Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-04 / 45. szám
45. szám. még nem a gyermek odaadó, feltétlen bizalma az Atyjával szemben. És a háború megmutatta, hogy a bajokat, szenvedéseket, a halált azért érezzük olyan lenyűgöző, lelkünket összetörő erővel, mert nem tudunk bízni Isten szeretetében, bölcsességében, mert gyönge, nagyon gyönge a hitünk. Kínjainkban, nagy csüggedések perceiben zarándokoljunk el a Golgotára, értsük meg Jézus kereszthalálát és erőt, hitet merítsünk. „Legyen meg a te akaratod!“ Lássuk meg a Megváltó szent halálában az Úr örök bölcsességét, ki ilyen példát állított a szenvedő emberiség elé örök buzdításul. Vissza a tűzbe ... Fogom az Úr kezét és érzem a melegét. Nem félek. Kilenc hónapig voltam a borzalmak mezején és az Úr megtartott. Velem lesz ezután is. Ha pedig bölcs végzése, hogy halált szenvedjek: — akkor is legyen meg szent akarata. Indulásom előtt mégegyszer elvándorlók a Jézus keresztjéhez, hitemmel átölelem vérző lábait, belenézek haldokló szemébe és meghallom a szózatot: „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!“ Bakoss János, theológus, zászlós. 33,000. Ez a szám az „Ev. Lap“ közlése szerint a reformáció négyszáz éves évfordulójára egy szeretetház alap létesítésére szolgáló országos gyűjtés eredménye. Tudjuk, hogy ez nem a végösszeg, mert hiszen még sok egyházban nem fejezték be a gyűjtést... De ha ötszörösére is emelkednék végeredményként, megdöbbenve kell mondanunk: Ez egy milliónál több evangélikus ember gyűjtése a reformáció négyszáz éves fordulóján? Ez az agyondicsért áldozatkészség? Hol a hiba? A hívekben, kik ily kevésre becsülik és értékelik a reformáció örökségét és annak örök kincseit? A lelkészekben, kikből hiányzik a buzgóság s az apostoli lélek, hogy legalább ilyenkor agitálnának prófétai tűzzel a cél érdekében? Vagy talán a terv rossz s nem időszerű, melynek érdekében a gyűjtés megindult? Csupa kérdés, melyre feleletet várunk. Hcl a hiba? Népünkben? Abban a népben, mely sokszor emberfeletti terhet vállal, hogy templomot, iskolát építsen vagy fentartson? A lelkészekben? Vajha tévednék, ha azt állítom, hogy lelkészi karunk nem fejtett ki elég buzgóságot a gyűjtésben . . . Meggyökeresedett nembánomsággal kezelték bizonyára sokan a gyűjtést s ha dolgoztak, megfeledkeztek arról, hogy „minden szónál ékesebben beszél a tett!“ Nincs miből adni? Uram Isten! Ennyire szegény a lelkészi kar? Lehetetlen. S ha igen, tűrhetetlen, hogy a lelkészi séegénység oka legyen ily egyetemes mozgalom sikertelenségének . .. Hol a hiba? Sokaknak tudom a cél nem tetszett. Ez nem kifogás. Ha egyszer országos gyűjtésről van szó egyházunk iránti szeretetünk legelemibb parancsa: cselekedni: adni és másokat is buzdítani: adjátok. Még ezt meg nem tanuljuk, addig nem vagyunk méltók 706 arra, hogy az ősök gyűjtötte babérokon megnyugodjunk és ünnepet üljönk a reformáció, a tett bármilyen emlékünnepén!* H. K. Tábori lelkészeinkről. A 37. számban fenti cím alatt megjelent cikkhez, azt hiszem nem lesz érdektelen, ha egyet-mást hozzá fűznök. Cikkírónak feltétlenül igaza van, mikor bizonyos keserűséggel sürgeti a tábori lelkészség rendezését, szervezését. Helyes és szükséges, hogy minden hadtestnél legalább egy t. lelkész legyen. Ügyelni kell azonban arra, hogy az illető lelkész feltétlenül a német nyelvet is bírja. Sajnos akadnak olyan tényleges t. lelkészek, akik a német nyelvet nem bírják. És mivel megtörténik, hogy a t. lelkész is helyét változtatja és elsősorban Magyarországról szólva igen jó, ha bírja azon területen lakó szláv népek nyelvét, amely területen az illető hadtest fekszik**. Cikkírónak az a panasza, hogy az evang. t. lelkészt a kath. superiorhoz dirigálják, fenn áll. Elnémúl azonban a panasz, ha a lelkész tisztában van „Vorschrift für Militärgeistlichen“ Af 8 §-val. Ne hagyja magát, tudjon önérzetes lenni, a maga igazát védeni! Az említett 8 §. azonban feltétlenül resizió alá veendő, mert nem világos. Nem ártana talán békében a theologián már tájékozást szerezni. Cikkírónak azon óhaja, hogy legyenek t. esperesek és egy püspök, szintén helyén való. Mert ha talán most már nem is, de eleinte püspök, esperes meghallgatása nélkül neveztek ki t. lelkészeket***. És bizony megtörtént, hogy csak magyarul tudott és véletlenü, olyan helyre került, ahol más nyelvre inkább lett volna szüksége. Hogy érzi magát az ilyen és milyen munkát végez? Továbbá ha lett volna már t. püspökünk, akkor nem fordult volna elő oly intézkedés, amelyhez csak az apostoli vikárius adja kegyes beleegyezését. Pl. Parancsban jött, hogy halottégetés lesz, „amely ellen az apostoli vikáriusnak nincsen lelkiismereti kifogása“. Rólunk nem volt szó, pedig küzd a harctéren más vallású katona is nemcsak katholikus. Ne mellőzzenek, mert létezünk! Cikkíró helyesen jegyzi meg, a szervezés hiányának tudható be a katonák elhanyagolt lelkigondozása. Csak * Reméljük, hogy az utolsó év ezt a gyűjtést megfogja sokszorozni. Addig azonban, mig a háború lidércnyomása alatt mögünk, nem rajtunk áll, hogy mekkora a gyűjtés eredménnyé. (Szerk.) ** Ezt a soknyelvűséget nem tartjuk egészen szükségesnek. Mért ne lehetne csak magyarul tudó lelkész is tábori lelkész ott, ahol a hivatását ezzel a nyelvvel is betöltheti?! Maholnap a csak magyarul tudó lelkészek páriái lesznek egyházunknak. Szabad ennek igy lennie?! (Szerk.) *** Sokkal nagyobb baj ennél, hogy a püspökök meghallgatásával is jobbára segédlelkészek lesznek tábori lelkészekké kinevezve s ők képviselik egyházunkat igen fontos pozíciókban, a hadseregben, ahol bizony sok szem néz rájuk s ahol ellentétes világfelfogásokkal kell az evangéliumot képviselniök. Elég legények ők erre?? . . . (Szerk.) 707
