Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-02 / 49. szám
49. szám. Nem gondol ránk senki — pedig őszbe hajlik! Lyukas a cipőm és nincs meleg ruhám . . . Édes Istenkém, — a fényes mennyországból Ereszd haza, kérlek, az én jó papám! Ő is úgy szeretne elmenni utána, de nem lehet, mert Kis anya úgy sír, ha kéredzkedek. Azért csak elmondja levelében, hogy Elárvult, szomorú, kicsike kertünkben Üldögélünk néha — holdas éjszakán... A többi gyerekkel csillagokat nézünk, Legfényesebb köztük: az az én papám! S azután gyönyörűen, meghatóan és nagy igazsággal folytatja, ha a gyermekes gondolkodást kissé meghaladva is: Itthon van a kardja s az arany keresztje.. . Kitüntetés, úgy-e, ott nem kell nekik ? Minek ott a puska, — vitézségi érem? Hisz a keresztet csak itt lent viselik! Egy másikban, Gács Demeter: „A térkép“ című közismert és közkedvelt versében az anya szeretettel mutogatja mindig kicsi fiacskájának a térképen az orosz határt, hol Zord mezőkön édes jó apjára Leskelődik százezer halál. S telik-múlik az idő. A gyermek legkedvesebb játékszere a térkép. Nézegeti és oda képzelgeti az ő hős atyját. Mig egyszer újból így szól szomorkodó anyjához: ...már oly régen nem mutattad, Hol jár apa muszka határ szélén?“ Édes anyja átkarolja forrón: „Mennyországról nincs térkép, szegénykém!“ Ha e két mélyérzelmű, bájos, megható versecske csak messziről mutatja a mennyországot, Ernőd Tamás „Magyar legendá“-ja már annak kellő közepébe visz, hol együtt ültek csillagból font károsszékben a mennyországi csárda előtt Vak Bottyán és Bem apó, s vörös bor és kártya mellett telt a kedvők magyarán“. De egyszerre zeneszó hallszik fel a Földről. Figyelik, hallgatják. S megszólal Bottyán: „Rodostón pöng. Bálba mégyen Bercsényiné Zsuzsika.“ De Bem tábornok másra gondolt: „Nem lehet tánc, úgy dorombolt, Hallja csak kend: ging-galang ...! Gubernátor kondíttatja, Almaiba most ringatja Turinban az estharang.“ Ezen aztán összetűznek. Bottyán bá’ se hagyta jussát, Bem apó sem enged a negyvennyolcból. Végre elin- dúlnak, hogy megnézzék személyesen. És a csendes fényes égben Elindultak, — kéz a kézben, — Le meg fel a hang után... S fent a lengyel dombok ormán Csillagporos lett a dolmány Valamennyi regrután. Hangay Sándor „A nagy rapport“ című versében öreg bakával mesélted el tábortűz mellett egy mennybéli rapport lefolyását. Nem elégszik meg azzal, hogy itt lent a földön ellenség és jóbarát előtt ismeretes a magyar baka vitézsége, bátorsága, hősiessége; nem, szerinte még a mennyország is visszhangzik a magyar baka hírétől, még ott is különb ő a többinél s azért rapportja színhelyét felteszi a mennybéli nagy kaszárnyába, melynek kapujánál angyalstrázsa áll, őrizve az aranytermet, melynek fényes trónusán a felséges Isten ül s előtte haptágban áll. Császár, király, generális, Mellükön sok ordó már is. Az Úr hamar végez velük, biztosítva őket, hogy hírük — nevük ragyogni fog mindörökre, s jóságos szeme máris ott csüng a honvédbakákon, kiknek mellén nincsen érem s kik állnak sorban nyugodtan, csendesen, pedig Fejét ágyú elsodorta Az egyiknek, a másiknak Mellén szuronyrózsák nyílnak. Golyó verte ezt keresztül, Verekedett az veszettül, Amig bírta: szúrta, vágta... Ott maradt a keze-lába. Csonkán, bénán állnak szépen... S mikor végignéz rajtok, „könny ragyog az Úr szemében“ és szól: Mihály,.... Eridj, állj a strázsaélre. Állíts posztot ki az égre S a feljövő hős bakákat Díszben várja angyalszázad. Generalmars zengjen nékik, Merre mennek véges-végig S harsonával hirdessétek A magyar honvéd-dicsőséget! Mennyi honvédszenvedés, de mennyi honvédbüszkeség is e nehány sorban! S milyen jól ismeri a vers írója a magyar nép lelkét s a népies fantázia képeit mily igaz eredetiségükben állítja elénk. Elképzeljük a mesélő öreg bakát a fel-fellángoló tábortűz mellett s körülötte a honvédeket, kik a mese hatása alatt megnyílni látják a csillagos ég kárpitját, látják az angyal- strázsát, s a fényes mennyországban a felséges Úristent, a magyar honvédek Istenét, ki megkönnyezi nyomorúságukat, s ki minden földi kitüntetésnél fényesebb, jólesőbb elégtételt ad a háború sok, mérhetetlenül sok szenvedéséért: megbecsülted még a mennyországban is a véresen, nyomorékan, nyomorultan odaérkező, de hazájáért becsülettel és hősiesen elesett magyar honvédbakát. Infanterista vitéz Varga Pált is ropportra rendelte az Úr. Éppen „alkonyaikor, mikor bíborba vonta a téli nap a hótakarta tájt, egy muszka golyó pont szíven találta. S a lővészárok halott nyugalmából“ lassan elindult az ég felé. Mikor a mennyország vaspántos kapujánál megáll és bezörget, Szent-Péter csodálkozik, hogy ily zord téli éjszakában más tisztességes hajlékra nem talál. De mikor meghallja, hogy ő infanterista vitéz Varga Pál, kit a Halál utján rapportra rendelt az Úr, örömmel kiált fel: „Magyar baka? Egy oroszlánszívű hős? Hát kit eresztenék be, ha nrm téged Infanterista vitéz Varga Pált.“ Kaput nyit gyorsan s egyenest a trónterembe vezeti a leghatalmasabb király elé, ki jósággal kérdezgetni kezdi: „Mesélj, fiam, mi újság odalenn? A harcok vérrel csipkézett nyomában Még mindig gyász, könny, zokogás terem?“ 775 774
