Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-02 / 49. szám
49. szám. Ezen szöveg felülbírálásával foglalkozott a püspöki karból alakult véleményezd bizottság s a liturg. bizottság szövegezését elfogadhatlannak találta, mivel abban az egyház dogmatikus álláspontja teljesen mellőzve van s a bűnbeesés, a váltság s feltámadás tana elasztikus leírásokkal van pótolva, a melyek nyilván csak arra szolgálnak, hogy a liberális gondolkodás minden féle árnyalata elhelyezkedhessek benne. A püspöki karral kiegészített liturgiális bizottság megegyezés alapján az inkriminált úrvacsorái vallástétel helyett a következő szöveget állapította meg: 1. Hiszitek-e, hogy az Istentől igazságban, szentségben teremtett első embernek esete folylán ti magatok is mindenestől gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten ítélő széke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek ? 2. Hiszitek-e, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörülvén az ő szent fiát, az Úr Jézus Krisztust tiérettetek testben elbocsáj- totta, kinek egyszeri tökéletes alazatjaval a bűnnek hatalmat és a kárhozatnak erejét elvette és titeket ingyen kegyelméből a Jézus vérének érdeméért hit által megigazít? 3. HIszitek-e, hogy Isten, a ki feltámasztotta az Úr Jézus Krisztust, általa minket is feltámaszt a halálból és halandó testünket halhatatlanságba öltözvén által visz az örök dicsőségbe. Előttünk lévén a háromféle úrvacsorái vallástétel szövegezése — meg kell állapodnunk arra nézve, hogy miféle néző pontból értékeljük a szövegekben felmerült eltéréseket és célzatokat? A püspöki karnak s a Lencz-féle röpiratnak az a tendenciája, hogy az egyház dogmatikai felfogását érvényesítse az úrvacsorái szertartás keretében; a liberális irány célzata pedig az, hogy a hitvallás szövegét át kell dolgozni, nehogy a híveket vagy a lelkészt lelkiismereti kényszer elé állítsák, a midőn meggyőződésükkel ellenkező hittételpk vallására szorítják őket. így áll előttünk nyíltan és határozottan: a protestáns lelkiismeret és a dogmukérdés, egyik részről, mint a történelmi alapok respektálása, a másik részről, mint a fejlesztés elve. Mivel semmiféle észszerű fejlesztés el nem vetheti magától a történelmi alapot a helyes megoldás kulcsa a két elv bölcs összeegyeztetésében rejlik. Úgy a liturgiális bizottság első szövegezése valamint a püspöki kar közbejöttével készült vallástétel szövege arról tanúskodik, hogy a megoldás az egyeztetés lehetőségének feltételei mindkét oldalon megvolnának. A liberális irány szövegezése a hagyományos alapot el nem veti és a püspöki kar javaslata el nem zárkózik a fejlesztés elve elől. A helyes megoldásnak három feltétele van, amelyek nézőpontjából kell megítélnünk a felmerült dogmakérdést: 1. A dogma mindenkor a keresztyén hit kifejezése legyen a szent Írásban és az egyház hitvallásaiban nyújtott alapon — ez a konzervatív és történelmi alap. 2. A dogmának összhangzásban kell lennie az észszerű gondolkodás törvényeivel s a tudományos megismerés bizonyos tényeivel — ez a fejlődés elve. 3. Az egyházi tan eleven, hatékony tényezője legyen a vallás nevelő hivatásának — az a gyakorlati elv. (Folytatjuk.) 772 A mennyország a háborús költeményekben*. Mikor 1914. decemberében az oroszoknak Sárosba való betörésekor a mi vidékünkön is általános lett a félelem és rettegés s mindenki, aki csak tehette, biztosabb helyre menekült: az általános izgalom hatása alatt én is elhagytam kedves, csendes otthonomat s a bátyámhoz mentem. Ott a sok mindenféle újság és folyóirat közt kezembe akadt egy, melyben ezt a gyönyörű verset találtam: Heilige Gräber in Feindesland! Einsam — im Felde - am Wegesrand! Flüchtig geschaufelt von Freundeshand! Eingebettet, wo man sie fand! Keine Kose, kein Rosmarin. Keine Veilchen euch hold umblühn! Nur ein Kreuz und ein Name darauf Kunden ,wer hier voll rächte den Lauf! Dennoch, ob alles verwittert, verweht, Ob eure letzte Spur auch vergeht. Dennoch seid ihr uns wohlbekannt, Heilige Gräber in Feindesland**. E megható sorok hatása alatt elhatároztam, hogy gyűjteni fogom a nekem tetsző vagy igazán jelemző háborús verseket. S azóta folytatom a munkát. Költemény költemény mellé sorakozik. Igaz, hogy néha hetekig, hónapokig nem érek rá csak egyet is leírni; csak gvűlnek, gyűlnek, míg azután egy csendes, nyugodt vasárnapdélután előszedem őket, olvasgatom, élvezem, megkönnyezem s végül le — leirogatom. S érdekes jelenség, hogy mikor legutóbb ilyen szellemi ünnepnapom volt, a kezembe akadt költemények közül majdnem valamennyi a mennyországgal foglalkozik. Mintha a költők maguk is erről a könny- és véráztatta földről magasabb szférákba vágyódnának, hol a fehér lován száguldó borzalmas halál helyett szelíd angyalok sürögnek-forognak Szent-Péter körül, hol az itt lent oroszlánként küzdő magyar honvéd földi szenvedélyeitől megtisztúlva áll a Mindenható fényes tróuusa előtt, ki nem Michelangelónak a világűrben vadul száguldó Jehovája, hanem a XX. század szájaíze szerint átformálódott Hadúr, ki megelégedetten, gyönyörködve, boldogan tart szemlét a mennyei rapportra megjelent kedvencei fölött. S a szép és eredeti eszmék milyen érdekes változata tárul e költeményekben elénk! Kezdve P. Békefi Her- min bájos versével „Levél a mennyországba“, melyben a kis fiú előbb bemutatkozik a jó Istenkének: Én Pélerke vagyok Kincses Kolozsvárról, S olt lakik Te nálad az én jó papám, Ki katona voll, — mini a többi papák sorban! De mióta elment s azt mondják, hogy meghalt, szomorúra fordult szegénykének sorsa s ezt is eipa- naszolja a jóságos Istennek: * Valamelyik .Protestáns Estéket“ tarló városi egyházunk alkalmat nyújthatna e közlemény Írónőjének arra, hogy gyönyörű gyűjteményét egy-kél felolvasásban megismertethesse. A közönség bizonnyal hálás volna egy ilyen felolvasásért. (Szerk.) ** Az egész költemény azóta megjelent az 1916. év! C otlhold- naptárban. 773
