „ „ 2 „ ,, 10 „

az ág. hitv. ev. „ „ „ 4 „ „ 20— „

Látnivaló, hogy ott fent a magas minisztériumban különbséget lesznek hitoktató és hitoktató között. Hárman kapnak heti 1 óráért havonként 5 azaz öt koronát (esik tehát 1 órára 1 korona), a negyedik és az a róm. kath. hitoktató pedig heti 1 óráért havonként 10 azaz tíz koronát (esik 1 órára 2 kor.). Nem tudom miért mérnek különböző mértékkel akkor, a mikor méltányosai! akarják rendezni a hitoktatói díjakat. Vagy talán ez az a méltányosság? Ha azonban minden áron különbséget akarnak tenni a hitoktatók között képesítésük szerint, miért teszik ezt csak a kath. hitoktatónál és nem az evangélikusnál is? Hiszen mindketten lelkészek. Vagy az ev. hitoktató munkáját csak annyira értékelik mint a zsidó kereskedőét? (Nb. az izr. hitoktató kereskedő.) Azután miért degradálják valamennyi hitoktatót havidíjassá ? Azelőtt félévenként kaptuk az úgynevezett tiszteletdíjat, most csak a szorgalmi időre és havonként. Boldog lesz-e a kulturminiszter úr azzal nehány száz koronával, amit most megtakarít az által, hogy a szeptember hóra eső részleteket levonja?

Ezekre a kérdésekre jó volna a miniszter úrtól választ kérni, mert azt hiszem a hit és erkölcstan tanítása is megér az államnak annyit, mint a világi ének tanítása, a mit 80 koronával dotál. Kérem az igen tisztelt kollegákat, hogy nyilatkoznak, vajon ők is részesültek-e ily méltányos bánásmódban, vagy csak a dobsinai ev. hitoktatók kegyeltjei a miniszternek.

Dobsina 1916. nov. 28.

Pósch Gusztáv, ev. lelkész.

SZEMLE.

Szimptoma. Az evang. lelkészegyesület közgyűlésének a hullámai még nem simultak el. Az Ev. Őrállóban Duszik Lajos védekezik Szeberényi Lajos Zs. megsemmisítő maliciája ellen. Azt bizonyítgatja, hogy egyházunknak, papjainknak a belmisszióval, a háborús szociális feladatokkal foglalkoztok kell s hogy ezekről a kérdésekről ma még beszélni is valami. Igaza van. Csakhogy ezt az evang. egyház és papság mindig tette. Belmisszió és komoly, becsületes szociális munka volt a mi egyházunkban akkor is, amikor még a belmisszió nem volt jelszó, amikor ezt mind szó nélkül, ösztönös vagy tudatos kötelességérzetből cselekedték. Szeberényi maliciája a jelszavakra (néhány évtizeddel ezelőtt a vallástörténet járta, mi a kúra pásztorrílis légkörében nőttünk fel, most belmisszió a divat) s a

794

bennök megbúvó, velük hivalkodó tartalmatlanságra vonatkozott. Ez az a bizonyos „elemi iskolai oktatás“, amire nekünk már szükségünk nincs. Aki az élettel viaskodik, az kénytelen tájékozódni, dolgozni, verejtékezve segíteni magán és másikon, — tehát nem szorul rá csak az övéhez hasonló, vagy nála még kevesebb tudásu kalauzokra. Ebben mindnyájan megegyezhetünk.

Egységes nemzeti iskola. A háborúnak a haza szolgálatában mindeneket eggyé forrasztó ereje új tápot adott a pedagógusok ama törekvésének, hogy a mostani szervezetileg, társalmilag és felekezetileg széttagolt iskolák egyesíttessenek s helyökbe felállíttassék az egységes nemzeti iskola. Ebben az ideálban az egység nemcsak a felekezeti széttagoltság megszüntetését jelenti, hanem annak a lehetőségét is, hogy a különböző társadalmi osztályokból származó tanulóknak egyformán módjuk legyen minden iskolát végig járni •és hogy a tanférfiak között levő különböző kategóriák is áthidaltassanak s az oktatással foglalkozók szintén oly kiképzésben részesüljenek, amely lehetővé tegye nekik, hogy minden fokú és rangú iskolában alkalmazhatók legyenek. Az utolsó ideál a tanárok és a tanítók között levő választófalak ledöntését foglalja magában. Míg az eszme ezen része a közelebbről érdekelteket foglalkoztatja, szélesebb körben annak a megvitatására volna szükség, nincs-e ebben a szocialisták és liberális — különösen tanító körök által hirdetett reformban nagyon sok megszívlelésre méltó momentum és sok igazság is. Persze, egyelőre az egységes nemzeti iskolának több az ellensége, mint a híve. A katholikus egyház például csak abban az esetben lehetne híve, hogyha ezt az egységes nemzeti iskolát — katholikus tartalommal töltenék meg. Régen, ilyen formában, híve volt az eszmének. A mai felekezeteken kívül vagy felekezeteken felül álló iskolát határozottan ellenzi. Nem kell a reform a konfessziót mindennél többre tartó protestáns konzervatívoknak se. De azt hiszszük, az érte lelkesedők is csak abban az esetben fogadnák szívesen az új L^olatipust, ha az egyszerre megvalósíttatnék s mellette egy egyház sem tarthatná fenn külön a maga iskoláit. Csak ebben az esetben nem volna az új reform kárára az érte áldozatot hozó, egységért, megértésért és jobb újért lelkesedő liberalizmusnak. Ez ki van zárva.

A református tábori lelkészek két hetenként megjelenő kalonaujságot akarnak kiadni. Munkatársai lesznek az összes tábori lelkészek. Az első szám karácsonyra már megjelenik. A katonákká való állandó érintkezés szempontjából ez a ref. katonaujság igen nagy jelentőségű vállalkozás. Németországban vallásos színezetű gyülekezeti lapok teljesítették ezt a missziót. Nálunk a prot. vallásu katonaság számaránya, a katonai lelkipásztori gondozás nehézségei következtében sokkal nagyobb szükség van hasonló vallásos befolyásolásra. Ezt a lapot tehát örömmel kell üdvözölnünk s egy kicsit irigyelnünk is kell a testvéregyháztól, mert bizony ránk is ránk férne, hogy ne csak senki által meg nem vásárolt problématikus értékű kiadványokkal s imakönyvekkel lássuk el katonáinkat, hanem állandóan gondoskodjunk a lelki táplálékukról.

795