Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-30 / 40. szám
40. szám. benővés = érzéki képekhez járúl a tér és idő, és a jelentése; összetevés = pl. érzéki ösztönök kapcsolódásai (színes, szagos, ízes, hangos tárgy). A kapcsolatok állandósítása az emlékezet. Ennek jelentése kétféle: a) a képek változatlan megmaradása, b) az öntudat tevékenysége, mellyel a képekre ráismer- A képek az emlékezetben minőségileg nem változnak. Az emlékezet az öntétnek tulajdonsága, mely abban nyilvánul, hogy változatlanul fennmarad. Az emlékezetben megőrzött kapcsolatban az emberi öntét azon tartalmát bír- j uk, melyet magából kifejtett s az öntudat fényében kialakított. Ennek természetes következménye a kapcsolatok újra feléledése, az associatio. A képfeléledés alaptörvénye is a hiány és kielégedés. Az érzéklet a jelentést, egyik jelentés a másikat fogja feléleszteni s az öntudat vesztes állapotának megfelelőleg a hiányképet fedező ellenkép fog fellépni, hogy célszerű mozdulatok segítségével a vesztes ösztönbe átkerüljön. A kapcsolódás valódi oka az öntét célszerű ökonómiájában van. Ezzel áttérünk az öntudatos lelki műveletekre. A filozófia soha más állásponton nem fog felépülhetni, mint subjektiv ismeretelméleti alapokon. A valóság egy gondolat. Az egyesek és nemzetek a legnagyobb harcot a létért, a tényleges kialakulásukért vívják s így a nagy körforgás magával ragadja az összes szellemi tevékenységeket. Az öntudat meg nem nyugszik ennek sikerében, hanem magasabb örök ösztönei s így valódi tartalma követelik, hogy ami öntudatlan kincse volt az öntétnek, azt öntudatos világszerkezet képében meglássa. Innen a világfelfogás szerzésére való törekvés. Ezen igyekezetben a mérvadó az öntudat. Az alany, mint az öntét egyik fele, absolut létező. A tárgy csak az alany feltevése mellett keletkezhetik. Ezért az öntudat reális valóság. Amennyiben az alany magát közvetlenül bírja, azaz (én = én) egységes, csak annyiban mondhatja, hogy valami rá nézve nem én. Ezen egység a kettőségben azért nyilvánul, mert önkénye kívánja. Az énnek jellemző alapvonása tevékenységének önkényessége. E felfogás ellenmondást látszik tartalmazni, a főnehézség abban van, hogy minden nyilvánulás számára, s így az öntudaté számára is, okot kell követelni. Csakhogy az oktörvény a változások törvénye és a tevékenység, amellyel az én magát kettős lény minőségében, állítja, nem az én változása, hanem önállitdsa és érvényesítése. Az én folyton magát megragadhatja, annélkül, hogy kívül fekvő indokra volna szükség. Szerintünk azonban mindamellett nem lehet a külvilág képei számára az okokat, a külvilágot magát, tagadni. Az én önmagát azzal tartja meg, hogy magát állítja, azaz tárgyul kivetíti s e kivetítésből magát visszaragadja. Az én azon tevékenysége, mellyel magát a képpel szemben érvényesítve azt szegzi, a figyelem. A figyelmezés a tárgyi kép távollétében is lehetséges s az akkor önmegfigyelés. Az én magát megfigyelve magát valósítja meg maga számára. Az öntudat azon állapota, melyben az öntét fen- állása vagy bomlása felett értesül, az öntudat érzelme. 630 Az én szembesíti magával a képet, a szembesitőt magát is újra szembesíti. Van tehát: én : én,: kép. Azaz, az első az én viszonya a képpel, a második az én viszonya az (én : kép) viszonyával. Ebben az én magát és a képet viszonyban levőknek állítja. Az én ez állítása Ítélet. Ez áll tehát: 1. én— alany, 2. én — tárgy, 3. azonosságuk állítása. Az Ítélés által tudatossá válik az öntét számára mindaz, ami nemtudatosan benne rejlik. Mindenekelőtt az Ént állítja elő. Ha az én magát nem szembesítené magával, akkor sohasem jutna a gondolatra, hogy van. Az Ítélés által az én előállítja a mást is. Az én a nem-énnél közös valóságban‘egységbe olvadnak. Az én önkényessége s a fogalmak általánossága az öntétet arra képesíti, hogy a jelen ingerlésből a képek sorozatán végighaladva, a haladás elejét és végét új ítéletbe foglalja, mely önkényes tevékenységét következtetésnek nevezzük. Az öntét egész életnyilvánulása és kifejlése syllogizmus, melynek középtagját többnyire az öntudat érzelmi állapota képezi. Az embernél e felé rakodik még a jelentő ösztön. A syllogizmus a jelentések kapcsolata, ezek a puszta képek magyarázatai, a puszta képek az ösztönök nyilvánulásais így az öntét önfenntartási módozatai. Ezért a syllogizmus — mint mondtuk — az öntét önfenntartásának öntudatos alakja. Az állatot fájdalma vezeti a pótlékra s a mozdulatokra. A madarakat éhségük viszi erre s a csillapodással a syllogizmus véget ér. Az állat nem uralkodik az ösztönök kapcsolatai felett. Az embernél az öntudat uralkodik. Deuterojesajás. (Jes. 40—55.) Fordította Hornyánszky Aladár. III. A bálványszobrok készítése. 9 Bálványképet kik formálnak, mindannyian puszta semmik s kedveltjeik nem használnak és tanúik, ők nem látnak s be nem látnak, ép ezért megszégyenülnek. 10 Ugyan ki formál egy Istent s önt egy szobrot csak azért, hogy ne használjon ? 11 Minden társuk csúffá válik s a mesterek csak emberek, álljanak bár egybegyűlve mindannyian, megdöbbennek s együtt véve csúffá válnak. 12 A vaskovács kivágja azt szekercével s elkészíti izzó szénben, kalapácscsal kiformálja s megcsinálja izmos karral; éhes is, ereje fogytán, nem iszik és bágyadttá lesz. 13 A fametsző zsinórt feszít, kirajzolja az irónnal, a vésővel megcsinálja s cirkálómmal kirajzolja; 631
